Kitano Takeshi
| 
Kitano 1947. január 18-án született Adachi-ban, Tokyo-ban. A Meiji Egyetemen mérnöknek tanult, de kirúgták, így liftoperátorként kezdett dolgozni egy nightclubban. Egy Fukami Senzaburo nevű komikustól leste el a szórakoztatás alapjait, majd amikor a klub egyik állandó fellépője lebetegedett, Kitano beugrott a helyére a színpadra és ezzel egy nagy karrier vette kezdetét.
Az 1970-es években barátjával, Kaneko Kiyoshival létrehoztak egy komikusduót, aminek a lényege az volt, hogy álltak ketten a színpadon, és szinte hadarva oda-vissza ugratták egymást. Felvették a Beat Takeshi és a Beat Kiyoshi művésznevet, a duót pedig a Two Beat(s) névvel ruházták fel. A japánban manzai-nak nevezett stílust folytató páros 1976-ban szerepelt először a televízióban és hatalmas, állandó sikert aratott. A sikerük kulcsa egyértelműen Kitano volt, aki a hagyományos manzai-nál jóval többet engedett meg magának. Viccei sokszor sértették a társadalmi érzékenységet, célpontjai voltak többek között az öregek, a rokkantak, a szegények, a nők, a rondák és a buták. A tévétársaság felé benyújtott rengeteg panasz oda vezetett, hogy Kitano viccei közül többet cenzúrázni kellett, illetve a sértő dialógusokat megvágták. Annak ellenére, hogy a Two Beat(s) az egyik legsikeresebb volt a maga nemében a 70-es évek végétől kezdve, Kitano úgy döntött, hogy szólóban folytatja és a duó feloszlott. Néhány önéletrajzi elem a manzai korszakából fellelhető az 1996-os Kids Return című filmjében. Komikusként saját magát sokszor gengszterként, vagy egyéb kemény karakterként ábrázolta, így nem véletlen, hogy első nagyobb filmszerepében, az 1983-as Merry Christmas Mr. Lawrence-ben egy második világháborús szadista őrmestert alakított.
Sok kisebb komikus szerep után 1989-ben megkapta a Nyár, csend tengerben nincsenek gengszterek, csak egy süket kukás, aki miután talál egy törött szörfdeszkát, elhatározza, hogy megtanul szörfözni. Mindebben segítségére van egy lány is. Ebben a filmben Kitano érzékenyebb, romantikus oldala kerül előtérbe, a későbbiekben névjegyévé váló befejezéssel.
Külföldön 1993-ban figyeltek fel igazán Kitano-ra, miután megjelent a Sonatine. Ebben Kitano egy tokiói yakuzát játszik, akit a főnöke leküld Okinawába, hogy vessen véget a bandaháborúnak. A gengszterlétbe beleunt yakuza azonban rájön, hogy a küldetés valójában egy csel, így inkább meghúzza magát.
Az 1995-ös Godzillat, Ultramant és Zatoichi-t, akit nyolc évvel később Kitano maga is eljátszott.
1994 augusztusában súlyos motorbalesetet szenvedett, aminek következtében részlegesen lebénult, valamint átfogó műtéteket kellett rajta elvégezni, hogy ismét használni tudja az arcizmait. Ez utóbbiakra azért volt szükség, mert nem rögzítette megfelelően bukósisakja sisakrostélyát. Kitano később kijelentette, hogy a baleset valójában egy öngyilkossági kísérlet volt. Többek szerint az öngyilkossági kísérletbe torkolló depresszió lehetett az oka a Kitano korai filmjeiben tapasztalható nihilista atmoszférának. A külföldi sajtóban pedig olyan találgatások láttak napvilágot, hogy soha többet nem lesz képes dolgozni. Kitano csattanós választ adott a találgatóknak, hiszen 1996-ban, nem sokkal felépülése után a Kids Return-nel tért vissza, ami az addigi legsikeresebb filmje lett Japánban.
A motorbaleset után Kitano festegetni kezdett. Világos, leegyszerűsített stílusa Marc Chagall művészetére emlékeztet. Festményeit kiadták könyvben, kiállításokat rendeztek belőlük, valamint a későbbi filmjei soundtrackjeinek a borítóit is ő festette. A festményei felbukkannak a kritikusok által leginkább magasztalt filmjében is, az 1997-es Tűzvirágokban. Ez a film a nemzetközi filmes szakma egyik vezető figurájává tette, ráadásul sok helyen az 1997-es év legjobb filmjének választották.
Az 1999-ben forgatott Kikujiro nyaraban egy félnótás fickót játszott, akire rábíznak egy gyereket, hogy vigye el az anyjához. A furcsa páros pedig sok furcsa kalandba keveredik. A Los Angelesben, 2001-ben készített Fivérben Kitano egy tokiói yakuzát alakított, aki egy helyi gengszter segítségével épít ki egy drogbirodalmat. Kitano első angol nyelvű filmje körül ugyan eleinte nagy volt a felhajtás, azonban végül langyos fogadtatásban részesült mind az Egyesült Államokban, mind külföldön. A 2002-es Bábokban nem szerepelt, „csak” rendezőként fűződik a nevéhez. Ebben a filmben három különböző történetet mutat be a múlhatatlan szerelemről. A filmet azonban mind a közönség, mind a kritikusok kedvezőtlenül fogadták.
A vártnál gyengébben teljesítő Katsu Shintarou által sikerre vitt, hosszú életű filmsorozat karakterének átformálása Kitano legsikeresebb filmje lett Japánban, de külföldön is igencsak szépen teljesített, ráadásul a filmfesztiválokon is rengeteg díjat kapott, többek között az Ezüst Oroszlán-t Velencében, amit annak idején Kurosawa Akira is megkapott a Hét szamurájért. Kitano legújabb filmje, a Takeshis Japánban 2005 novemberében jelent meg, már hazánkban is látható a mozikban.
A saját filmjein kívül természetesen mások filmjeiben is látható. Érdekesebb szerepei ezek között az 1999-es Gohatto, ahol Toshizo Hijikata kapitányt alakította, valamint a 2000-ben készült Battle Royale. Ezeken kívül a Johnny Mnemonic filmadaptációjában is szerepet kapott, igaz, az amerikai változatban a jeleneteinek többségét kivágták.
Néhány szó a családjáról. Bátyja Kitano Masaru, a Meiji Egyetem professzora, mellékállásban tv kommentátor (vagy valami ilyesmi). Felesége az egykori manzai komikus, Kitano Mikiko, akivel 1980-ban házasodott össze. 1982-ben született lányuk, Kitano Shouko, aki Matsuda Shouko néven a Tűzvirágokban is szerepet kapott.
A filmezésen és a festészeten kívül Kitano több, mint 50 könyvet is írt. Kiadott verseket, filmkritikákat, jópár regényt, melyek némelyikét meg is filmesítették. Videojátékok is fűződnek a nevéhez, többek között a Takeshi’s Challenge, amit a Taito Corp. adott ki. A tévétől sem szakadt el, továbbra is ismert televíziós személyiség, több tv show-t is vezet. Talán legismertebb tv-s műsora az 1990-es Takeshi’s Castle volt, amiben száznál is több „hódító” igyekezett a címbeli várat elfoglalni, miközben mókás, bár európai szemmel nézve igencsak durva próbákon kellett átesniük. A sorozatot a német DSF jóvoltából a magyar nézők is láthatták, 1-2 részt pedig még az egyik magyar csatorna is leadott belőle. De készített olyan műsort is, amiben japánul jól beszélő külföldieket faggatott a japán társadalomról, valamint a The World Exposed címmel egy a világ minden tájáról érdekes videoklipeket bemutató műsort. Ez utóbbiban gyerekes idiótaként viselkedett, aki furcsa ruhákat viselt és folyamatosan inzultálta a műsor vendégeit.
