belépés∆

Godzilla Against Mechagodzilla (2002)

 

Godzilla Against Mechagodzilla (2002)

IMDb

 

Ez az eddigi utolsó Mechagodzilla film. Habár eltelt közel harminc év az előző óta, s az amerikaiak megcsináltak egy nagyköltségvetésű, CG Godzilla filmet, a japók úgy gondolták nem rontják el, amit már kigyakoroltak, megszoktak és maradtak a jól bevált ember gumiruhában módszernél, amiről a legnagyobb jószándékkal sem lehet elhinni, hogy igazi. Teljesen hiteltelen, de itt is valahogy megvan a maga íze. A számítógépes effektusok is hasonlóan "jól" megcsináltak. A történet ugyanolyan gyerekes, mint a többi filmnél: előbukkan egy új Godzilla, s az emberiség (Japán) felépíti Mechagodzillát saját védelmére. Ebbe belekevernek egy kis szerelmi szálat és tovább nem is erőltetik a dolgot. A zenéje nagyon heroikus, de hűen az általában vett japán filmgyártáshoz, nagy figyelmet fordítottak rá, jól meg van komponálva. Talán ez a film egyik legnagyobb erőssége, sokat dob a hangulaton. A szereplők is nagyon heroikusak, szokásosan naivak, és a színészek megfelelően rosszul is játszanak. Mindettől eltekintve jól szórakoztam, de ehhez tényleg úgy kellett nekiállnom, hogy trash filmet fogok nézni, aminek megvannak a maga szabályai.

Hozzászólások   

#1 Guest 2008-01-28 17:20
Németül láttam, élveztem. A szinkron igazán színvonalas lett, sokat adott a hangulathoz.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

3D Sex and Zen: Extreme Ecstasy (3D rou pu tuan zhi ji le bao jia…

3D Sex and Zen: Extreme Ecstasy (3D rou pu tuan zhi ji le bao jian) (2011)

Ha valaki kíváncsi arra, hogy milyen lehet a film, ami hetekre felforgatta Hongkong utcáit a mozipénztárak előtt kígyózó sorokkal és a vetítésekre szervezett turistautakkal1,  ha érdekli, hogyan lehetséges az Avatar nézettségét is felülmúlva rekordokat döntögetni...

The Opium War (1997)

The Opium War (1997)

iMDB Rendező: Xie Jin(1997, 153 perc, Hong Kong)

And I Hate You So (Siu Chan Chan) (2000)

And I Hate You So (Siu Chan Chan) (2000)

Két évvel az Anna Magdalena után Chung Man Yee újra megpróbálkozott a rendezéssel. A bevált csapaton ne változtass elvet követte, így maradt a forgatókönyvíró, maradtak a főszereplők (leszámítva Kaneshiro Takeshi-t) és ami...

Yakuza's Law - Lynching (Yakuza keibatsu-shi: Rinchi - shikei!) (…

Yakuza's Law - Lynching (Yakuza keibatsu-shi: Rinchi - shikei!) (1969)

Ishii Teruo, a japán Zs kategória egyik királya, az 1960-as években sokat tett a meglehetősen szigorú filmes cenzúra határainak kitágításáért, elmenvén a kifejezetten extrém vonalig.