Ázsiafilm

Az elmúlt néhány év során újra divatba jöttek egyrészt a wuxia, másrészt a különféle történelmi eseményeken alapuló nagy költségvetésű, javarészt hongkongi-kínai koprodukcióban leforgatott alkotások. Ugyan voltak közöttük kevésbé színvonalas (pl. The Promise, Seven Swords) és túljátszott, művészieskedő darabok is (pl. The Banquet), a többség minőségére azért nem lehetett panasz. Így aztán a mozirajongók nagy megelégedéssel nyugtázhatták a hírt a tavalyi év vége felé, hogy nagyjából egyidőben három újabb hasonló történet is bemutatásra kerül. Az egyik ezek közül az An Empress and the Warriors, ami a felületes szemlélődők számára mind a címe, mind a posztere, mind Donnie Yen és a rendező Ching Siu-Tung személye miatt is jókora elvárásokat generált és mint a nagyon várt filmek általában, ezeknek az elvárásoknak nem is tudott megfelelni. Meglepő módon azonban nem is a túlzásba vitt „hype” miatt, hanem mert egyáltalán nem az, mint amire számítani lehetett.

A képek és az előzetesek alapján ugyanis egyértelműnek látszott, hogy egy újabb látványos csatajelenetekben bővelkedő, jellegzetes wuxia vonásokkal is megáldott történetet láthatnak majd a nézők. Valójában azonban a sztori sokkal inkább egy lányregény, pontosabban fogalmazva egyfajta sajátos fantasy és romantika keverék, mint kőkemény háborúsdi. Az időtlen idők óta egymással harcoló Yan Guo-k és a Zhao Guo-k egyik csatája során a Yan uralkodó megsérül. Az utódjának némi huzavona után a lányát, Yan Feier-t teszik meg, ám a harci kiképzésben nem részesült újdonsült császárnő jócskán megosztja a hadsereget. De vajon képes lesz-e túllépni a nehézségeken hű alattvalója, Muyong segítségével, vagy inkább a titokzatos Duan Lan-Quan lesz-e rá nagyobb hatással?

Talán ebből a röpke szinopszisból is kiderül, hogy igazi lányregényhez méltóan egy szerelmi háromszög (is) áll a középpontban. Ugyan csaták is vannak szép számmal, valamint a császárnő kiképzése is egész látványosra sikeredett, azonban mindezek mellett az alkotók igyekeztek jókora időt szentelni a romantikus szálak bemutatásának is. Ennek megfelelően valószínűleg csak (kínai) női szemmel nézve lehet igazán értékelni a történetet, hiszen a császárnő által elérni kívánt szabadság az, amire feltehetően a kínai nők vágynak. A fantasy részt csak fokozza az erdei építmény, amihez hasonlón utoljára Kevin Costner rohangászott a Robin Hood-ban, a rejtélyes Shuo Yue harcos és a hozzá fűződő legenda, a léggömb, valamint maga a sűrű erdő is, ami időnként olyan érzetet okoz, hogy bármelyik pillanatban előugorhat valami elf, vagy dwarf szerű lény is a fák közül.

A kevéssé felületes szemlélődő számára persze mind a rendező, mind a főszereplők ismerete is némi kételkedésre adhatott okot azon a téren, hogy vajon tényleg egy újabb, magas színvonalú, látványos csatajelenetekre és rettenthetetlen hősökre épülő történetet kapunk-e majd. Ching Siu-Tung az utóbbi 15 évben rendezőként nem jegyzett hasonló műfajú filmet (a Naked Weapon ugye teljesen más kategória), Donnie Yen elsősorban nem a kardozós filmjeiről híresült el, míg a másik férfi főszereplő az a Leon Lai, aki ugyan hosszú karrierje során játszott akciófilmekben is, ám konkrét kardozós szerep az elmúlt 10 év során mindössze a gyengécske Seven Swords-ban fűződött a nevéhez, aminek a legemlékezetesebb eleme Michael Wong röhejes bajusza volt. A női főszerepet az a Kelly Chen Wai-Lam vállalta el, akinek eddigi legakciódúsabb pillanatai a Tokyo Raiders-ben voltak (leszámítva a Phone Sat Ling videoklipjét), amikor is Ekin Cheng úgy igyekezett rángatni őt jobbra-balra, hogy a kungfu jelenetek során ne találja el senki sem. Ettől ugyan még lehetne látványos háborúsdival telerakni a történetet (Gong Li se kungfuzott a Curse of the Golden Flower-ben), itt azonban már a poszterről is úgy jön le, hogy bizony ők is harcolni fognak.

Mindettől függetlenül egy jó sztorival azért így is el lehet fogadtatni a filmet, azonban James Yuen és Chun Tin Nam nem állt a feladata magaslatán. Az még hagyján, hogy ezek a blockbusternek készült sztorik nem éppen az eredetiségükről szoktak híresek lenni, azért egy ugyan klisés, de korrektül kidolgozott történet a lenyűgöző látvánnyal párosulva elég szép eredményeket tud felmutatni, elég csak újfent példának felhozni a már említett Curse of the Golden Flower-t. A forgatókönyvírók azonban még a minimális elvárásokat is alulmúlták, egy olyan kliségyűjteményt alkottak meg, amiben egy csomó logikátlanság és lyuk bennemaradt, amik közül jópár annyira szemet szúró, hogy az már-már bántó dilettantizmusra vall. Már a legelső pillanatoktól kezdve sokasodnak a baljós jelek. Az efféle történetek egyik legtipikusabb kliséje szokott lenni, hogy a legnagyobb ellenség sohasem az ellenség köreiben, hanem a saját emberek között található meg. De ha ezt még nyíltan ki is mondja valaki, az már-már röhejessé teszi az egyébként véresen komolynak induló sztorit.

A lyukak közül a leglátványosabb az, amikor Kelly a lovat csutakolja a folyóban és rátámadnak a bérgyilkosok. A jelenet roppant látványos, de abból, hogy valójában mi is történik és hogyan képes elmenekülni a túlerő elől, abból a jótékony vágások miatt nem látunk semmit. Ez a jelenet a Sister Street Fighter pillanatait juttatta eszembe, pedig azok már 30 évvel ezelőtt is mókásnak számítottak. A logikátlanságok közé tartozik az, hogy vajon miért hagyták a történet elején az öreg királyt egyedül, aztán az is nehezen hihető, hogy egyáltalán miért a hadi ismeretekkel egyáltalán nem rendelkező Feier-t teszik meg császárnővé (kicsit gyenguszok a felhangzó érvek), arról nem is beszélve, hogy ha bárkit ki lehet okítani nagyon rövid idő alatt a harci ismeretekre, akkor mitől olyan nagy művészet ez? Azon is el lehetne merengeni, hogy hogy lehet az, hogy hosszú évekig senki sem vette észre az erdei bázist, hogy hogyan pattant ki a magányos harcos fejéből, hogy ő bizony hőlégballonozni akar, valamint azon, hogy miért engedik el a császárnőt egyes egyedül a palotából. Valószínűleg ezek mellett is lehet találni még kifogásolnivalót, de már ez is elég annak érzékeltetésére, hogy itt bizony sok dolog el lett nagyolva. További probléma, hogy akárcsak a Resurrection of the Dragon esetében, a készítők itt is túl sok mindent szerettek volna belezsúfolni a rövidke játékidőbe, azonban ahogy az már ilyenkor lenni szokott, minden bemutatására nem volt elég idő. Ha csak a harci szálra, vagy csak a romantikus szálra koncentrálnak, akkor talán kicsit részletesebben és hihetőbben ki lehetett volna őket dolgozni, így viszont egyikből sem kap a néző annyit, hogy kellőképpen azonosulhasson a hősökkel.

Persze mindezek mellett azért még Donnie Yen neve garancia lehet egy jó filmre, hogy már csak az ő bunyói és harcai miatt is érdemes legyen végignézni a másfél órát. Azonban egy igazi Donnie filmhez nem elég csak Yen mester, kell mellé egy hozzá hasonló képességű másik kungfu harcos is, hogy azok a harcok igazán látványosak és élvezetesek legyenek. Itt azonban ilyen személy nincsen, az, hogy a trónra és a hatalomra egy másik ember is pályázik, aki ráadásul egy privát hadsereggel is védeti magát, abból túl sok jó nem sülhet ki. Donnie így aztán eléggé magára maradtan látható a történet során, nem igazán tudták kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, az egyedül a hadsereg ellen tipusú végjáték pedig inkább szánalmasra, mint hősiesre sikeredett. Valahogy ezek a kardozós filmek nem hoznak neki túl sok szerencsét, a Hős (Hero)-ben csak kis szerepet kapott, a Seven Swords pedig nagyon összecsapott volt.

A film technikai kivitelezése egyébként egyáltalán nem rossz, sőt! A páncélok és a fegyverek kidolgozása remek, ha minden igaz, eredeti ötvösmunkák, minden valószínűség szerint a jövő évi HKFA-n a legjobb kosztümök kategóriájában viszont fogjuk látni a film címét. A látványvilág kidolgozására is nagy hangsúlyt fektettek, a csaták ugyan nem túl realisztikusak, viszont szórakoztatóak, főleg a kocsikat felborogató osztagok tetszettek, a hatásvadász szikrázó kardokról és páncélokról sem feledkeztek meg és a kaszkadőrmutatványok is jók lettek. A számítógépes effektek sem rosszak, leszámítva az eső megvalósítását, de a többi teljesen rendben van. Itt érdemes megemlíteni azt is, hogy az eleddig akciófilmet nem vállaló Kelly Chen Wai-Lam jeleneteit remekül összehozták, végig figyeltem, hogy vajon hol alkalmaztak dublőrt helyette, de nem sikerült észrevennem sehol sem. Ha tényleg ő csinálta végig a jeleneteket, akkor maximum respect, ha pedig dublőr, akkor remek munkát végeztek a sminkesek.

Összességében tehát a filmről bennem maradt kép éppen olyan zavaros, mint ez az ajánló. Aki a fentebb hosszasan taglalt hibákat olvasva sem riadt el tőle, illetve képes elvonatkoztatni a poszter és a trailer által generált hamis elvárásoktól (ez nagyon fontos!), az még akár jól is szórakozhat rajta. Aki viszont valami olyasmire számít, mint mondjuk a The Warlords volt, az inkább bele se kezdjen.

iMDB