Tokiwa Takako 1972 április 30-án született a Kanagawa prefektúrában található Yokohamában. Gyerekkorát is ebben a városban töltötte, ám az általános iskola negyedik osztályának befejezése után apja munkájából kifolyólag Nishinomiya városba költözött át szüleivel és nővérével együtt. Takako természetesen itt folytatta tanulmányait, a város gimnáziumában, ahová mindössze egy évet járt csak, volt rá nagy hatással az éppen ott dolgozó Tsutsumi Shinichi, a későbbiekben többek között Sabu filmjeiben híressé vált színész. A családja azonban visszaköltözött Yokohamába, így Takako már a Komazawa Lánygimnáziumban érettségizett le. Felsőfokú tanulmányait a Kantou Gakuin Women’s Junior College-ben folytatta, azonban elég sok csalódás érte ekkoriban, jópár vizsgán elbukott.

1991 vége felé kezdődött tévés karrierje, amikor a TBS az Eve wa hatsukoi no you ni című tévéfilmjében kapott egy kisebb szerepet (Japánban ezeket 1 részes dorama special-nek nevezik). A szerepnek köszönhetően több tévéreklámban kapott lehetőséget, valamint újabb sorozatokban (What About Love, A Decade of Love) is megmutathatta tudását kisebb szerepekben.


A kiugrást 1993 nyara hozta meg számára, amikor a Fuji TV Devil’s Kiss című sorozatában egy jókora adósságot felhalmozott diáklányt játszott, aki, hogy kimásszon az adósságból, saját magát is eladta. Az alakítása olyan jól sikerült, hogy egycsapásra bekerült a legelismertebb fiatal színésznők közé. Az is igaz, hogy a sorozatban látható meztelen jelenete miatt rengeteg támadást is kapott, a sorozat pedig emiatt a botrány miatt nem jelent meg videón. Takako ezek után „beskatulyázódott”, egy rövid ideig leginkább csak szexis szerepeket kínáltak neki. 1994 tavaszán az Asahi üdítőital gyártó cég reklámjában például egy mélyvörös-fehér dresszben volt látható, továbbá a Canon is reklámarcnak kérte fel, valamint egyre gyakoribbak lettek a sorozatszerepei is (The Wide Show, Coming Home, My Destiny). Ez utóbbiban egy határozott célokat elérni kívánó nővért játszott, a nézők és a kritikusok szerint is nagyszerűen. Ekkoriban fedezte fel tehetségét Kijima Seiichirou, egy híres sorozatproducer, akinek újabb drámáiban szinte mindig Takako lett a főhősnő.


1995 nyarán a Tell Me That You Love Me című sorozatban egy süket fiatal festő szerelmét alakította (be is zsebelte érte élete első legjobb színésznő díját a 6. TV Academy Awards-on), a dráma pedig az év egyik legnagyobb durranása lett, a másik két szerepe (Forbidden Love és Love Still Hasn’t Begun) már csak ráadás volt. 1996 tavaszától 1997 nyaráig megállás nélkül forgatta az újabb sorozatokat, szám szerint öt darabnak volt a főszereplője (The Ugly Duckling, Midday Moon, Living Single, An Ideal Marriage, Last Love). Ezek között voltak vígjátékok, drámák, iskolás és felnőtt szerepek egyaránt, Takako viszont mindegyikben remekelt. Ekkoriban kapta a sorozatkirálynő becenevet, valamint további 3 legjobb színésznő díjat a TV Academy Awards-okon..


1998-ban „csak” két sorozat főszereplője volt (Refrain, Tabloid), majd 1999-ben végre megtörtént a debütálása a mozivásznon is, furcsa módon azonban nem Japánban, hanem Hongkongban. Daniel Lee keresett új filmjéhez, a Moonlight Express-hez egy japán színésznőt a főszerepre és kapva kapott a lehetőségen, hogy az egyik legnépszerűbb sorozatsztárt szerződtethette Leslie Cheung és Michelle Yeoh mellé. Takako ebben a filmben egy japán lányt játszott, akinek szerelme elhalálozott egy balesetben, viszont nem sokkal később belefut a hasonmásába, egy hongkongi férfiba, akit azonban üldöz a rendőrség. Az év végén egy újabb sikeres sorozat, a Le Bel Homme egyik főszereplőjeként volt látható, ebben egy olyan hölgyet alakított, aki plasztikai sebészhez fordul, hogy szabja át az arcát, hogy így menekülhessen el a szeretője elől (egy hasonló történetet dolgozott fel Kim Ki-Duk az Idő című munkájában). Az alakításáért a 23. TV Academy Awards legjobb mellékszereplő díját kapta meg.


2000 elején vetítette a TBS a Beautiful Life című sorozatot, amiben Takako egy tolószékhez kötött lányt játszott, akibe beleszeret egy népszerű magazin stylist-ja. A jól eltalált történetnek és a főszereplő sztárpárosnak (Takako partnere a népszerű SMAP jpopcsapatból ismert Kimura Takuya volt) köszönhetően a sorozat hihetetlen népszerűséggel futott, kiugróan magas, átlagosan több mint 30%-os nézettséget hozva. A 24. TV Drama Academy Awards-on csekély 11 díjat kaszíroztak be érte a készítői, természetesen a legjobb színész és a legjobb színésznő díj is Kimuráé, illetve Takakoé lett. A köznyelv pedig a Takako által a sorozatban használt tolószékhez hasonlóakat csak „Tokiwa Takako modellként” emlegette.


Közben újabb filmszerep, Daniel Lee következő filmjében is olyan témát dolgozott fel, amiben japán színésznőre volt szükség, így Takako Thaiföldre utazott, hogy Andy Lau-val leforgassa második mozifilmjét, az A Fighter’s Blues-t. Ebben egy árvaházat üzemeltető keresztény nővért alakított, aki miközben segít az Andy Lau által alakított egykori muay thai „harcosnak”, hogy megtalálja a lányát, a segédjéül is szegődik, hogy a férfi utolsó muay thai meccsét lefilmezze. Alakításáért ugyan nem kapott díjat, de rengeteg rajongót szerzett magának szerte a Távol-keleten.


Egy újabb tévésorozat, a Kabachitare főszerepe után végre egy hazai filmben is szerepet kapott, ez volt a Genji: A Thousand-Year Love, egy 1100 évvel ezelőtt játszódó történet. Sajnos Takako csak az egyik mellékszerepet játszotta benne, így az elismerésekből számára nem sok jutott. Így hát újfent a tévésorozatokkal vígasztalódott, a kicsit sci-fi beütésű Long Love Letter-nek a főszerepét vállalta el, míg a mindössze 4 részes, hagyományos romantikus sorozatnak, az Ideal Love-nak a második epizódjában játszott. 2003-ban mindössze egyetlen „sorozat”, azaz egy részes specialban, a Princess Hiro-ban játszotta a címszerepet, valamint megkapta az első japán filmes főszerepét Izutsu Kazuyuki Get Up! című vígjátékában.


2007-ben is aktív, az Asahi TV júniusban vetítette új tévéfilmjét, a Gyokuran-t, ebben egy Kínába utazó hölgyet alakított, aki ott találkozik nagybátyja szellemével. Ezévi sorozatáról, a Bizanról egyelőre még nem lehet sokat tudni. Idei első filmjében sajnos nem alakít főszerepet, ez a Tamamoe!, a rendezője pedig Sakamoto Junji. Az augusztus végén bemutatott Fudeko sono ai tenshi no Piano-ban viszont már övé a női főszerep. A színpadon 2006-ban a Dango fuyu no owari ni című darabban játszott, idén a The Fearless Otojirou’s Campany-ban.


Ugyan elsősorban amiatt hívják sorozatkirálynőnek, mert rengeteg tévésorozatban játszott, azonban színészi képességeit is nagyra tartják Japánban. Arckifejezéseinek gazdag eszköztárát, erőteljes játékát, érzelemkifejező képességét, valamint a relatíve ritkán látható komikusi vénáját is dícsérik. A nézők azért is kedvelik, mert a való életben is őszinte, nyíltszívű embernek ismerik, míg megbízhatóságát az mutatja, hogy mindmáig a Stardust Productions iroda menedzseli. Karrierje elején az erotikus szerepeknek köszönhetően rengeteg férfi rajongója volt, azonban a később általa megformált karakterek miatt már legalább ugyanannyi nő is a kedvencei között tartja számon. Japánon kívül is a legismertebb japán színésznők közé tartozik, elsősorban a két hongkongi filmbeli szerep miatt, de jópár sorozatát is vetítették szerte Délkelet-Ázsiában. A fentiekből is olvashatóan 30 éves korától kezdve a sorozatok helyett/mellett egyre inkább a filmezésre és az eddig nem említett színházi produkciókra koncentrált, Magánéletéről annyit érdemes megjegyezni, hogy a népszerű komikussal, Matsumoto Hitoshi-val folytatott hosszú éveken keresztül „se veled, se nélküled” kapcsolatot, természetesen örök témát adva a bulvárlapoknak és a kommentároknak.