Ázsiafilm

iMDB

Valószínűleg már mindenki látta a filmet, de azért dióhéjban leírom a sztoriját. A film főhőse Névtelen, egy zseniális harcos, aki azzal állít be az uralkodó palotájába, hogy megölte annak legnagyobb ellenségeit, Eget, Törött Kardot és Szálló Havat. Kettejük beszélgetése során aztán az eleinte egyértelműnek látszó történet egyre inkább más megvilágításba kerül.


A filmet sokan elsősorban a többi, mostanában forgatott hasonló műfajú filmhez szeretik hasonlítani, holott tulajdonképpen egyetlen filmhez hasonlít csak, mégpedig Wong Kar-Wai Ashes of Time-jához. Talán nem véletlen, hogy több színész is játszott mindkét filmben és hasonlóan „kusza” a történet, mint Wong remekében, ám míg az Ashes of Time megértéséhez az átlagos néző minden valószínűség szerint kevés volt (minden névnek és szinte minden mondatnak jelentősége volt abban a filmben és sok fontos dolog elveszett a feliratozás során), addig Yimou filmje a „kuszaság” ellenére is végig érthető marad. Ez nem véletlen, ugyanis a Tigris és Sárkány sikerének köszönhetően ezt a filmet sem csak a kínai piacra szánták, hanem világszerte igyekeztek bemutatni. A „kuszaságot” így a Rashoumon-effekt nevű történetmesélési módszerrel érték el, amit annak idején a zseniális Kurosawa Akira talált ki és legnagyobb erénye, hogy interaktivitásra készteti a nézőt, aki így együtt próbálja megfejteni a két főhőssel, hogy valójában mi is történhetett. Ebben további segítséget nyújt az a zseniális kinematográfiai húzás is, hogy minden egyes „szegmenst” (azaz a két főszereplő által éppen kikövetkeztetett történetet) külön színárnyalatban vettek fel, amit csak tovább fokoz, hogy nem csak a színészek ruhái ilyen színűek, hanem még a táj is átveszi az árnyalatot.


Feltételezésem szerint a film elkészítésekor a jelszó az volt, hogy kompromisszumok nélkül mindenből a legjobbat kellett beletenni. Ennek megfelelően a stábba a különféle szakmák legjobbjait hívták meg, csak ízelítőül közülük felsorolnék néhány nevet. A kinematográfiáért Wong Kar-Wai állandó operatőre, Christopher Doyle felelt, a kosztümöket az Oscar díjas japán Wada Emi készítette, a filmzenét a Tigris és Sárkányt is jegyző Tan Dun komponálta, a hegedűszólókat az izraeli Itzhak Perlman játszotta fel, míg az akciókoreográfiát a korábbi wuxia korszak egyik legismertebb alakja, Tony Ching Siu-Tung dolgozta ki. Csak a színészek összeválogatása során nem sikerült minden szerepre a legjobbat leszerződtetni, az uralkodó szerepére ugyanis a tervek szerint Jackie Chan-et szerették volna megnyerni, ám akárcsak néhány korábbi nagy kínai film esetében is, Jackie nem kívánt élni a lehetőséggel. A helyére így a kevéssé ismert Cheng Daoming került, akivel a rendező korábban a The Empress Dowager-ben már dolgozott együtt.


A színészek kiválogatása a fent említett Jackie Chan „affért” leszámítva tökéletesen sikerült, minden egyes karakterre a legalkalmasabb színészt szerződtették. Névtelen szerepének elvállalásával Jet Li mintegy 20 év után játszott ismét kínai filmben, míg direkt az ő kérésére került be a „csapatba” az Ég karakterét alakító Donnie Yen, akivel annak idején már volt egy emlékezetes csatájuk a Once Upon a Time in China II-ben. Maggie Cheung és Tony Leung Chiu már a többször emlegetett Ashes of Time-ban is együtt játszott, biztosan nem véletlen, hogy ezúttal is mindketten szerephez jutottak. Ahhoz, hogy hitelesen tudják a „legyőzhetetlen” harcosokat alakítani, több hetes „kiképzésen” estek át, elsősorban Maggie, de még a Tigris és Sárkányban „pallérozódott” Zhang Ziyi-nek is időbe telt, mire hozzászokott az ikerpengés kardhoz.


A történelmi tényeken kicsit „finomítottak”, illetőleg eltértek tőlük egyrészt azért, hogy a nézőket ne tegyék ki „extra” borzalmaknak (abban a korban egy harcos legyőzésének nem az volt a bizonyítéka, hogy az uralkodóhoz elvitték a kardját, hanem az, hogy átadták neki a fejét), másrészt egyes kritikusok szerint azért, hogy némi, a mostani világra is „ráhúzható” politikai töltést adjanak a filmnek. Ugyan Yimou több helyen is elmondta, hogy semmi politikai szándék nem vezérelte a forgatás során, ám sokak szerint a filmnek van egy, a kínai újraegyesülést „szorgalmazó” kicsengése, Törött Kard három szava, az „All under Heaven” is utalás arra, hogy a „szakadár” területek, mint például Tibet és Tajvan sem mehetnek szembe a nagyhatalommal.


A „mezei” magyar nézőnek persze feltehetően mindez nem annyira érdekes (bár tagadhatatlan, hogy hasonló elemek megjelentek például Tsui Hark Zu Legendája című wuxiájában is), a történet maga és elsősorban persze a látvány annál inkább. A harcjeleneteket a huzaltechnika intenzív használata mellett a számítógépes trükkökkel tették látványosabbá, igyekeztek a kínai hadsereg erejét is szemléltetni itt-ott (a „kétemberes” íjászok tetszettek nagyon) és mellékesen még a film két betétdala is nagyszerű. A Wind & Sand címűt Tony Leung Chiu énekelte fel, a Hero-t pedig Faye Wong Fei (ez utóbbi hallható a film végén a stáblista alatt).


A filmet rengeteg filmfesztiválon díjazták különféle kategóriában, 2003-ban még Oscar díjra is jelölték a Legjobb Külföldi Filmek között. A HKFA-n 7 díjat nyert el (legjobb akciókoreográfia, legjobb művészeti rendezés, legjobb kinematográfia, legjobb kosztümök, legjobb zene, legjobb hang, legjobb vizuális effektek), valamint további hét kategóriában jelölték. Az iMDB-n is bent van a 250 legjobb film között, e sorok írásakor éppen a 236. helyen.


A fentiek ismeretében talán nem meglepő, hogy ez egyike azon filmeknek, amiknek minden ázsiafilm rajongó gyűjteményében ott a helye. Véleményem szerint a 21. században készült wuxia filmek eddigi legjobbja, sem Yimou későbbi munkái, sem a többi nagyköltségvetésű darab nem éri el a színvonalát. Nem ázsiafilmrajongó ismerősök „meghódítására” viszont nem a legalkalmasabb, a vizen ugráló és valószerűtlenül repkedő legyőzhetetlen harcosok látványa az összevissza repkedő és mutánsként szuperképességekre szert tevő  legyőzhetetlen hősökhöz szokott emberek körében nem szokott osztatlan lelkesedést és elismerést kiváltani.