Ázsiafilm

iMDB 

Mind a kínai filmekkel, mind pedig a kínai történelemmel rokonszenvezőknek érdekes és gondolatébresztő lehet ez az új, 2006-ban készült epikus dráma, mely öt évtizedet ölel fel az ország közelmúltjából.

Nem kell túl mélyen ismerni a kínai mozit ahhoz, hogy már egyből a címen meg ne akadjon a szemünk, mely egyértelműen rímel Zhang Yimou 1999-es filmjére, a The Road Home -ra. Persze nem ez az eredeti, kínai cím pontos fordítása, mely valójában Journey of Aroma, nyilvánvaló azonban, hogy miért cserélték le azt, s miért pont ezt az újat választották nemzetközi terjesztésre.

A film az 1960-as évektől, közvetlenül a kulturális forradalom előtti évektől, napjainkig követi végig a két főszereplő történetét. Egyikük egy 50-es éveiben járó buszsofőr, akit áldozatos munkájáért maga Mao elvtárs tüntetett ki, s még kezet is rázott vele, hatalmas dicsőséget hozva ezzel rá, s büszkeséggel töltve el mind kollégáinak, utasainak, mind pedig szülőfaluja lakóinak szívét. Helyközi járat révén nem egyedül dolgozott, a jegyszedésben és egyéb apró-cseprő ügyekben egy fiatal, végtelenül kedves és életvidám lány segített neki, akit a busztársaság osztott be mellé. Ezt az idillikus képet megtörni látszott egy új utas, egy helyi orvos feltűnése. A közte és a fiatal jegyárus lány között kialakuló szerelmi viszonyt a sofőr, bár nem adott neki hangot, de egyáltalán nem nézte túl jó szemmel. Titkon más tervei voltak a fiatal lánnyal.

Nem csak a cím az, ami hasonlóvá teszi Yimou és Jiarui filmjét. Már a promóció is úgy harangozta be a fiatal lányt alakító Jingchu Zhang-ot (Seven Swords, Jade Warrior), mint a következő Zhang Ziyi -t, s bizony nem alaptalanul. A lány pontosan azt a rakoncátlan, lázadó karaktert alakítja, mint Ziyi kisasszony az olyan korai filmjeiben, mint a már említett The Road Home, vagy a Musa. Emellett persze külsőre is hasonlítanak egymásra, ami mondjuk nem jelent akkora problémát. Mindettől eltekintve a furcsa az, hogy annyira jól játszik, hogy a néző ezt egyáltalán nem érzi zavarónak. Mind az ő, mind pedig a sofőrt alakító Wei Fan játéka nagyon kiegyensúlyozott és szuggesztív.

A következő hasonlóság a gyönyörű természeti képek használata. Akárcsak a The Road Home-ban, itt is rengeteg nagytotált láthatunk Kína szebbnél szebb tájairól, hiszen már maga az alapötlet, az utazás is adja magát a panorámaképek használatához. Itt azonban nem árasztanak annyira egységes hangulatot e képek, mint Yimou filmjében, hiszen ott egy kicsiny, falusi, zárt környezetből válogatott a rendező, itt pedig különösebb központi motívum nélkül mindenhonnan. Egy kicsit propaganda jellegűnek éreztem az egészet, olyannak, mint egy turisztikai reklám, s az az érzésem, hogy nem tévedtem nagyot.

A propaganda egyébként az egész mozit átszőtte. A rendező azt nyilatkozta a bemutató után, hogy ha öt évvel korábban készíti el művét, valószínűleg kivégezték volna. Azt is kiemelték a filmmel kapcsolatban, hogy bár a cenzúra néhol rendesen megvágatta a filmet (állítólag emiatt rettentő hosszúra nyúltak az utómunkálatok), a mondanivalóból és művészi értékéből mit sem vesztett a film. Én azonban úgy láttam, hogy bizony igencsak a múltat akarja felülírni a rendező, ugyan nem túl erőszakosan, csak körülbelül úgy, mint egy amerikai film. A busz utasai mind boldog, kikerekedett parasztok voltak, akik önfeledten nevettek a jegyárus lány cuki kis viccein. Minden, ami romokban hevert, vagy lepusztult volt, inkább patinásnak tüntettek fel a képek, így keltve a nosztalgikus múlt illúzióját. Na, és persze Mao-ról sem hallunk egy rossz szót sem.

Mindettől eltekintve, a nyilvánvaló hasonlóságok és propagandisztikus elemek ellenére a The Road mégis egy jó film, amit a Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon három díjjal is jutalmaztak. Már maga az a látásmód érdekes, ahogy a kínai kormányzat át akarja írni a múltat, s az, ahogy a rendező néha elmerészkedik némi kritika kifejtése felé, persze aztán gyorsan meghátrál. Mindenesetre meghagyja a szabadságot, hogy azt képzeljünk bele, amit akarunk. A színészi játék kitűnő, és azért térek így ki rá még egyszer, hogy kellőképpen tudjam hangsúlyozni. Végül pedig kiemelendő a jól felépített történet, és a magával ragadó rendezés, ami tényleg az epikus filmek érzelemvilágával ruházza fel a történetet.