Nem hiszem, hogy a Warrior of the Wind mozit a többség szórakoztatónak fogja találni. (Annak ellenére, hogy a Toei stúdiónak általában ez a cél lebegett a szeme előtt.) Mondom ezt azért, mert a filmhez kell egyfajta alázat a műfaj iránt, mikor az ember elnézőbb egy kicsit, hajlandó szemet hunyni a kisebb hibák fölött, ami ezeket, a '60-as évek első felének hibrid filmjeit jellemezték.

Kicsit hihetetlen, hogy '64-ben, mikor minden stúdió igyekezett megszabadulni az '50-es évek szamuráj, nindzsa kliséitől, a Toei gondolva a lassabban átnevelődő, vagy konzervatívabb rajongókra, futószalagon gyártotta a maga kis hibridjeit és valami köztes átmenetet hoztak létre az '50-es évek romantikus hősei és a '60-as évek szemléletváltása eredményezte új hős típusról, - aki nem hős. Nekem ugyan semmi bajom sincs az '50-es évekbeli, semmivel össze nem téveszthető szamuráj, nindzsa mozikkal, furcsa módon még a borzasztó teátrális színjátszás, a pátosz és a szemkihúzás sem tudnak elriasztani tőle, amit egyébként a japán filmeken kívül semmilyen formában nem tudok elfogadni, de itt valamilyen bizarr oknál fogva egyre jobban tetszik. A Warrior of the Wind-t sem tudnám hirtelen melyik fiókba tenni, mert van ebbe minden. Szamurájok, nindzsák, papok, hercegnő, stb, amik így együtt, első hallásra, engem taszítana tőle, mert egyből a SóTesók munkássága, fantasys, nindzsa filmjeik jutnak róla eszembe, és hogy cirkuszi mutatvánnyá alacsonyították le ezt a műfajt, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nindzsa filmek mai megítélése olyan, amilyen. Szerencsére ez a film még az egészségügyi határértéken belül van, igaz nem egészen a szám íze, de itt pusztán az ízlésről van szó.

Szóval, a főszereplőnk, Shinzo Nabari nagyvilági ember, egész nap kergeti a lányokat. Annak ellenére, hogy a jónevű Iga-i család leszármazottja, második fiúként nem sok babér terem neki a ranglétrán való feljutás terén. De szemmel láthatóan ez egy cseppet sem zavarja. Az élete viszont lényegesen megváltozik, mikor véletlenül (ahogy az lenni szokott) tanúja lesz, amint a Kumano hegyi papjai egy szerencsétlent kardélre hánynak. Mire szétkergeti őket, a félhalott ember eltűnik. A vérnyomok Taikosai mester dojo-jához vezetnek, ahová egyébként Shinzo is jár, nem utolsó sorban, hogy a mester lányának, Chinónak udvaroljon. A sensei 1 ryo-val próbálja elaltatni Shino gyanakvását, kíváncsiságát, legalábbis addig, míg este meg nem látogatja, hogy végezzen vele. A merénylet meghiúsul, Shino segítségére siet a magát "Macskának" nevező ninja, aki a sok kérdésre csak annyit felel, hogy kérdezze meg a testvérét, Yorakut. Yoraku, Shino testvére (az elsőszülött) másnap azzal a hírrel köszönti, hogy Mizuno Izuminokami, a sógun főtanácsosa, egy feladattal kívánja megbízni. Micsoda megtiszteltetés! A titkos küldetés abból áll, hogy létezik egy Yusarai nevezetű teljesen eldugott falu a hegyekben, Kumano-ban, amit a Kishu klán ki akar sajátítani magának és a falu népe a Sógunátus segítségét kéri. Tehát Shinzónak meg kell győzni a Kishu klánt, hogy tegyen le erről a tervéről és lényegében mi a helyzet ezzel a faluval. Jogos a kérdés, hogy mindezt egyedül? De a segítségére lesz a mindig közelben ólálkodó "Macska", (akinek külön feladata Shinóval végezni a feladat végén, vagy amikor szükséges) és annak saját nevelése, egy lány. Szóval Shino nindzsaruhát ölt és irány az erdő.
Annak ellenére, hogy vannak benne csavarok és nagyjából ül is a sztori vannak olyan részek, amik vagy nem egyértelműek, vagy egyszerűen elnagyoltak. A rengeteg ármánykodás során, (mindenki elárul mindenkit, akit csak lehet) sok meglepetés nem éri az embert, csak nem biztos, hogy érti a motivációt. Habár most, hogy írom az ismertetőt, végiggondolva azokat a hibákat, amiket így elsőre felróttam neki, mégsincs benne olyan súlyos logikai bukfenc. Abban viszont biztos vagyok, hogy a szerelmes, romantikus szál kissé túl sok teret kapott a végén. Na, erre gondoltam, amikor azt írtam az elején, hogy bizonyos fajta alázat szükségeltetik a műfaj iránt, mert ez kőkemény '50-es évekbeli romantika. Én értem, hogy szükség van erre, (hiszen én sem vagyok egy kérges szívű ember) Shino hogyan talál rá az igaz szerelemre, hogyan lesz a szoknyapecérből egy amoroso, micsoda pozitív fejlődésen megy keresztül, aki a szerelméért mindenre képes. Hanem a film végén ott áll az ember egy csomó megválaszolatlan kérdéssel, és hogy a nagy kaland csak ezután következne, hiszen Shino leszámolt a Kishu klánnal, csakhogy a Sógunátus felé tartozó kötelességét nem teljesítette, nem beszélve az 500 ryo-ról amit a küldetésre kapott. Mert azt senki se gondolja komolyan, hogy a Sógunátus önzetlenül akarja megmenteni a falut. Most spolier következik! A Sógunátus is éppúgy az aranyat akarja (amit a faluban évszázadok óta bányásznak, ásnak, mosnak), mint a Kishu klán. Szóval lehet, hogy hülyeség elvárni egy kalandfilmtől, hogy a következményekre is gondoljon, de szerintem Shinzo kalandjai csak ezután kezdődtek el igazán. Azért nem lett annyira csöpögős a vége. Ugyan beteljesült a szerelmük, de Chino elhagyja Shinót, így nincs happy end és ez megnyugtató.

A szereplőkről: elsősorban a Shinót alakító Hashizo Okawa, aki itt a húzónév, biztos sok lányt becsalogatott a moziba és nem tartom kizártnak, hogy a hölgy közönség miatt is lett megnyomva a romantikus vonal. Nem hiszem, hogy egy nindzsa mozira sok lány befizetett volna, de sose lehet tudni. A Toei Hashizo Okawa személyében mindent megtett, és láthatóan nem is áll távol tőle ez a szerep, de annyira nem kidolgozott, mint a Nemuri Kyoshiro, bár lehet valami távoli rokonság. Párszor eljátszotta még ezt a karaktert, csak más néven. Több ismerős arccal is találkozhat még, aki járatos ebben a műfajban. Apropó, műfaj. Aki nindzsafilmre számít (nem is alaptalanul) elsősorban az fog csalódni, mert ez kalandfilm, úgy japánosan. Mondjuk arra is kíváncsi lennék, hogy mit szóltak az '50-es évekbeli szamuráj filmek rajongói, - akik talán jobban tudták volna értékelni a fajta romantikus drámát, - ahhoz a vérontáshoz, ami néha uralja a filmet. Hát, hogy egy exploitation rajongó mit szól hozzá, azt meg az előbbiekben leírtam. Lehet, hogy a Toei öngólt rúgott az ilyen filmjeivel, nem tudom. De ettől függetlenül bátran nézzétek meg a filmet, a puding próbája az evés. Nekem tetszett, csupán az zavar, amivel jobb lehetett volna.

imdb