A Toei studió, mit sem törődve a csambara szamurájfilmek új vonulatával, a változás szelére bátran legyintve, továbbra is maradt a kitaposott ösvényen.  Vagy inkább úgy mondanám, kiszolgálta mind a két igényt. Ez a film tekinthető egy nagy korszak utolsó nagy villanásának, ami így elég magasztosan hangzik, de maga az 1950-es évek ilyen magasztos (szirupos?) volt.

Sőt, szerintem az emberek többsége ma még mindig ilyen nemes lovagoknak képzeli a szamurájokat, dacára annak, hogy az 1960-as években forgatott filmek révén megismerhettük az uralmuk igazi arcát. A jó rendezésnek hála a történet, azért nem olyan egyértelmű, mint az elsőnek hangzani fog. Nem kenyerem a poén lelövése, így be kell érnetek pár mondattal. A lényeg, hogy a Yoshimune sógunt az ellenlábasai meg akarják buktatni. Ez elég bevett szokás volt akkoriban, jóformán már hagyománynak volt tekinthető.

A kormány tekintélyes részét magába foglaló, grandiózus puccskísérletről persze tudomást szereznek a Yoshimunéhez hű alattvalók is,  és hasonlóan kacifántos védekezésre készülnek fel. Természetesen, itt a szép szó nem sok paszulyt ér. Ezért a sógun régi barátja, a Ryudo Tsukinosuke álnéven vitézkedő daimyo szintén besegít a saját csapatával. Válogatott kardforgatókkal megkísérli elejét venni a sógunt, és ezáltal Japánt fenyegető, Owariból jövő veszélynek. (Az ember feje egy idő után már zsong a sok japán névtől, rangtól, álnevektől. Nyakig merülünk a bürokráciába.)

Bizony nem árt, ha tisztában van az ember néhány kifejezéssel, titulussal, ranggal, mint roju,(kb. miniszter) dainagon,(főtanácsadó)  daimyo,(főúr) bugyo,(rendőrbiztos) stb. Hát, ha zsíroznánk, mint a kártyában, nem biztos, hogy tudnám, melyik üti a másikat, de a hetes mindenképpen a sógun lenne, vagyis esetünkben Ryudo Tsukinosuke és az ő három segítője. A néha valóban a Hét szamuráj deja vu-t ébresztő történet azért mindig enged a szorításból, előáll valami csambarás vagánykodással, és akkor jön Konoe Jushiro, akinek most, tényleg csak a „showman” szerep jutott, de ahol megjelenik, ott biztos kardot ránt valaki. Ő játssza Gamo Tekkant, a Japán szerte hírhedt kardforgatót, akit jellemzően, se rang, se birtok nem érdekel,  csupán azért áll be a lázadókhoz, hogy megküzdhessen Ryudo Tsukinosukével, és a régi riválisával, Hayatanosóval.

Persze, minő véletlen, mind a kettővel sikerül összefutnia. A Toei igazi „all star” csapatot állított össze erre a filmre. De a húzó név még is csak Ichikawa Uteamon, aminek köszönhetően a szamuráj attitűd még a régi fényében csillog, és a rendezői székbe Sasaki Yasushit ültették, amivel végérvényesen  megalapozták a film hangulatát.

Minden benne van, amiért valaki szereti, vagy éppen utálja a korszakot. Láthatjuk az akkortájt jellemző, kicsit teátrális, széles gesztusokkal operáló, statikus, kabuki színházakra jellemző előadásmódot. Ők ezt tudták, ezt csinálták 30 éven át. Uteamon és Sasaki Yasushi sokszor domborítottak így a közös filmjeikben. A veretes szavak, a mindent elöntő pátosz, amik javarészt Uteamon tolmácsolásában kapunk, még jobban beleégnek az ember agyába, és megeshet, akaratlanul is kirobban belőle a nevetés. Ez az avíttas íz még inkább érezhető, ha feltűnnek az Uteamont körülvevő fiatal színészek. Azért neki is akad jó húzása, a részeg alakítása fantasztikus, és az akció jelenetekben, - ami van bőven, - még nyoma sincs fáradtságnak vagy fásultságnak. Szerencsére azt a Toei-nél is tudták, hogy 1962-ben már nem lehet elsütni egy 1957-58-as elvű filmet, és a romantikus szálból  visszavettek, hogy semmi se akadályozhassa meg az akciók menetét, de ettől függetlenül nem csak agyatlan vagdalkozás lesz belőle. Muszáj leírnom, hogy karakterek nincsenek igazán kidolgozva, meg sokan is vannak, és egy csambara filmnek tartania kell a 70-80 perces menetidőt. Essék szó Ryudo három segítségéről is. Ők pedig:  Yuno, a fiatal tolvaj, (Matsukata Hiroki). Hayatonoso, a dojo sensei, (vívómester) (Wakayama Tomisaburo). Takada Saton, a részeges hatamoto(a sógun közvetlen hűbérese) (Satomi Kotaro). Rajtuk kívül közvetve többet tudunk még meg a rendőrfőnökről,(Ooka Echizen) a részeges szamurájról, Takadáról. A nevekből a műfaj ismerői láthatják, hogy ígéretes a felhozatal.  De magvas gondolatokra, mély érzelmekre nem nagyon kell számítani. Ugyan van belőlük, ezekről Uteamon gondoskodik, a maga módján persze, de csak  egy-két percig, amíg kifújják magukat. Azért ne legyenek hiú ábrándjaink a végkifejletről, a jó győzelme továbbra sem lehet kétséges. Uteamon a Kisaragi kardját, amit humánusan, csak a nemzet békéje érdekében használ, végül csak kirántja és Gamo Tekkan is annyit tud mondani rá, hogy: "Csodálatos.". Ahogy maga a film is. Annak, akit mindezen fentebb leírtak sem rettentettek el ettől a mozitól, szívesen segítek, akár feliratban, vagy a film beszerzésben.

Rendezte: SASAKI Yasushi,

Szereplők:  ICHIKAWA Utaemon, MATSUKATA Hiroki, WAKAYAMA Tomisaburo, KONOE Jushiro, SATOMI Kotaro, OKAWA Keiko, AZUMA Chiyonosuke

Imdb