belépés∆

Zatoichi, The Outlaw (Zatôichi rôyaburi) (1967)

Zatoichi, The Outlaw (Zatôichi rôyaburi) (1967)

 

A nyári meleg időnként jól jön még egy filmstúdiónak is. 1967 augusztusában mozgásba lendültek a dolgok a Zatoichi saga körül. Kellett, lévén hogy majd teljes nyolc hónapja szomjazhatott a pénzét költeni vágyó nézősereg a vak masszőr legújabb kalandjára. Megkapták hát a vágyott művet, de számos újdonsággal.

A legszembetűnőbb köztük rögtön a mozi bevezető filmkockáin megjelenő "Katsu Productions" felirat volt, ami felváltotta a 16 részen át már jól megszokott DAIEI logót. Többször emlegettem már, hogy az anyastúdió állandóan a csőd szélén egyensúlyozott, s egyre kétségbeejtőbb helyzetbe került. Úgy látszik, Katsu sikeresebben forgatta a pénzét, mint a tulajdonos, így képes volt kivásárolni a "gyermekét", aztán a saját szája íze szerint vinni tovább a sorozatot. Számos új elem bevetésével próbálta a felszínen tartani a kifulladás jegyeit mutató filmfolyamot. Hogy mik voltak az emlegetett eszközök, amelyekkel igyekezett elérni a nagyérdemű visszacsalogatását a vetítőtermekbe? Lássuk sorban, de csak a rövid szinopszis után.

Zatoichi, The Outlaw (Zatôichi rôyaburi) (1967)Zatoichi, The Outlaw (Zatôichi rôyaburi) (1967)

Tovább róva Japán vidéki útjait, Zatoicsi egy kisvárosba érkezik, ahol két jakuza banda áll szemben egymással. A környéket több éve sújtja a rossz termés átka, így az elkeseredett parasztok szerencsejátékkal próbálnak javítani valamicskét a helyzetükön. A kocka persze mindig rossz oldalára fordul az értő kezekben, így egyre többen veszítik el a megélhetést jelentő földjüket. A nagy üzletből a helyi hatalmasság sem óhajt kimaradni, ezért nem restell a gengszterek kezére játszani. Egy kardhoz nyúlni nem hajlandó ronin viszont a a szavára hallgató falusiakat oktatja helyes életvitelre, a mohó gazemberek nagy mérgére. Zatoicsi hamar az értésére adja az alvilág köznépének, hogy cápa érkezett a langyos vizű öbölbe, s a villanó pengéje nem hagy kétséget arról, botorság volna félvállról venni őt. Arra viszont nem számít, hogy pont a jó iránti vonzódását próbálja felhasználni ellene egy számító ember, a segítőkészsége pedig közvetve a szegények kifosztásához vezet. Ám egyszer még egy vaknak is felnyílik a szeme…

Bizony más ez a mozi, mint az eddigiek voltak. A cégvezetés számos új forgatókönyvírót hívott meg az ötletgazda Shimokawa Kan mellé. Ennek eredményeképpen számos kisebb, de fontos karakter sorjázik a mesén belül. Az eddigieknél direktebb a tanító jelleg a párbeszédekben. Zatoicsi ugyan a múltban is szívesen sütött el pár bölcsességet, de a falusiakat oktató mester, akinek egyébként hősünk számára szintén rendelkezik jó tanácsokkal, kifejezetten erőssé teszi ezt a vonulatot. A kalákában dolgozó, közben bölcsességeket daloló parasztok látványa fölöttébb üdítő, hasonlóan a szenszej valódi tudását megmutató népiskolai jeleneteihez. Ilyen egyértelműen pozitív szamuráj karakter még nem bukkant fel a sorozaton belül. A drámaiság és a humor keverése bízvást említhető Katsu specialitásaként. Mondanom sem kell, a poénok egy része nem a "fennkölt stílus" jegyében fogant. A drámához párosul az eddiginél rámenősebb képi világ a harci jeleneteknél. Zatoicsi kezétől persze már régóta hullik az aljanép, de ezúttal az erőszak korántsem stilizált. Ha lecsapják az arra rászolgáló karját, vagy alkalomadtán a fejét, a vér színe baljósan valószerű, nem pedig a paradicsomlevet idézi. Szintén egyedi elemnek mondható, hogy a történet összességében egy bő évet fog át. Korábban többnyire pár napra korlátozódott egy-egy kaland időtartama. Az eddigi szelíd társadalombírálat jóval politikusabbá lett. Tokugava klán politikájának nyílt bírálata sem volt még része az eddigi epizódoknak. Ez utóbbi előkerülése igazából nem meglepő, ha a rendező személyét tekintjük. Satsuo Yamamoto a korszak fekete bárányának számított a felvállalt bíráló hajlama miatt. A tehetségét senki nem vitatta, de a visszatérő direkt politizálása számos konfliktussal és félreállítással járt a karrierje során. Ő a főhős-joggazdához hasonlóan szívesen mozdult el a szokatlan megoldások felé. Ezért aztán sorjáznak a meghökkentő elemek a társadalom bemutatásban. A vakok ezúttal korántsem a legjobb oldalukat mutatják. Kicsinyesek, önzők, meglopják a másikat, s – Uramatyám! – az egymás közt gátlástalanul kitárgyalt kéjvágy vezérli őket a masszőri tevékenységük során… ha mód van rá. Börleszket idéző verekedésük számomra a film leggyengébb részlete volt. A parasztok sokszor buták, meggondolatlanok, naivak, időnként gyermek módjára kell visszarángatni őket a helyes útra. A jakuzák az eddiginél is aljasabbak és könyörtelenebbek. A mindent átható korrupció alig palástolt az előkelőek között. Az utóbbiak pénzszórása vérlázító, különösen azért, mert teljesen érzéketlenek a mások bajára. Vagy éppen alamizsnáért cserébe "szórakozás" címén alázzák meg a tőlük szegényebbeket. A nyílt szexuális utalások, sőt, perverzióra történő célzás, még a nyílt meztelenséget kerülő képek ellenére is egyértelműnek mondhatóak a moziban. Azt hiszem, a korabeli közönségből alaposan meghökkenhetett az, aki az előző stílusú szolid bírálatra számított.

Zatoichi, The Outlaw (Zatôichi rôyaburi) (1967)Zatoichi, The Outlaw (Zatôichi rôyaburi) (1967)

Zatoicsi sem úszta meg a nagy megújulást. A legszembetűnőbb változás még nem a forgatókönyv hozta. Kár volna mellébeszélni, Shintaro-san jócskán meghízott. Persze állja ő a sarat a fizikai megterhelést kívánó jelenetekben, de ha a mindössze négy évvel korábban forgatott On The Road kigyúrt masszőrjével vetjük össze, bizony nem jól jön ki az összehasonlításból. Ezenkívül veszélyes fickó lett belőle. Olyan, akinek a kedélyes szavai ellenére vészjósló a mosolya, ha pedig megharagszik, akkor egyenesen ordít róla, hogy kerülni kell. Mindennek a tetejébe megkapjuk a bajhozó Icsit. Pontosabban egy szerencsétlen női karakter részesül benne, aki sorozatosan megjárja, ha Zatoicsi a közelébe kerül. Nem a vak hősünk tehet róla, semmi szándékosság nincs benne a részéről, de a szegény leány mire megy vele? Sőt, Zatoicsi nem bír segíteni rajta, pedig derekasan igyekszik, de hát nem olyan világban élnek, ahol emberi értékek szerint osztják a jutalmat. A tragédiája mondhatni sorsszerű. Főhősünket ugyan a film vége felé a vállára emeli az egyszerű emberek tömege, - elég egyértelmű jelkép, - de a lezáráskor már sebesülten és ismét magányosan indul tovább. Jakuza számára nincs felmagasztalás, ez nem ninkyo mozi.

Mindezt a sokszínű kavalkádot a Katsu cég méltóan köríti. A DAIEI-től átvették a gazdag kiállítást. Sok a háttérszereplő, de a pazar és korhű kosztümökből jut mindenkinek. Annyit váltott az új cég, hogy a régi arcokból kevesebb bukkan fel a vásznon, s ha mégis, akkor más szerepkörben tűnnek fel, mint előzőleg. Az egyetlen feltűnő kivétel Tatsuo Endo, akinek a sokadik undok jakuza főnök szerepe jut a történetek sorában. A vetélytársa szerepében Mikuni Rentaro domborít, akit nyugodtan lehet színész-nagyfogásként említeni. Kazuo Miyagawa összetett, művészi képei erősen támogatják a csodás kosztümökben játszó aktorok alakítását és nívós rendezést. Rendező és operatőr jól egymásra találtak. A meseszép japán tájak sora pedig bónusz. Sei Ikeno zenéje eltér az előző részek felfogásától, de teljesen megfelelő. A Carmina Burana megváltoztatott, de könnyen felismerhető dallamait kellemes volt hallani egy japán moziban.

Shintaro Katsu új cége tehát erősen nyitotta a saját Zatoicsi produkciók sorát, de korántsem tökéletesen. Sajnos a történet töredezett, nagyon kiszámítható maradt, fordulatok igazából nincsenek. Furcsa, hogy a sok jó karakter időnként szinte teljesen a háttérbe szorítja a főhőst. A direkt politizálás nem nyerte el mindenkinek a tetszését. Nem véletlen, hogy a rendezőt többé nem hívták meg a sorozatba, pedig igazán egyedit hozott bele. De pénzügyileg túl kockázatos volt a szerepeltetése, a "sugallatai" megosztották a fizető közönséget. A sötétebb tónusú Zatoicsi figura a régi karakter rajongói között visszatetszést keltett. Pedig nem ártott megbékélniük vele, éppúgy, mint a nyersebb képek sorjázásával, mert a főhős-producer igazából csak a következő epizódokban szándékozott szabadjára engedni magát.

Zatoichi, The Outlaw (Zatôichi rôyaburi) (1967)Zatoichi, The Outlaw (Zatôichi rôyaburi) (1967)

A Zatoicsi saga tehát vegyes fogadtatással vágott neki a megújulásnak. Úgy vélem, első moziként látni, ismerkedni a vak masszőr világával, tényleg nem szerencsés választás. Viszont akik már elkötelezték magukat Icsi mellett, jól fogják bírni a "new wave" stílust, ugyanis az újdonságok képesek felülírni a sematikusra sikerült történetvezetés okozta kisebb csalódást. Az igazi rajongók pedig úgyis tűzön-vízen át kitartanak, még egy rossz mozi után is megtennék. Szerencsére, szó nincs róla, hogy gyenge filmet kaptak volna. Sőt, inkább jót, bár nem hibátlant. Ezért osztotta meg a közönséget, de kétségtelenül több a kedvelője, mint az olyan néző, aki elveti. Lehetőleg minél többen tessék személyes próba (megtekintés) után eldönteni, melyik tábort fogja gyarapítani az olvasó.

 

imdb

 

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Sonatine (1993)

Sonatine (1993)

IMDb   A Sonatine Takeshi Kitano különös és mégis hagyományos formákat követő jakuzafilmje, amelyik a a Violent Cop-hoz hasonlóan lassú ritmusú és nyugisan filmezett, kesernyés humorral átitatott, amely helyenként kifejezetten gyerekessé válik (ez...

Kung Fu Dunk (Gong fu guan lan) (2008)

Kung Fu Dunk (Gong fu guan lan) (2008)

Sportfilm, manga adaptáció és Jay Chou. Volt már egy hasonló próbálkozás 2005-ben, mégpedig az Initial-D, ami személy szerint nekem tetszett, bár voltak benne elemek, amik kifejezetten irritálóak voltak, elsősorban Jay Chou, akinek a színészi képességei...

Okamoto Kihachi (1923-2005)

Okamoto Kihachi (1923-2005)

 iMDB Okamoto Kihachi a háború utáni nagy japán rendező generáció meghatározó személyisége volt. 1943-ban, 19 évesen vonult be a japán hadseregbe. Az egyik interjújában így nyilatkozott: „Egyáltalán, kész csoda, hogy túléltem a háborút, mert a statisztika...

Ozu Yasujiro (1903-1963) (1. rész)

Ozu Yasujiro (1903-1963) (1. rész)

  Ozut tartják mindmáig a legjapánabb rendezőnek úgy az egyetemes, mint hazája filmtörténetében. Olyan érzékenységgel festette meg korának társadalmát, illetve az abban élők egzisztenciális és lelki világát, mint előtte senki. Mind formanyelve, mind témaválasztása...