The milkwoman (Itsuka dokusho suruhi) (2005)
| Ismertetők - Japán |
The milkwoman (いつか読書する日) (2005)
Ogata Akira filmje az elszalasztott lehetőségekről szól. Adott egy 50-es éveiben járó hölgy, Ohba Minako (Tanaka Yuuko, a Hibi-ben is ő a főszereplő), aki hajnalonta tejesemberként dolgozik, házhoz viszi a friss tejet, majd napközben az S-Mart nevű helyi ABC-ben dolgozik pénztárosként. Diákkori szerelme, Takanashi úr (Kishibe Ittoku, Hibi, Vital, Zatoichi) is a városban él, világ életében egy csendes életre vágyott, amit sikeresen össze is hozott magának. Takanashi úr felesége halálos beteg és a halála előtt azon mesterkedik, hogy valahogy összehozza a férjét Minakoval. A 30 évvel ezelőtt elnyomott érzelmek pedig lassan felszínre törnek, azonban a film igazi japános véget ér.
Ez a történet fő szála, de számos mellékszál is található benne, megismerhetünk még néhány embert azok közül, akiknek tejet szállít a hölgy reggelente, egy titokzatos kisfiú is része a történetnek, na meg az ABC dolgozóiról is kapunk egy kis képet. A film nagyon szépen van kidolgozva és a színészi alakítások is emelik a színvonalat, viszont nekem mégis egy kicsit vontatottnak, elnyújtottnak tűnt. Ennek ellenére egy megnézést azért megér, főleg azoknak, akik szeretik ezeket a melankolikus hangulatú történeteket, na meg akiket érdekel a hétköznapi japán kisvárosi élet bemutatása.
» The Housemaid (Hanyo) (2010)
» The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)
» The Lowly Ronin (Suronin Makari Toru) (1981)
» Instant Numa, Ultra Miracle Love Story, Oto-Na-Ri
» The Invincible Fist (Tie shou wu qing) (1969)
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.






