belépés∆

Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)

Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)

 

A DAIEI jogok letudva az előző mozival, így Shintaru Katsu ismét a saját feje után mehetett a filmfolyam továbbvitelében. A kérdés adódott: Mivel lehet egy bejáratott, de az ötletekből már fogyatkozóban lévő sorozatot feldobni? Elvégre a huszadik történethez kellett forgatókönyvet írni.

A válasz kézenfekvő: "Alkalmazz egy másik népszerű sztárt." Nem volt nehéz. Toshiro Mifune akkortájt éppen elszakadni igyekezett a nagy stúdiók megkötéseitől, és javában igyekezett létrehozni a saját produkciós vállalatát. Megértve Katsu gondjait, hajlandó volt arcát és nevét adni, hogy új lökést kapjon a saga. Kissé vissza kell nyúlni az időben, mielőtt belevághatnánk az új mozi elemzésébe. 1961-ben Akira Kurosawa nagyot húzott a Yojimbo karakterrel, ami máig töretlenül népszerű. A második történet a morózus kedvű, de briliáns eszű roninnal, a Sanjuro, ugyancsak szép karriert futott be. Jodzsimbó, ami eredetileg csak testőrt jelent, nem tulajdonnév, a mozikban ekkorra már fölöttébb jól csengett személynévként is. Vessünk egy pillantást, mi lett a két közkedvelt karakter összeboronálásából.

Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)

Zatoicsi, épp csak megúszván egy újabb összecsapást a vérdíj miatt a fejére pályázókkal, torkig lesz a világgal. Visszavágyik egy faluba, amely az emlékeiben a nyugalom szigeteként él. A helyszínre érve még a nosztalgia vezérli, de hamar vége szakad a romantikus érzésnek. A település ugyanis megváltozott. A lakói megfogyatkoztak, a megmaradt kevesek félve húzódnak el tőle, gyanús és veszélyes alakok kóborolnak az utcákon. Az pedig hamar kiderül, errefelé olcsó az emberélet. Bandaháború folyik, mégpedig a legrosszabb fajtából. Apa és fia fordultak egymás ellen, bár az okát senki sem tudja. Míg az öreg türelmesen, pók módjára szövögeti a hálóját és a terveit, az egykori magzata szorgosan fogadja fel a bérenceket. Köztük van Jodzsimbó, akinek persze szintén vannak titkai. Zatoicsi érkeztének igazából egyik fél sem örül. Annál inkább, mert a masszőrünk szívós aprólékossággal lát neki kibogozni a valaki által szándékosan összegombolyított szálakat.

Nos, a mozi népszerűsége töretlen, de valahogy mégsem az igazi. Menet közben nem akar kiszállni az ember a nézéséből, de végére mégis lesz fanyalgás a kellemetességek mellé. Mi az oka? Kezdjük ott, hogy a cím ellenére, istenigazából nem az igazi Yojimbo karaktert látjuk viszont a vásznon. Szasza, - igen, a testőrt ezúttal nevesítették, - hamar lebukik a forgatókönyv által, hogy a kormány ügynöke. (Így ezt leírnom sem igazán élményrontás.) A jó öreg 1961-es hős ettől gutaütést kapott volna. Bár hivatalosan ez a harmadik "Yojimbo" történetnek számít, ha valaki összeveti az Incident at Blood Pass (Machibuse) mozival, - ami minő "véletlen," - szintén 1970-ben forgatódott., akkor könnyen kiviláglik, a két forgatókönyv sokban hasonlít. Abban is, hogy mindkettő elnyújtott, túlrészletező. A huszadik film a Zatoicsi sorozat leghosszabb mozija lett. Nem tett jót neki.

Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)

Pedig a kezdet ígéretes. Tempós indítás, feszült helyzet a faluban, érdekes szereplők sora bukkan fel a településen, sorjázó rejtélyek. A mozi eleje kis híján komédia. Zatoicsi és Jodzsimbó, a két fineszes harcos élvezetesen igyekszik megvezetni a egymást. Szimatolnak egymás körül, mire használható fel a másik, vagy éppen nem árt-e a körmére nézni az illetőnek. Vagy 45 percig semmi gond. Aztán lassan leül minden. Jönnek a jól bevált, vagy talán megkopott "fordulatok". Mifune nyilvánvalóan rátelepszik a történetre. Nincs még egy ilyen Zatoicsi történet, ahol tulajdonképpen a masszőr gyakorta kifejezetten a háttérbe szorul. A kisebb, kiegészítő karakterek igazából csupán szaporítják a filmidőt. Tulajdonképpen a látott részmozzanatokba nézés közben nehéz belekötni, de a végére marad az érzet, hogy a kevesebb több lett volna. Bár rejtélyt rejtély követ, az alaphelyzet bizony közhelyes. Arról, hogy a pénz a legrosszabbat hozza ki az emberekből, már a saga legmélyebb tisztelete mellett sem állítható, hogy a sokk erejével hatna. Más dolgok szintén félrecsúsztak. A mozi gyakran meglehetősen szabad szájú, néha meglepően közönséges. Bár elég közismert, de számítva pár új olvasóra, csak leírom, a Yojimbo karakter Japánban messze nem volt olyan népszerű, mint Európában vagy Amerikában. Az önfejűsége, a tekintélytisztelet teljes hiánya, a beszólásai vagy pálfordulásai zavaróan hatott a helyiekre. Még egy róninná lett szamuráj esetében is magasabbak az elvárások. Most még hozzájött a közönséges beszéde, az állandó részegeskedése, továbbá egy prostiba szerelmes. Nipponban nem lépett előre népszerűségi listán. Katsu Zatoicsijánál szintén ezt tapasztaltam. Egyszer a megszokott talpraesett figura, máskor viszont szinte balek. Tudtuk, nem gáncs nélküli hős, azt már Kendzsi Miszumi mozijai megmutatták. De hogy tévelygő volna, vagy ne tudná eldönteni, hogy ki az ellensége, eddig nem volt jellemző.

Mifune akkoriban szabadulni akart az "ideális szamuráj" szerepköréből, drámai szerepekre vágyott. Ez a törekvése jól tettenérhető a moziban, de akár a már emlegetett Machibuse esetében, a szándék félresiklott. A beszéd és akció egyensúlya felborult. Márpedig a Zatoicsi történetekből ugyan nem hiányzik a társadalomkritika, de sosem valódi drámának szánták őket. Itt sem lesz azzá, mert nagyon vegyes a kép. Van komédia, kaland, megrendítő helyzet, sőt, mi több, némi rendhagyó szerelmi szál sem marad el, de az arányok és a stílus túl vegyes. Az utóbbi nem meglepő. A rendező az a Kihachi Okamoto, aki maga nem kedvelte a hagyományos formájú csambarákat. Túl erőszakosnak tartotta őket. (Nota bene, a The Sword of Doom megrendezésével éppenséggel egy ilyen alapművet hozott létre.) Itt erről szó nincs. A saga mozijaiban a harci jelenetek mindig nagy fontossággal bírtak. Kellettek e nézőknek. Toshiro uraságnak még csak-csak jutott pár jó harc, de a végső "hajránál" Zatoicsi ennyire gyengén fényképezett és koreografált lezárást még nem kapott, legalábbis szerintem.

Részemről hibának sorolom, hogy bár a történet és a rendezés igyekszik feszültséget teremteni, nyilvánvaló, hogy a moziból hiányzik a főhősnek egy igazi ellenfél. Mert csavarhatják bármennyire a szálakat, senki nem hiszi, hogy a két főhős végül valódi élet-halál párbajt fog vívni. Így viszont nem lehet teljes a dráma. A fő konfliktust véleményem szerint nem jó helyre tettek. Apát és fiút szembeállít a haszon, a szülő nagyot csalódik az ivadékában - máshol talán működhetne. De azoknál a jakuzáknál, akik a pénz, erőszak és árulások világában élnek, nem éppen hiteles a lezárás. Ami ráadásul borzalmasan túljátszott és idegborzolóan rendezett. Részemről nagyra tartom Kihachi Okamoto műveit, de le kell írjam, hogy a film végét elrontotta. Hiába kavarog látványosan az aranypor a levegőben, igazolódik, hogy nem mind arany, ami fénylik a mozikban.

Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)Zatoichi Meets Yojimbo (Zatoichi to Yojinbo) (1970)

Ennyi ledorongolás után azt hihetné az olvasó, hogy összefoglalásként közlöm, nagy mellélövés lett a huszadik történet. Ez így nem igaz, szerencsére. Képileg és zeneileg kifejezetten jó, de ez mindkettő a rendező védjegyének mondható. A kuszának, vegyes felvágottnak és felboruló arányúnak joggal nevezhető történet viszont más munkáinál korántsem tipikus. A látványos kiállítás szintén javítja fogyaszthatóságot. Mifunéval pedig a telefonkönyv felolvasása sem bizonyulna reménytelenül eladhatatlannak. Ő hozza magát, ahogy kell. Katsu úgyszintén, de igazán emlékezeteset ezúttal nem produkál. Igaz, nem is olyan a szerepe. Mégis, az ő párosuk teszi egyedivé a mozit, ezért keresik még mindig. De nem véletlen, hogy ilyen stílusban több Zatoicsi történet nem született és a rendezőnek szintén ez maradt az egyetlen kirándulása a filmfolyamba. Többet ígért az alaphelyzet, a maguk jogán kiváló színészek és az egyedi munkáiról híres rendező összeboronálása. Ám kiugró siker helyett csak a tisztes középszer jött létre. Viszont, és ezt már másik filmnél is leírtam, a Zatoicsi mozik átlagos darabjai bőven állják a versenyt manapság jobbak közé soroltakkal. Az egyedi darabok kedvelőnek ajánlom, akik az unikum kedvéért hajlandók elnézni némi rendezetlenséget.

 

http://www.imdb.com/title/tt0066603/

 

 

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Maggie Q

Maggie Q

  Az 1979 május 22-én Honoluluban született Margaret (Maggie) Denise Quigley családfájának története legalább olyan érdekes, mint a saját karrierje. Nagyapja a náci megszállás elől menekült Lengyelországból az Egyesült Államokba (konkrétabban New York-ba), az úriember fia...

Mr. Cinema (2007)

Mr. Cinema (2007)

IMDb Egyértelműen ez az év eddigi legviccesebb filmje, legalábbis azok közül, amik Hongkongból kikerültek. Na nem arról van szó, hogy egy ütős vígjáték került volna a filmvászonra. A Mr. Cinema önmaga paródiája, egy olyan...

Miyamoto Musashi 1 - Zen and Sword (1961)

Miyamoto Musashi 1 - Zen and Sword (1961)

  iMDB Főszereplők: Nakamura Kinnosuke; Kimura Isao; Mikune RentaroRendezte: UCHIDA Tomu(1961, színes, 110 perc)Egyes forgalmazóknál: Miyamoto Musashi - Untamed FuryA sekigaharai csata két túlélője, Takezo (a későbbi Musashi) és Matahachi, egy bandita özvegyénél húzzák meg magukat az...

Simon Yam Tat-Wah

Simon Yam Tat-Wah

Simon Yam Tat-Wah (任達華) Yam Tat-Wah 1955 március 19-én született Hongkongban. Apja akkoriban Hongkong rendőrfőnöke volt, aki sajnos elhalálozott, amikor Simon 11 éves volt. Két testvére van, nővére Yam Yim Yi, míg bátyja Peter Yam...