Ázsiafilm

iMDB

Mind Cannes-ban, mind pedig Berlinben nagy várakozással övezték Zhang Yang új road movieját, a Getting Home-ot. Ezen várakozás oka az volt, hogy Zhang 1999-es filmje, a The Shower anno tarolt a világ fesztiváljain, s előző alkotása, a Sunflower is rengeteg pozitív kritikában részesült.

Az igaz történeten alapuló Getting Home-ot két jelzővel illeték a kritikusok: fekete komédia és Zhao Benshan. Ez utóbbi, a Kínában oly népszerű komikus, egy építőmunkást formáz meg, aki megígéri barátjának, hogyha az meghalna, nem hagyja elhamvasztatni, hanem a hagyományoknak megfelelően hazaviszi, s otthon temeti el. A haláleset be is következik, ám egy kétkezi munkásnak nem olyan könnyű finanszírozni egy ilyen utazást, ezért barátját részegnek álcázza, s egy buszon próbálja hazacsempészni családjához. Az álca viszont nem tart soká.

Zhang Yang, akinek apja is neves pekingi rendező volt, szakított a családi hagyományokkal, s a harcművészeti filmek ellenében egy olyan stílus mellett tette le a voksot, mely nem igazán népszerű Kínában. Filmjeiben kivétel nélkül az átlagemberekkel foglalkozik, az ő ügyes-bajos problémáikat próbálja az érdeklődés középpontjába helyezni. Saját maga ezt így fogalmazta meg a Getting Home-mal kapcsolatban vele készült interjúban: „Bár az én filmjeim több vígjátéki elemet tartalmaznak és könnyebben érthetőek, ezek mégis art-house filmek. Engem jobban érdekel, hogy jól be tudjam mutatni a karaktereim életét és személyiségét, mint a jegypénztárak bevételei.” Hogy azért nem ennyire sajátos és egyedi az ő általa képviselt stílus, azt az mutatja, hogy hangulatában és kivitelezésében a film nagyon nagy hasonlóságot mutat Zhang Yimou korábbi filmjével, a Happy Times-szal.

A két film közötti hasonlóság egyik legerősebb eleme a főszereplő személye, aki gyakorlatilag eluralja a két mozit. Zhao Benshan játéka ezúttal is átütő, s nem hagy szóhoz jutni senkit maga mellett, pedig feltűnik egy-két igen neves kínai színész is vásznon. Benshan, aki Kína első számú komikusa, akkora népszerűségnek örvend hazájában, hogy nem telhet el újévi műsor az ő szereplése nélkül. Ha megnézzük azt a nem túl nagy számú szerepet, amit elvállalt, ez egyből érthetővé is válik. Kevés az olyan természetes karakter a filmvilágban, mint ő, s nyílt, őszinte tekintetével nyilván könnyen megfogja a kínai közönség tömegeit is. Pont ez az, ami tökéletessé tette ezekre a szerepekre, hiszen nagyon könnyű vele azonosulni, s átadni általa néhány elemi érzést, csöppet sem sablonos módon.

Ami a fekete komédia jelzőt illeti, az én nézetem szerint nem igazán helytálló. Bár az alapszituáció tényleg hordoz magában némi morbid beütést, ez a film egészén nem érződik. A halállal való viccelődés abszolút nem hangsúlyos, a történet inkább az emberi kapcsolatokra, reakciókra koncentrál.

Még merülhetnénk mélyebbre, értelmezhetnénk a filmet, mint a kínai vidéki társadalom tükrét, vagy kereshetnénk egyéb mondanivalót, de teljesen felesleges. Hiába bizonygatja maga a rendező is, hogy ez egy művészmozi, valójában csak egy kellemes, ám teljes körű, s tökéletesen kielégítő kikapcsolódást nyújtó film, ami véleményem szerint ilyen esetekben sokkal többet ér, mint valami merev, erőltetett és nehéz munka. Innen nézve mindenképp az eddigi idei termés egyik legerősebb alkotásának tudom titulálni a Getting Home-ot.