Annyi bizonyos, hogy a film három fő részből áll, valamint egy rövid negyedikből, ami egy visszatekintés úgy 20 évvel a múltba. A történet kezdetén 1976-ot írunk és egy Isten háta mögötti, ha minden igaz dél kínai kis faluba kerülünk, ahol megismerhetjük egy fiatal fiú és a mindenki által bolondnak tartott édesanyja kalandjait. Az anya hajlamos „megszökni”, folyton egy nagy fa környékén követ el egyre furcsább dolgokat. A második részben két barát, Tang és Liang történetét követhetjük figyelemmel. Közös ismerősük egy doktornő, aki mindkettejükbe szerelmes és egy szabadtéri moziban elkövetett molesztálás ürügyén igyekszik Liang közelébe férkőzni, a dolognak azonban nem lesz jó vége. A harmadik rész pontosan ott kezdődik, ahol az első abbamaradt, azzal a különbséggel, hogy a második részben megismert Tang és felesége is megjelenik a kis faluban. A fiatal fiú miatt azonban nem úgy alakul az életük, mint ahogy szerették volna.


Ezt a filmet úgy tudom legjobban jellemezni, hogy a japán Taste of Tea-hez hasonlítom, leszámítva azt, hogy ebben kevesebb a poén (bár ami van benne, az legalább olyan elborult, mint Ishii Katsuhito remekművében) és az ember hiába nézi-nézi, nem akar összeállni egy egésszé. Feltételezésem szerint a két első részt a harmadiknak kellene összefűznie és érthetővé tennie (vagy ha annak nem, akkor a visszatekintést nyújtó rövid negyediknek), de olyan az egész, mintha a néző kapcsolgatna a csatornák között és véletlenül két teljesen más filmben ugyanazok a szereplők játszanának.


Kár ezért, mert egyébként minden megvan benne, amitől egy film jó lehet. Mind a két helyszín gyönyörű, főleg a dél kínai kis falu. A szereposztás nagyszerű, hiszen olyan nevek játszanak benne, mint Anthony Wong (a film talán legnagyobb poénja az ő szájából hangzik el), Jaycee Chan (hozza a rá jellemző „jókisfiú” imázst) és Joan Chen. Sajnos egy ember kimaradt, ugyanis a rendező eredeti terve az volt, hogy Tang szerepére Tony Leung-ot kéri fel, de végül inkább saját maga játszotta el a figurát, de nem hiszem, hogy attól, hogy Tony is szerepel, érthetőbb lett volna a történet.

Nagyjából ennyit sikerült tehát felfognom belőle. Véleményem szerint egyértelműen a kihagyott lehetőségek filmjeként lehet emlegetni a The Sun Also Rises-t, aminek ugyan vannak jó és emlékezetes pillanatai, de nem jön át rajta, hogy mit is akart valójában a rendező. Ez főleg annak a tükrében érdekes, hogy Jiang Wen két korábbi munkája, az In The Heat of the Sun és a Devils on Doorstep sokak szerint a valaha készült legjobb kínai filmek közé tartozik. Ez az új alkotás nem fog, az biztos. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom a megtekintését, elsősorban azért, hogy miután megnézték, elmondhassák nekem, hogy szerintük miről szólt. Lesz miről beszélni.

iMDB