belépés∆

Negadon - The Monster from Mars (2005)

 

Negadon - The Monster from Mars (2005)

 

 

Ez a 2005-ös, 3d animációs független alkotás igazán kellemes meglepetés lehet mind a japán kaiju- (óriás szörny), a mecha-, de általában a sci-fi rajongóknak is.

2025-öt írunk, a Föld energia-, és nyersanyagtartalékai kimerültek. Megindul a Mars terraformálása, minek során egy óriási gubó-szerű dologra bukkannak. Ahogy hazahozzák a Földre a gubóból természetesen kikel egy két felhőkarcoló nagyságú szörnyeteg, ami persze minden ok nélkül azonnal nekiáll Tokió belvárosát lerombolni. Egy hagyományos fegyver sem jó ellene, kivéve egy tíz éve pihenő projektet, mely egy óriási, két lábon járó robotot takar.

Mint látjuk, ebben a filmben minden benne van, ami a klasszikus japán sci-fikre és szörnyfilmekre jellemző. Ezzel természetesen az alkotók is tisztában voltak, ezért direkt rájátszottak erre a megvalósításnál, így a történeten túl a képi világ, a szörny-, és mecha design is a ’60-as, ’70-es évek filmjeit idézi. E klasszikus nézőpontot azonban a legmodernebb számítógépes technikával ötvözték, így egyedülállóan szép kaiju filmet hoztak össze. Egyes hírek szerint azonban az egész film egy rajzoló munkája, aki 2003-06 között egy PC-n hozta össze az egészet nem mással, mint 3D Studio Maxxal. Az egész film 25 perces, így a személyközi kapcsolatokra szinte semmi hangsúlyt nem fektettek, az akcióra viszont annál többet.

Egy megtekintést mindenképp megér.

{mgmediabot}http://www.mangazoo.jp/mztv/cwfilms/movie/001_negadon/negadon_tokuhou1.mpg|false|300|300{/mgmediabot} 

{mgmediabot}[1]|[2]|[3]|[4]{/mgmediabot}

Hozzászólások   

#1 Ábrányi József 2008-06-30 13:36
Tegnap este láttam a filmet és nagyon tetszett. Nem vagyok túl járatos még (!) a 'kaiju' filmekben (persze néhány alapfilmet azért láttam), de mostantól rámegyek a témára. Fasza volt!

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Run Papa Run (Yat kor ho ba ba) (2008)

Run Papa Run (Yat kor ho ba ba) (2008)

Már megint egy triádfilm Hongkongból. Akár unottan kereshetnénk mást helyette, azonban ha jobban utánanézünk, mi is ez valójában, akkor már egész érdekesnek tűnhet. Nem csak a remek szereposztás miatt, hanem elsősorban a színésznőből remek rendezővé...

The Storm Warriors (Fung wan II) (2009)

The Storm Warriors (Fung wan II) (2009)

Vajon ilyenek lesznek a jövő wuxia filmjei? Reméljük, nem!

Team of Miracle - We Will Rock You (Lau long che sai kai bui) (20…

Team of Miracle - We Will Rock You (Lau long che sai kai bui) (2009)

Úgy látszik, az utóbbi időben divatba jöttek Hongkongban a sportfilmek. Tavaly a baseball válogatott története új, érdekes színt vitt a felhozatalba, idén a foci volt soron. Az új, érdekes szín azonban elmaradt, aminek elsőszámú felelőse...

M (2007)

M (2007)

Neheztelek kicsit a koreai filmiparra. Oly sok pénzt és energiát fektetnek bele, de sokszor úgy érzem, ész nélkül. Vagy inkább csak a biztos sikerre hajtanak a kaptafára készülő, egyiket a másiktól nehezen megkülönböztethető romantikus vígjátékaikkal,...