belépés∆

Bounce KO Gals (1997)

 

Bounce KO Gals (1997)

IMDb


A film a japán tinédzser-prostitúcióval foglalkozik. Az első felében nem igazán akart kiderülni számomra, hogy valami dokumentarista filmet akar a rendező, vagy sztorisat, amit nem kell annyira komolyan venni. Végül az utóbbi irányába tolódott el a dolog. Összességében tetszett a film, de nem ütött akkorát, mint Kim Ki-duk hasonló alapokon nyugvó alkotása, a Samaria. Egyébként az a faszi játszik benne, aki Kiyoshi Kurosawa filmjeiben mindig főszerepet kap, de itt egy elég átlagos karaktert alakít, elég átlagosan. Nincs semmi igazán kiemelkedő a filmben, de szórakoztató, egyszer meg lehet nézni. (Jah, és mielőtt az egyenruhás japán kislányokat túlzottan kedvelő emberkék rádurrannának, még egy csók sem csattan el benne, az erotikát pedig messziről elkerüli.)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Dog in a Sidecar (Saido ka ni inu) (2007)

Dog in a Sidecar (Saido ka ni inu) (2007)

A kisemberek hétköznapi történeteit bemutató drámák szinte végeláthatatlan sorokban kerültek ki a japán filmesek kezei közül már a filmtörténet kezdeteitől fogva. Ugyan az utóbbi néhány évben egyre több hazai blockbuster kerül a japán mozikba, szerencsére...

Nobody Knows (2004) (& When I Turned Nine)

Nobody Knows (2004) (& When I Turned Nine)

  IMDbBár ez utóbbi alkotás koreai, azért rakom ide, mert a két film alapgondolata sokban hasonlít egymásra. A téma mindkét alkalommal akörül forog, hogy egy fiúnak, gyerekeknek ilyen-olyan okok miatt felnőttként kell helyt állniuk már igen...

Team of Miracle - We Will Rock You (Lau long che sai kai bui) (20…

Team of Miracle - We Will Rock You (Lau long che sai kai bui) (2009)

Úgy látszik, az utóbbi időben divatba jöttek Hongkongban a sportfilmek. Tavaly a baseball válogatott története új, érdekes színt vitt a felhozatalba, idén a foci volt soron. Az új, érdekes szín azonban elmaradt, aminek elsőszámú felelőse...

My Loving Trouble 7 (Ngo oi 777) (1999)

My Loving Trouble 7 (Ngo oi 777) (1999)

My Loving Trouble 7 (我愛777) (1999)iMDBJames Yuen-nek ez az 1999-ben forgatott filmje is a Hongkongban szinte dömpingszerűen készülő könnyed romantikus akcióvígjátékok végeláthatatlan sorába tartozik, megtűzdelve minden olyan klisével, ami ezeket a filmeket jellemzi. De vajon...