Postman Blues (Posutoman burusu) (1997)
| 
Újabb zseniális Sabu film! A Driver-t még nem tudtam illő mértékben élvezni, mivel kissé szokatlan volt a stílusa, és utólag visszanézve jöttem rá, hogy milyen jó is volt. (Újra is fogom nézni.) A Postman Blues sok dologban hasonlít rá, és ezért most már rá tudtam hangolódni a film különös hangulatára.
A főszereplő, ugyanúgy, mint a Drive-ban, egy teljesen hétköznapi ember, hétköznapi munkával, aki azonban különös és megdöbbentő helyzetekbe kerül, és emiatt lelkileg is megváltozik. Ebben a filmben is van egyfajta én-keresés a főhős részéről, akit úgy ismerünk meg, hogy utálja a munkáját, unja az életét és nem találja a helyét a világban. A változatos, meglepő csavarokal teli történet ott kezdődik el, amikor az egyik barátjánál látogatást tesz, aki időközben jakuza lett, és ezzel hősünk felkelti magára a rendőrség figyelmét. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a jakuza lakásában más-más okból kifolyólag a postástáskájába kerül egy levágott kisujj és egy csomag heroin. Innentől kezdve pedig nincs megállás...
Nagyon érdekessé teszi a filmet a tragikus elemek és a komikus helyzetek állandó keverése. A bérgyilkos-verseny vagy a biciklis kamikaze jelenetei például eszméletlenül viccesek, könnyes szemmel nevettem végig őket. A humor és a drámaiság összefonódása, vagy inkább hullámzása (néha az egyik komponens erősen megnő, aztán megint a másik...) legalább olyan karakterisztikus és kitűnő ízt ad a filmnek, mint Sabu másik jellemzője: az, hogy a legegyszerűbb helyzetek, legkisebb gesztusok által is képes mélyebb gondolatokat sugallni, de ezt ügyes kézzel nagyon-nagyon óvatosan teszi, és így elkerüli a szájbarágás veszélyes csapdáját. Végül a remek színészek teszik fel a koronát a filmre. A történetben a jakuzán kívül egy kiöregedett, halálos beteg bérgyilkos és egy szintén rákos lány szerepel, valamint rengeteg pszihopata rendőr (amikor találnak egy kisujjat, rögtön azt kérdezik: "vajon mit csinált a többivel?"...). A történet alakulásáról nem is mondanék el többet, a meglepő fordulatok, a növekvő drámaiság és az utolsó pillanatig fel-felbukkanó, egyre feketébb humor olyan keveréket alkotnak, amit úgysem lehet visszaadni. Csak ajánlani tudom, és nekem ezentúl Sabu neve elég lesz, hogy megnézzek egy filmet. ^^
