The Founding of a Republic (Jian guo da ye)

A címből is kitalálhatóan ez volt a pártvezetés dédelgetett produkciója a 2009-ben mai formájában 60 éves Kína mozibeli megünnepléséhez, amihez sem az anyagiakat, sem a politikai sugalmazást nem sajnálták. Aki látott már hasonló alapokon nyugvó, elsősorban szovjet propagandafilmeket, annak nem lesznek meglepőek a látottak. A történet 1945-től veszi sorra az eseményeket, ahogyan a Kínai Kommunista Párt és Mao seregei egyre inkább háttérbe szorítják az USA barát Chiang Kai-Shek erőit. A sztori tehát leginkább egy látványos (és természetesen eléggé egyoldalú, vagy mondhatjuk úgyis, hogy meghamisított) történelemóraként fogható fel, amiben az erőteljesen idealizált Mao bölcsen egyesíti Kínát.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az tetszett legjobban ebben a filmben, ahogyan Mao „nagyságát” igyekeztek mindenféle trükkel szemléltetni. Bárhol keresünk rá a „nagy kormányos” életrajzára az interneten, rengeteg kritikát találhatunk róla. Kivéve ebben a filmben, de hát pont ez volt a cél, hogy a kínai nézőt „jótékonyan” befolyásolják. Mao bölcs (hiszen remekül taktikázik), Mao jóságos (szakácsának ad cigarettát), Mao szereti a gyerekeket (boldogan játszik velük a virágoskertben), Mao élvezi az életet (bódultan hallgatja, ahogy barátai részegen éneklik az Internacionálét), Mao megbocsátó (politikai ellenfeleinek is ad pozíciót a kormányban), Mao-t szeretik társai (kimenekítik a bombázásból), stb. stb. Számtalan mosolyt fakasztó, idealizált, nyilvánvaló túlzásokkal és esetenként hazugságokkal fűszerezett jelenet igyekszik megfelelni a politikai nyomásnak.
A megalomániát a helyszínek száma, a cameo szerepekben feltűnő hírességek tömkelege (Jet Li, Jackie Chan, Donnie Yen, Leon Lai, Zhang Ziyi, Vicki Zhao, Chen Kun, Liu Ye, Andy Lau, stb.), a három vendégrendező (Chen Kaige, Peter Chan, Feng Xiaogang), a rengeteg statisztával felvett katonai parádé jelenet és a számtalan gyönyörű nosztalgiajárművel kialakított korabeli látványvilág igyekezett fokozni, ugyanakkor a gyenge CG technikával és erőtlen hanggal megvalósított leszálló repülőgépek illúziórombolóak. Legalább egy igazi LI-2-est kölcsönkérhettek volna...
A film tehát szórakoztató mindazoknak, akik tudnak értékelni egy propagandafilmet, illetőleg tudják, hogy mire kell bennük figyelni. Még egy jótanács hozzá: komolyan venni semmiképpen sem szabad!

iMDB



A Mennyei Béke tér világszerte elsősorban az 1989-es elfojtott diáktüntetések miatt maradt meg az emlékezetben, Kínán kívül szinte mindenki ezt az eseményt kapcsolja hozzá. Éppen ezért okozhat a film címe némi szemöldökfelhúzást sokaknál, azonban természetesen semmi köze az akkori lázadásokhoz. A kínaiak szemében a tér ennél sokkal többet jelent, hiszen hosszas történelmük során számtalan fontos esemény zajlott itt. Ráadásul 2009 ugye a köztársaság születésének hatvanadik évfordulója, így nem meglepő, hogy ez a film is 1949-ben játszódik.
Egy hónappal Mao emlékezetes beszéde előtt a Tian An Men tér egy elhanyagolt, mocsaras, koszos terület volt. A Tiltott Város bejárata lelakatolva, odabent pókhálók, denevérek és mocsok mindenütt. Lelkes ifjú kommunista hőseink, akik a hadsereg színjátszókörének díszleteinek készítésével hívták fel magukra a figyelmet, megkapják a Nagy Feladatot, hogy a teret 28 nap alatt díszítsék fel, hogy méltó színhelye legyen Mao bejelentésének. Lelkes ifjú kommunista hőseink pedig a sok-sok akadály és probléma ellenére természetesen sikerrel teljesítik a feladatot.
Akárcsak a Founding of a Rebublic esetében, úgy a Tian An Men-ben sem elsősorban a sztori az igazán érdekes, hanem egyrészt a megvalósítás, másrészt a nyílt propaganda. Lenyűgöző volt látni, hogy a teret eredetileg sokkal több kommunista jelképpel szerették volna feldíszíteni, azonban még idejében rájöttek, hogy kicsit sok lenne a sarló-kalapácsból és kevés Kínából. A téren ma is látható lampionok üzenete pedig kristálytiszta eleme egy ilyen produkciónak. Hiába volt a régi rendszer híve valaki, Mao még az ő számára is elismertséget hozott.
A film lezárása több szempontból is mosolyt fakasztó. Az egyik ugye, hogy Mao nevezetes beszéde mozgóképben egyszerűen nem maradt fenn, valószínűleg senkinek sem jutott eszébe rögzíteni annakidején. Ebből kifolyólag a felvonultatott archív felvételek eléggé összevisszának tűnnek. Ennél is mulatságosabb azonban, hogy Tang Guoqiang itt nem kapott szerepet, Mao elvtársat egyszerűen megrajzolták és kissé gagyi CG effektekkel varázsolták a szereplők közé. Egy efféle propagandafilmben az ilyesmin talán nem kellett volna spórolni, csak finoman megkérni Tang-et, hogy sétáljon végig a díszletek között.
Ettől függetlenül az agymosás szinte tökéletes. Büszkén lengenek a vörös zászlók, szépen belekeverték a lezárásba Mao vijjogós hangját, lelkes ifjú kommunista hőseink megkapják méltó jutalmukat, a tér pedig elnyeri ma ismert formáját. A slusszpoén pedig a záró képsorok között található, ahol azt mutatják be, hogy az 1949-ben még lelkes ifjú kommunista hőseink elég sűrűn zarándokolnak vissza a térre fotózkodni. A képek között pedig a már megöregedett hősök mosolygós 1989-es fotója is megtalálható! Ez azt hiszem, nem szorul bővebb magyarázatra!



A China Film Group Corporation teljhatalmú elnöke, a fenti Founding of a Republic-ot rendezőként is jegyző Han Sanping hírhedt arról, hogy elszánt nacionalistaként nyíltan igyekszik rávenni a helyi filmeseket arra, hogy hazafias hangvételű alkotásokat hozzanak össze. Ezen törekvéseit természetesen a Párt is díjazza, így szinte semmi akadálya annak, hogy megalomániásnál megalomániásabb produkciók kerüljenek ki a kezei közül. Emiatt csak pont azok fogalmaznak meg ellene kritikát, akikért elvileg az egész filmipar létezik, mégpedig a nézők. Az anyaországban természetesen nagyon nem hallathatják a hangukat, maximum arra képesek, hogy ne vegyenek mozijegyet (a Confucius állítólag pont ennek a törekvésnek lett az áldozata), míg a külföldiek az erőltetett propagandát veszik elsősorban célba.
Azt kell mondjuk, joggal! Amíg a Founding of a Republic, ha nem veszi komolyan a néző, kifejezetten szórakoztató, addig a Confucius-ról messze nem mondható el mindez. A nagy filozófus, brilliáns elme, aki elsősorban tanításairól és ideológiájáról híresült el, e filmbeli alteregóján keresztül ezen képességeiről nagyon keveset mutat be. Ehelyett politizál és hadi trükkökkel igyekszik beférkőzni a hatalomba. Nem éppen filozófusi motivációk, az biztos, úgy látszik, a régi korok világába nem nagyon lehet beleilleszteni a mai propagandát.
Ebből kifolyóan aztán hiába a hatalmas költségvetés, a látványos, ám Confucius esetében igencsak fals csatajelenetek, a színvonalas színészi gárda (Chow Yun-Fat állítólag ezért a szerepért utasította vissza a Red Cliff-ben felkínált lehetőséget), sok minden kiderül a filmben, csak éppen az nem, hogy Confucius mitől is lett olyan legendás személyiség, mint aki volt valójában. Itt a fentieken kívül csak egy megtört öregembernek látszik... Még azt is el tudom képzelni, hogy a stáb annyira nacionalista volt, hogy szépen összekeverte Confucius és Sun Tzu karakterét (az utóbbira sokkal inkább jellemzőek voltak az ebben a moziban felsorolt stratégiai képességek). Hitelesség, ugyanmár, a lényeg a propaganda!
Egyértelműen ez a leggyengébb a három felsorolt propagandafilm közül, mégpedig amiatt, mert nem abba a korba helyezték, ahol a sulykolni kívánt üzenet működik. Jó lenne egy hitelesebb, kevésbé grandiózus, nyugodt tempójú drámába becsomagolni e helyett a zseniális filozófus élettörténetét, mert az mindenképpen mozivászonra kívánkozik, csak épp nem ebben a formában.

iMDB