belépés∆

Zatoichi 2 - The Tale of Zatoichi Continues (1962)

 

Zatoichi 2 - The Tale of Zatoichi Continues (1962)

 

A történet ott folytatódik, ahol az előző abba maradt. Sok visszatérő szereplővel találkozhatunk például Tane, aki szerelmes lett Zatoichibe, valamint Sukegoro is, akinek Ichi segített az egy évvel ezelőtti harcokban. Zatoichi az első részben megfogadta, hogy egy év múlva visszatér Sasagawa-ba Joshoji templomba barátja sírjához Hirate Mikihez, hogy lerója tiszteletét. A film alatt Zatoichi múltjából is sok mindenre fény derül. Kiderül hogy a testvérével (Yoshiro) nincs valami jó viszonyban. A fő ok természetesen egy nő, Chiyo, Zatoichi élete szerelme, akit a bátyus elcsalt. Az is kiderül, hogy a bátyó, amióta elhagyta Chiyo, rabló életet él és már 14 megyében körözik.

Ichi hozza jó formáját és már a film elején szerez magának ellenségeket. Az egyik a Kuroda ház feje, a másik pedig Sukegoro aki, még mindig nem emésztette meg, hogy hálával tartozik Ichinek s meg akarja öletni. Ahogy az első rész is, ez a film se ad sokat a látványra, és rövidebb is, mint az első rész, kb. 72 percnyi. Viszont ebben a részben már jóval több a csatajelenet. Itt tényleg megtudjuk, mit is tud Ichi igazán, miért tartják olyan nagy harcosnak. Hát tényleg az, úgy kaszálta az embereket, mint Józsi bácsi a búzát aratáskor. Összességében ez a darab egy igazán jól sikerült szamurájfilm tele sok-sok látványos harcjelenettel, bosszúval, mindennel, ami egy jó szamurájfilm alapja. Nekem különösen tetszett, ahogy az egész filmben végig érződik, és a végén kibontakozik a Zatoichi család belharca. Minden Zatoichi rajongónak tudom ajánlani és azoknak is, akik csak egy jó pörgős szamurájos filmet szeretnének megnézni. Kitűnő kikapcsolódást fog nyújtani a film. 

imdb  

 

Hozzászólások   

#1 oldfan 2007-04-17 17:28
Az első mozi ahol Katsu és a bátyja "összecsapott". Wakayama félkarú banditája olyan vívást produkál, hogy nehéz elhinni, mindezt erősen lekötött kézzel végre tudta hajtani. Fizikailag nagyon nehéz lehetett.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)

The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)

Nem könnyű egy híres, de mára gyakorlatilag alig ismert moziról írni, mint amilyen ez a film. Sokat változott a közönség ízlése, ami egykoron sikeresnek bizonyult, tartani lehet tőle, hogy mára teljesen érdektelenné lett.

The Devil's Temple (Oni no sumu yakata) (1969)

The Devil's Temple  (Oni no sumu yakata) (1969)

    Egy újabb mozi a Daei archívumból, amely nem a szokványfilmek útját választotta. A rendezője az a Misumi Kenji, akit a kalandfilmjei tettek ismertté a világban. Már próbáltam néhányszor írni arról más ismertetők „ürügyén”, hogy azért...

Pinky Violence Collection (2005)

Pinky Violence Collection (2005)

Pinky Violence Collection (2005)A kiadás éve ne tévesszen meg senkit sem, ez a 4 filmet tartalmazó gyűjtemény a japán pinku eigák aranykorába, a 70-es évek első felébe enged egy kis betekintést, nem is akármilyet! Ezek...

A category III filmek istennői

A category III filmek istennői

A category III filmek istennőiMint köztudott, a category III besorolást 1988 november 10-én hozta létre a Hong Kong Television and Entertainment Licensing Authority, hogy a csak felnőtteknek szóló tartalommal bíró filmeket a korábbiaknál könnyebben ki...