A chambaránál jellegzetesebb műfajt nehéz találni a japán filmművészetben. Ez a történelmi akciófilm szinte a kezdetektől végig követi a japán film történetét, s távoli, nyugati rokonától, a westerntől eltérően a mai napig sem veszetett népszerűségéből. Az egyik legfrissebb e stílusba tartozó alkotás a When the Last Sword is Drawn.

A Tokugawa korszak záró epizódját követi végig a film, mikor a sógunátus rendszere megszűnt, és a császárság restaurációja megkezdődött. E szenvedéssel teli, változó korszakot a Tokugawa sógun utolsó hű klánja történetén keresztül figyelhetjük meg. E klánba nyer felvételt egy nap a főszereplő, aki igen különös személyiségjegyekkel bír. Bár tisztában van a kemény szabályokkal, melyek egy szamuráj életét befolyásolják, mégis van egy tulajdonsága, mellyel mindenkit zavarba hoz, ez pedig a pénzéhség. Azonban fura módon ez senkiből sem vált ki ellenszenvet, hiszen annyira naívan és kedvesen adja elő, hogy mindenkit megnevettet vele. Persze a néző nagyon jól tudja, hogy ez csak a felszín, a háttérben ott áll hátrahagyott családja, akiket etetnie, ruháznia kell. Elhivatottságának köszönhetően hősünk egyre több érdemet szerez magának, s élete is egyenesbe kerül, mikor jön a mindent megváltozató fordulat: a császár sereget indít az utolsó Tokugawa sógun csapatai ellen.

Nagyszabású film, ez már az első képsorokon látszik. Rengeteg pénzbe kerülhetett, így olyannak kellett lennie, amit sokan megnéznek. Szerencsére olyan stílus, ami hagyományosan népszerű Japánban, így csak a kötelező elemekre kellett vigyázni, tehát legyen benne sok kardharc, és legyen benne dráma. Az előbbi tekintetében egyáltalán nem panaszkodhatunk, gyönyörűen koreografált és kivitelezett, igazán archaikus és stílusos japán küzdelmeknek lehetünk tanúi. Nincs ugra-bugra, nincsenek szuperképességek, csak a nagyon fejlett és kifinomult harcművészet, ahol minden mozdulat számít. Tényleg kifogástalan és ez adja a film legfőbb pozitívumát. Ami azonban a másik kritériumot, a drámát illeti, hát ott sajnos túllőttek a célon egy kicsit az alkotók. A film ¾-ed részéig még csak-csak viselhető, de a végére bekerült egy-két olyan izzadságszagú monológ, ami inkább felbőszített, mint megríkatott volna. Kifejezetten dühít, amikor ilyen ál-érzelgős, „amerikás” drámát látok.

Minden tekintetben nagyon jól megcsinált film, de az említett hiba miatt azt kell mondjam, nálam bukott. Pedig látványos, szép jelmezekkel, jó színészekkel, és kellemes zenével. Igazán maradandó film lehetett volna belőle, de sajnos ott van a Hidden Blade, vagy a Twilight Samurai – hogy csak egy-két időben közelebb eső filmet említsek - melyek messzemenőkig jobban sikerültek, mint e sikerhajhász társuk.