Ázsiafilm

Shinya Tsukamoto híres kultuszfilmje, a Tetsuo igazán nem gyenge gyomornak készült alkotás: erőszakos, gyors, vad, nehéz befogadni. A Tokyo Fist színes film, és még története is van, így hát igazán nem számítottam rá, hogy durvább lesz, mint a Tetsuo, pedig ez az igazság: ez a film kifejezetten sokkoló és kiakasztó.

A történet egy hagyományos szerelmi háromszögön alapszik: két férfi, egy nő. Amit azonban ebből kihoz, az egyáltalán nem hagyományos. A nő otthagyja férjét annak egy ismerőséért, aki egy bokszoló. A nő férje, Tsuda (a rendező, Shinya Tsukamoto játssza, zseniálisan!) egy biztosítási ügynök, aki belefásult munkájába, állandóan kimerült és munkán kívül nem sokat csinál, a feleségével is régen feküdt már le. A bokszoló, Kojima, éppen az ellentéte: a ringben vadállat módjára küzd, szabadidejében őrülten edz, izmos és tele van energiával, és megadja a nőnek azt a vad szerelmet, amire az vágyik. Tsuda azonban vissza akarja szerezni a feleségét, ezért ő is bokszolni kezd. Eleinte az a vágy hajtja, hogy legyőzze Kojimát, ak egyébként gyermekkori barátja, de aztán ez egyre jobban háttérbe szorul, ahogy kiderül, hogy Kojimának nincs is olyan nagy szüksége a nőre, alapjában véve gyáva alak, és ez a gyávasága vadítja annyira meg, amikor a ringben győznie kell. Tsuda azonban tovább edz, maga sem veszi észre, hogy nem lebeg már előtte cél: úgy tűnik, felesége nem tér vissza hozzá, és egy régi eset, ami miatt Kojimával gimnazista korukban megfogadták, hogy megtanulnak bokszolni és szétverni embereket, újra kísérteni kezdi, azonban már nyilvánvalóan semmit nem tehet ez ügyben. A stressz, a sikertelenség, a feleslegesség érzése, a modern életmód erős szorongásai azonban tovább hajtják, egyre több vadságot és elemi erőszakot hoznak ki belőle, ahogy lassan levetkőzi alapvető emberi gátlásait, korlátait és félelmeit. A felesége is egyre inkább kivetkőzik magából, ahogy ráébred, hogy mégsem olyan fontos, mégsem érte dolgozik mindenki, és senkitől nem kapja már meg azt a végletes szerelmet, amire vágyik.

Kemény filmhez kemény látványvilágot alkotott Tsukamoto: a fekete-fehér képről áttért a színesre, sok szűrőt használ, sok közeli képet, gyors vágásokat, kifacsart beállításokat és a végsőkig hajszolt karaktereket remekül alakító színészeket. A film szó szerint is erőszakosabb, mint a Tetsuo, szétnyílt állkapcsok, véres péppé vert arcok kísérik a semmibe rohanó sorsokat.
Ijesztő és felejthetetlen élmény.

(imdb)