Ázsiafilm

(Mentegetőző bevezetés a végletes szubjektivitásról)
Ez az a film, amiről teljesen képtelen vagyok elfogulatlanul nyilatkozni. Takeshi Kitano és egészen konkrétan a Tűzvirágok volt az, ami megadta a kezdő lökést az ázsiai filmek világában való elmélyüléshez (persze azóta is majd' minden további film egyre mélyebbre húz... ^^). Másfél óráig a fotelbe szögezett és utána még egy jó darabig gombócot éreztem a torkomban és valami furcsa bizsergést a szívem körül, mert rájöttem, nem is, inkább ráéreztem, hogy mennyivel többet nyújthat egy film, mennyivel mélyebb lehet a filmélmény, mint a legtöbb esetben, amivel addig találkoztam és amivel a tévében, a népmozikban találkozni lehet. Ráadásul Kitano filmjei (szerintem szándékosan) egy kicsit sivárnak és üresnek érződnek, mert a néző aktív részvételét kívánja, azt, hogy tényleg "ott legyen" és együtt gondolkodjon és érezzen a szereplőkkel, másrészt pedig hogy a filmet tudatosan és ösztönösen is befogadja, azaz az értelmezhető és a csak megérezhető befogadási síkon is magáévá tegye. Ez így nagyon zagyván hangzik, de mégis leírtam, mert talán van, aki hasonlóan érez és érti, hogy mit akarok mondani. Ő biztos nem fogja megkérdezni azt, amit Kitanoval és főleg ezzel a filmmel kapcsolatban gyakran hallottam már: "Mi ebben a jó? Miért érint meg ez a film? Miért nem érzed unalmasnak?" Ennél jobban ugyanis nem tudok válaszolni ezekre a kérdésekre. Pedig tényleg nagyon kevés film van, ami - közhelyesen hangzik, de nem találok más kifejezést - ilyen erősen megérintett volna, mint ez.
Persze Kitano filmjei még mindig jobban értelmezhetőek, boncolgathatóak, elemezhetőek, mint Kim Ki-Duk filmjei, de mégsem mennék ebbe bele. Vagy tetszeni fog, vagy nem, nem lehet ilyesmit szóban átadni. A történetről azért írok pár szót, aki ennyiből tudja, hogy neki nem fog tetszeni, az hagyja ki (úgy kell neki).

A főszereplő, akit Kitano alakít (a stáblistán 'Beat' Takeshi néven feltüntetve), egy rendőr, akinek a felesége halálos beteg, a legjobb barátját pedig meglövik egy balul sikerült akció során, és tolókocsiba kényszerül. A rendőr azonban nem hagyja, hogy az egyre nyomasztóbb problémák maguk alá gyűrjék, és elhatározza, hogy felesége utolsó heteit vele akarja eltölteni, minél boldogabban és elégedettebben és minél több örömet szerezve neki. Ehhez kirabol egy bankot (zseniális jelenet, nagyon jellemző Kitanora...) és a pénzből varázslatos tájakra utazik a feleségével, közben a rendőrség és a jakuzák elől is menekülve...
Véres és gyönyörűen tiszta, lírai, ugyanakkor az apróságokkal is foglalkozik, a színészi gesztusokat és arcjátékokat tekintve végletesen minimalista, az ábrázolt érzelmeket tekintve azonban kontrasztos és nagyon erősen a hatása alá vonó...

(imdb)