Ma 2012. május 25., péntek, Orbán napja van.
Yakuza Demon aka Kikoku (2003)
| Ismertetők - Japán |
Miike imádja a yakuza filmeket, ez kiderül egyrészt abból, hogy nem kis számú filmjeinek jelentős része foglalkozik e bűnszervezettel, s a bennük élők életével, másrészt abból, hogy hány féle képpen nyúl a témához. Vannak pörgős-komoly, pörgős-véres, pörgős-vicces-véres, lassú-véres stb. hangulatú yakuzafilmjei, s a Kikoku is egy új ízt képvisel e tekintetben köztük.
A film egy lelkileg tökéletes, főnökéhez a végletekig hű yakuza történetét dolgozza fel. A főnöknek különböző adósságai miatt meggyűlik a baja a család fejeivel, ezért hősünk feljelenti őt tiltott fegyverviselését a rendőrségen, hiszen ebben a közegben csak a börtön az egyetlen megfelelő biztonságot nyújtó rejtek. Míg a főnök a dutyiban üldögél, hősünk, kőkemény yakuza barátunk munkához is lát, de módszerei nem is kicsit rendhagyóak.
A filmet többféleképp lehet értékelni. Első benyomásom az volt, hogy Miike abban a "rengeteg" szabadidejében unatkozott, s gyorsan összeröffentett valamit. Ezt erősíti, hogy a film címe mellett ott van a kis (V) betű, tehát kizárólag videoforgalmazásra szánták. A Kikoku egyáltalán nem rossz alkotás, de semmi különös, legalábbis nem olyan, amit eddig Miikétől tapasztaltam. Valahogy lóg a levegőben. Lassú folyású, melankólikus, mint a Blues Harp, de nem annyira drámai. Van benne brutalitás, vérengzés, de közel sem annyi, mint az Ichiben vagy a Gozuban. Talán a régi Alain Delon maffiafilmjeihez hasonlítanám, persze azok is drámaiak. Itt csak történnek az események, semmi nincs kihangsúlyozva, nincs lényeges és lényegtelen történés, minden nagyon életszagú. A főhős csak annyiban különbözik a mellékszereplőktől, hogy őt többet mutatja a kamera, egyébként ugyanannyi esélye van a játszmában. Sajnos a főszereplő játéka nagyon idegesített, de ez abból következik, hogy valahogy alapvetően unszimpatikus figura. Aztán ott volt a szemmel látható alacsony költségvetés, ami ugyan nem sokmindenen, de azért meglátszott. A yakuza főhadiszálás szinte csak jelzésszerű ábrázolása egy átlagos szobában, tárgyalóasztallal, mögötte meg egy nagy buta jelvénnyel a falon, kifejezetten B-kategória szagot árasztott.
A filmet többféleképp lehet értékelni. Első benyomásom az volt, hogy Miike abban a "rengeteg" szabadidejében unatkozott, s gyorsan összeröffentett valamit. Ezt erősíti, hogy a film címe mellett ott van a kis (V) betű, tehát kizárólag videoforgalmazásra szánták. A Kikoku egyáltalán nem rossz alkotás, de semmi különös, legalábbis nem olyan, amit eddig Miikétől tapasztaltam. Valahogy lóg a levegőben. Lassú folyású, melankólikus, mint a Blues Harp, de nem annyira drámai. Van benne brutalitás, vérengzés, de közel sem annyi, mint az Ichiben vagy a Gozuban. Talán a régi Alain Delon maffiafilmjeihez hasonlítanám, persze azok is drámaiak. Itt csak történnek az események, semmi nincs kihangsúlyozva, nincs lényeges és lényegtelen történés, minden nagyon életszagú. A főhős csak annyiban különbözik a mellékszereplőktől, hogy őt többet mutatja a kamera, egyébként ugyanannyi esélye van a játszmában. Sajnos a főszereplő játéka nagyon idegesített, de ez abból következik, hogy valahogy alapvetően unszimpatikus figura. Aztán ott volt a szemmel látható alacsony költségvetés, ami ugyan nem sokmindenen, de azért meglátszott. A yakuza főhadiszálás szinte csak jelzésszerű ábrázolása egy átlagos szobában, tárgyalóasztallal, mögötte meg egy nagy buta jelvénnyel a falon, kifejezetten B-kategória szagot árasztott.
Értem, hogy Miike mit akart ezzel, de valahogy kevés energiát fektetthetett bele, amit az is mutat, hogy abban az évben még három másik filmet is forgatott. Jobban bele kellett volna merülni, akkor mindenképpen kiemelkedő alkotása lett volna, így viszont csak a második sorba került, ami azonban még mindig előkelő hely, s vannak nála sokkal-sokkal rosszabb filmek is, még a mestertől is. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a film mindenhol nagyon pozitív kritikát kapott, el kell kapni a hangulatát.
További cikkek :
» The Housemaid (Hanyo) (2010)
A kortárs dél-koreai film legambiciózusabb szerzői előszeretettel vegyítik a melodráma különböző alakzatait sajátos visszatérő motívumokkal, és az arányok tökéletesítése során akkor érik el a nemzetközi áttörést, amikor a...
» The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)
Nem könnyű egy híres, de mára gyakorlatilag alig ismert moziról írni, mint amilyen ez a film. Sokat változott a közönség ízlése, ami egykoron sikeresnek bizonyult, tartani lehet tőle, hogy mára teljesen érdektelenné lett.
» The Fearless Avenger (Mushukunin Mikogami no Jokichi: Kawakaze ni kako wa nagareta) (1972)
Jokicsi, az elszánt jakuza visszatért. Még ugyanabban az évben, amikor a az első rész piacra került, elkészült a folytatás.
» The Lowly Ronin (Suronin Makari Toru) (1981)
Mindennek van kezdete. A munkának, a feliratkészítésnek, a mérkőzéseknek, az időnek, sőt még a TV sorozatoknak is. Nem kivétel hát a Lowly Ronin mini-sorozat sem.
» Yakuza's Law - Lynching (Yakuza keibatsu-shi: Rinchi - shikei!) (1969)
Ishii Teruo, a japán Zs kategória egyik királya, az 1960-as években sokat tett a meglehetősen szigorú filmes cenzúra határainak kitágításáért, elmenvén a kifejezetten extrém vonalig.
manu nevű szerzőnk 2006. január 10., kedd óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com






