belépés∆

The Underdog Knight (Ying han) (2008)

The Underdog Knight (Ying han) (2008)

Ahogy számítani lehetett, a korábban élesen elkülönülő kínai és hongkongi filmipar szépen olvad egybe. A folyamat egyre gyorsabban zajlik, idén már nagyon látványos volt, hiszen nagyítóval kell keresgélni a színtiszta hongkongi produkciókat. Az összefonódásnak nem is lehetne markánsabb bizonyítéka, mint az, hogy immáron Wong Jing is az anyaországban randalírozik. Ráadásul első ottani próbálkozása meglepően jól sikerült.

The Underdog Knight (Ying han) (2008)

A történet Lao San, az egykori katona körül bonyolódik, aki egy balul sikerült akció következtében elveszti intelligenciájának egy részét. A saját magát rendíthetetlen, a jóért küzdő harcosnak képzelő, erőteljes felépítésű férfi értelmileg egy kisgyerek szintjén van, a pitiáner bűnözőkkel lezajló bunyók közepette pedig igen rendesen belegabalyodik egy nagypályás banda akciójába.

The Underdog Knight (Ying han) (2008)

Miután Wong Jing ezúttal csak producerként vett részt a munkálatokban, még a forgatókönyvhöz sem volt köze, így a drámai szálakkal felruházott történet szerencsére nem válik erőltetetté. Ráadásul a kalapból előhúzott zöldfülű rendező is jó választás lett, hiszen a korábban csak reklámokkal jelentkező, elsőfilmes Ding Sheng nem esett bele abba a hibába, mint Susie Au a Ming Ming-nél, sikeresen elkerülte a túlzásba vitt videotrükköket, pont annyit használt fel belőlük, amitől még stílusos maradt az összkép. Ez a valóságban azt jelenti, hogy a korábban a kínai filmekben megszokott, kissé fapados képek helyett immáron nyugati mércével is elfogadható látványvilágot teremtett meg. Persze ez csak amiatt meglepő, mert Wong Jing producerkedései általában pont az olcsóságukról és az összecsapottságukról voltak híresek.

The Underdog Knight (Ying han) (2008)

A sztori két szálából Lao San története abszolút telitalálat, a némileg fogyatékos, a hadseregben tanultakat szentírásként kezelő fickó egyrészt szerethető figura, másrészt fő forrása a humornak is. A Hongkongból érkezett műkincstolvajokhoz kötődő szál sem rossz, velük kapcsolatban külön kiemelendő, hogy a főnöküket egyáltalán nem amerikaiasan egysíkú, minden ízében gonosz karakterként ábrázolják, hanem valódi emberként.

The Underdog Knight (Ying han) (2008)

Egy egyszerű, a jóért küzdő harcos kalandjaiból természetesen nem maradhattak ki az akciójelenetek sem. Liu Ye igyekezett kitenni magáért, sokat edzett és rengeteg izmot felszedett, hogy megfeleljen a kihívásnak. A látvány terén nem is volt gond vele, a bunyók megvalósításával azonban nem voltam teljesen elégedett, bár ez nem az ő hibája. A rendező ezek leforgatásakor kicsit elveszett a részletekben, túlságosan is stílusosra akarta őket megfaragni, aminek az lett a következménye, hogy a sok vágás és a kissé esetlenül alkalmazott hatásvadász megállítások miatt megtörik a lendületük. Az viszont, hogy nincs kungfu, hanem inkább utcai harcra emlékeztet az egész, jó pontot érdemel, végre nem egy sablonos wushu mestert láthatunk.

The Underdog Knight (Ying han) (2008)

A remek Liu Ye mellett (akit vétek volt a Connected béna gonosz szerepére alkalmazni) a többi főbb szereplő is remek alakítást nyújt. Anthony Wong a műkincstolvajok vezéreként szokás szerint zseniális, de You Yung, Sun Honglei, Lau Yip és Yu Rongguang alakítására sem lehet panasz, míg az eye candy szerepekben a még mindig vonzó Ellen Chan, valamint a fiatal Yang Liu tündökölt.

The Underdog Knight (Ying han) (2008)

A The Underdog Knight tehát egy szinte minden tekintetben jól összerakott, korrekt mozi, ami jól egyesíti a dráma, az akció és a vígjáték elemeket, ráadásul remek színészek játékát élvezhetjük benne. Akinek mindez nem elég, a zárójelenetben még a kínai rendőrség kissé propagandisztikus erődemonstrációjának is szemtanúja lehet. Röviden: feltétlenül ajánlott néznivaló!

iMDB

Hozzászólások   

#1 Guest 2009-01-10 16:53
Kellemes meglepetés, szerencsé(m)re Wong Jing hatását egyáltalán nem véltem a filmben felfedezni. :D

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Nobody's Perfect (Chut doi seung giu) (2008)

Nobody's Perfect (Chut doi seung giu) (2008)

A fiatal hongkongi rendezők legígéretesebb alakja, Patrick Kong igen termékeny volt az utóbbi időben, a korábbi évenkénti egy filmmel ellentétben 2008-ban három alkotással jelentkezett. Ugyan az igazi nagy dobása még mindig várat...

3D Sex and Zen: Extreme Ecstasy (3D rou pu tuan zhi ji le bao jia…

3D Sex and Zen: Extreme Ecstasy (3D rou pu tuan zhi ji le bao jian) (2011)

Ha valaki kíváncsi arra, hogy milyen lehet a film, ami hetekre felforgatta Hongkong utcáit a mozipénztárak előtt kígyózó sorokkal és a vetítésekre szervezett turistautakkal1,  ha érdekli, hogyan lehetséges az Avatar nézettségét is felülmúlva rekordokat döntögetni...

Miyamoto Musashi (Sword of Fury) (1973)

Miyamoto Musashi (Sword of Fury) (1973)

    Szóval, Mijamotó Muszasi, a szamurájok etalonja, az önképzés bajnoka, a legenda. Josikava Eidzsi könyvsorozata óta különösen szárnyal a népszerűsége, bár előtte sem panaszkodhatott volna a címadó. Életének különféle feldolgozásai valószínűleg az idők végeztéig ellátja anyaggal...

Nemuri Kyoshiro - TV Special 3: The Man of No Tomorrow (1996)

Nemuri Kyoshiro - TV Special 3: The Man of No Tomorrow (1996)

A harmadik rész elején ezt a feliratot olvashatjuk: „Tamura Masazaku Special”. Ez azért sok mindent elárul. Ilyen csak közkedvelt chambara sztároknak jár, akiknek a nevével bízvást eladható az áru. Egyúttal nyilvánvaló, mire számíthatunk.