iMDB 

Aki szereti a kínai, nagy költségvetésű történelmi filmeket, az mind várta már a Xiaogang Feng (A World Without Thieves) által rendezett új opuszt. Bár a fesztiválokon nem szerepelt túl nagy sikerrel, úgy tűnik, az emberek mégis kedvelik.

A filmbe hatalmas pénzeket fektettek, elkészítése mintegy 150 millió yuanba került. Ennek eredményeként megépítették az eddigi kínai filmgyártás legnagyobb belső terét, a császár palotája mintegy 180 méter hosszú és 60 méter széles. Emellett olyan színészeket szerződtettek a szerepekre, mint a ma már világhírű, igazi szupersztár Zhang Ziyi, vagy mint a hazájában szintén nagy névnek számító Daniel Wu. A teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy a császárné szerepére először Gong Li-t szánták, majd Maggie Cheung neve is szóba került, de bizonyos személyes ellentétek miatt, Ziyi mellett döntöttek. Ennek okán át kellett írni az egész forgatókönyvet, ugyanis a két színésznő között van némi korkülönbség, így lett a császárnő fia a nála négy évvel idősebb Daniel Wu. Hogy biztosra menjenek, a színészeken túl filmhez megkaparintották a Tigris és Sárkány egész kreatív csapatát is, az akciók koreográfusától a zeneszerzőig mindenkit. Az eredmény ennek megfelelően alakult.

A történetről annyit, hogy a nem teljesen híven követi a nyugati példát, pár apróságban eltér attól, de ezeket itt nem részletezném. A császár fia és örököse (Daniel Wu) beleszeret egy szolgálóba (Zhang Ziyi), ám mielőtt elvenné feleségül, megelőzi apja, és a lányt császárnévá teszi. Az öreg öröme azonban nem lehet hosszú életű, hiszen testvére ellene fordul, megmérgezi, és átveszi trónját és persze gyönyörű nejét is. Az új uralkodó, hogy biztosítsa a trónt, gyorsan el akarja takarítani azokat, akik esetleg a régi császár hívei, illetve akik megkeseríthetik sorsát. Ezek között van az ex-császár fia is, aki szerelmi bánatában elzarándokolt, hogy csak a művészetnek éljen. A fentebb felsorolt szereplőkön túl még megjelenik az első miniszter is, aki a császárnéval szövetkezve akarja eltenni az új uralkodót láb alól, persze saját és fia javát keresve. A sok-sok intrika és érdekellentét egy banketten találkozik és kerül felszínre…

Hogy mit vártam ettől a filmtől? Intrikákkal átszőtt történetet, szép akciókat, szép fényképezést és látványelemeket, jó színészi játékot, drámát, és jól megkomponált zenét, szóval mindent, ami egy jó történelmi filmhez illik. Ez alapján nem is csalódtam, e kritériumokban mind remekelt a The Banquet. Bár néhol deja vu érzésem volt, mégsem voltak nyílt lopások a nagy elődökből, mint a Tigris és Sárkány, Repülő Tőrök Háza vagy a Hős. A wuxia jelenetek ugyan a Tigris és Sárkány balettos repkedéseihez hasonlítottak, egy kicsit túljátszva azokat, de egyáltalán nem volt zavaró, meg egyébként is, itt egy stílusról van szó. A zene gyönyörű és a téma, illetve annak variációi, ami egy kínai népdal és annak feldolgozásai, szépen építkezik a film előre haladtával, az ember fülébe mászik és a katarzisnál a már ismerős dallam gyönyörűen festi alá a szereplők drámáját.

Tehát mindent megkaptam, amire vágytam, mégsem éreztem, hogy kielégített volna a film. Hiába volt odafigyelve mindenre, hiába volt a sok pénz benne egy dolog mégis hiányzott, mégpedig az a plussz, ami kiemeli a hasonló filmek tucatjai közül. (egy hozzám hasonlóan gondolkozó iMDB-s kommentárban X-faktornak nevezik ezt) Nem volt benne semmi eredetiség, egy receptet készítettek el tökéletesen, ami ugyan finom, de mégsem az igazi. A filmnek egyszerűen hiányzott a veleje és bár nem mondanám, hogy felszínes, mégis némileg üres maradt.

Mindezek ellenére mégis bátran ajánlom, hisz egyáltalán nem rossz film, a The Promise-nál pedig nagyságrendekkel jobb.

Kína ezzel a filmjével nevezett be a 79. Oscar-díj átadásra.