belépés∆

Tange Sazen: Hyakuman ryo no tsubo (2004)

 

Tange Sazen: Hyakuman ryo no tsubo (2004)

 

iMDB

Tange Sazen nem mai figurája a Japán chambaráknak. Az első filmet 1933-ban forgatták a félkezű, félszemű, lecsúszot szamurájról, s ez a 2004-es feldolgozás, annak szinte képről-képre történő újraforgatása.
Sazent egy utcai harc során sebesítik meg a szemén, s vágják le fél kezét, ám ennek vajmi kevés köze van a történethez, csupán egyfajta hátteret ad. A film központjában egy külsőre öreg és ronda, ám mégis nagyon értékes kerámia edény áll. E tulajdonságával be is csapja addigi tulajdonosait, egy igen tehetős szamurájcsaládot, akik potom összegért túl is adnak rajta. Persze ezután rögtön megtudják, mi is a tényállás, a keresésére is indulnak, s ekkor jön a képbe Sazen. Az edény egy árva fiúhoz kerül, akit éppen akkor vett védelme alá szamurájunk, aki egyébként egy gésaház testőri felügyeletét látja el éppen.

A film elég egyszerű, mondhatám bugyuta. Inkább mondanám rá, hogy TV- játék, mint mozifilm: az előbbinek jó, az utóbbinak viszont szegényes. Sazen karaktere valahogy művies, de mégis szórakoztató a "zord külső alatt érző szív lapul" klissé megjelenítése. Ugyanez igaz a gésaház úrnőjére is. Minden színes-szagos, újszerű, nagyon látszik mindenen, hogy díszlet. Kis helységek, kevés helyszín, egyedül talán a kimonók, melyekre nagyobb figyelmet fordítottak. Kardharcból kevés van és elég szegényesen koreografáltak. Mint mondtam, nézőpont kérdése, hogy szórakoztatónak tartjuk-e a filmet, attól függ mit várunk tőle. Nem unalmas, nincsenek benne égbekiáltó hibák, a humora is aranyos, kellemes, de mindenképp vannak ennél sokkal jobb szamurájfilmek a palettán, amiket nyugodtan előrevehetünk a listánkon, ha van ilyen.
 

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Love Story 2050 (2008)

Love Story 2050 (2008)

 Lelki szemeink előtt jelenjenek meg az elmúlt két évtized emlékezetes tudományos-fantasztikus mozifilmjei. Az egészet gyúrjuk össze egyetlen képlékeny, három órás masszává, miközben a látványvilágról a XXI. század speciális effekteket gyártó cégeinek egyik legjobbja gondoskodik. Acélozzuk...

Electric Dragon 80.000 V (2001)

Electric Dragon 80.000 V (2001)

Remekműről van szó. Ez még abban az esetben is igaz, hogy azt a sajátos és egyedi technikát használja, mint a Tetsuo: fekete-fehér, iszonyatosan pörgő film, kevés szöveg, szinte nulla sztori, viszont iszonyat feeling. Ez a...

Casino Tycoon (Do sing daai hang san goh chuen kei) (1992)

Casino Tycoon (Do sing daai hang san goh chuen kei) (1992)

Casino Tycoon (Do sing daai hang san goh chuen kei) (1992)iMDBValószínűleg nem sokan szállnának vitába egy olyan megállapítással szemben, hogy a hongkongi film „mindenese”, Wong Jing hosszú és igencsak termékeny pályafutása során leginkább az...

The Matrimony (Xin zhong you gui) (2007)

The Matrimony (Xin zhong you gui) (2007)

The Matrimony (Xin zhong you gui) (2007)iMDBHorrorelemekkel dúsan tűzdelt thriller kínai nyelvterületről, szellemlánnyal az egyik főszerepben 2007-ben? Sülhet-e ki ebből bármi jó is? Tudnak-e még bármi újat kitalálni ebben a témában? Az első két kérdésre...