Ázsiafilm

A film története egyszerű, de zseniális. 1920-ban járunk és adott egy több száz éves nemesi család, hasonlóan öreg hagyományokkal. Az egyik legfontosabb szokás, mely körül szinte egész életük bonyolódik, hogy a családfő egyszerre több feleséget tarthat, akik külön házat kapnak a kúrián belül. A vörös lámpások, melyek a címben is szerepelnek, azonban nem a nálunk megszokott jelentéssel bírnak. Ezek egyfajta lampionok, melyeket minden este ahhoz az úrnőhöz visznek, akihez éppen legnagyobb kedve van az úrnak. Akinél a legtöbb estét tölti a családfő, gyakorlatilag annak a kezében összpontosul a család irányítása, ő lesz a legdominánsabb az összes feleség közül. Egyértelmű tehát, hogy a hölgyek között nem szövődik túl nagy barátság, ehelyett a véres intrika sokkal jellemzőbb.

Ez mind szép, de akkor felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi baja volt ezzel a történettel a kínai kormányzatnak? A válasz egy kicsit mélyebben rejlik. Yimou az egész környezetet, amellett, hogy remek közeg egy ilyen drámához, egyfajta metaforaként értelmezte. A hagyományok, melyeket a család őriz, valójában a kínai, diktatórikus és merev államberendezkedéssel, míg a főszereplő lányt az egyénnel lehet azonosítani. Aki egy ilyen államon belül szabadságra vágyik, bizony komoly problémákba ütközik. A helyzet szépsége, hogy ezt a mondanivalót a film betiltása teljes egészében alátámasztotta.

Nem csak a botrány felelős azonban a film nemzetközi sikeréért. Zhand Yimou alkotása gyakorlatilag tökéletes. A főszerepet örök női színésze, az akkor még igen fiatal, mondhatni hamvas Gong Li játssza. Az ő, és a többi női karakter megformálásáról elég csak annyit mondani, hogy az örök intrika miatt minden feleségnek több arcot kellett kialakítani. Nem kis teljesítmény egy embert úgy alakítani, hogy két-három személyiségét is be kell mutatni, pedig ennek a filmen ez az egyik alapja.

A remek történet és színészi játék fényét emeli tovább Yimou másik kedvelt témája, a vörös szín használata, illetve annak beillesztése a gyönyörű fényképezésbe. A vörös itt talán egyrészt az otthont, az otthonosságot jelképezi, másrészt a vért, jobban mondva az örök háborút. Ez a szín nagyon tetszetőssé teszi a képeket, melyekkel egyébként is nehéz betelni, pedig általában csak a palota különböző részeit mutatják. De az épp elég. A kúria ősi architektúrája egyszerűen lenyűgöző.

Aki szerette a Hőst, vagy mondjuk a Road Home -ot, és nem tudja kivárni az időt a Curse of The Golden Flowerig, az nyugodtan enyhítheti vágyait a rendező munkái iránt ezzel a filmmel, nem fogja megbánni, sőt. Lehet nagyobb élményben lesz része, mint amit majd az új film nyújtani tud.