Ázsiafilm

Juzo Itami debütáló filmje egy elég rendhagyó témáról, a halálról, jobban mondva egy aspektusáról, a temetésről. Sajnos Itami filmjeit eddig nem ismertem, csak egyről halottam, az a Tampopo volt, de ezek után mindenképpen hozzáállok begyűjteni a többit.

Ezt a filmet általában fekete komédiaként szokták aposztrofálni, de szerintem ez távol esik a valóságtól, s bár tényleg vannak benne ilyen vonások, nem igazán jellemző erre a mozira. Valahogy én kisarkított karaktereket, kreténséget, vagy szürrealizmust, esetleg gusztustalan jeleneteket várnék a cím és a stílusbesorolás alapján. Persze elfelejtem, hogy japán filmről van szó, és egy hagyományos japán temetés bemutatásáról. Ez a film olyan kellemes, megnyugtató derűt áraszt magáról, mint egy séta egy virágzó cseresznyefákkal teli parkban, vagy mondjuk egy kora őszi délután.

A film elmegy egy oktatókazettának a japán temetésekhez, lépésről lépésre bemutatja mikor, mit és hogyan kell tennie a hozzátartozóknak. A család egy teljesen átlagos, viszonylag jó anyagi körülmények között élő família, akik se nem utálták, se nem szerették túlzottan a néhai családfőt, épp ezért inkább a különböző ceremóniákra koncentrálnak. Ennek megfelelően, illetve a japán etikettet szem előtt tartva igazi gyász csak egy-két pillantra jelenik meg, akkor viszont nagyot csattan. A család minden tagja nagyon emberi, a néző könnyen közéjük tartozónak érezheti magát és részt vehet egy általa is jól ismert, szokványos családi összejövetelen, annak formalitásaival, örömeivel és kényelmetlenségeivel egyetmben. Nagyon szuggesztív.

Mégis, amiben legerősebb a film, az a halálhoz, illetve a temetéshez való viszony. Én mindenképp, mint már fentebb említettem, oktatófilmnek fogom szánni családomnak, ha arra kerül a sor és esetleg elpatkolok. Nem a japán szertartások és külsőségek miatt, isten ments. Inkább amiatt, mivel ez a film megmutatja, hogy a bánat és a sírás a temetéseken felesleges. Aki sír, igazából magát siratja, hiszen a másikat már nincs miért sajnálni, túl van mindenen. Egy kellemes, derűs temetés, persze a kellő tiszteletadással, sokkal többet ér, mint egy képmutató, önmarcangoló jellegű. Ez most lehet megdöbbentően, vagy legalábbis bután hangzik, ezért kell mgnézni ezt a filmet. Itami sokkalta jobban el tudja magyarázni, s méginkább átéreztetni e gondolatokat, mint én. Emellett a film szókimondó, s persze nem agresszivan, demamgóg modon tömi bele mondanivalóját a nézőbe, hanem kellően árnyaltan. A japán film kedvelőinek kihagyhatatlan alkotás.