belépés∆

Portrait of Hell (Jigoku-hen) (1969)

Portrait of Hell (Jigoku-hen) (1969)

Ha Akutagawa Rjunoszuke áll neki egy forgatókönyv megírásának, abból valószínűleg valami minőségi történet kerekedik ki, ezt már tudhatjuk Kurosawa Akira „A vihar kapujában” (Rashomon) filmje óta.

Nem volt ez másképp ezúttal sem. A történet a japán középkor korai szakaszába, a Heinan korszakba helyeződött.

Joshihide koreai származású festő, akit nemzedéke kiemelkedő tehetségű művészének tartanak. Maga a sógun alkalmazza az udvarában. A Hosikawa klán, mely az országot uralja, nem törődik a köznéppel, beleszédült az élvezetekbe. Ám a festő jól látja a valóságot, és a sógunt a vágyott szépségek helyett inkább a hétköznap borzalmainak megfestésével ingerli. A tehetségére büszke alkotó és a zsarnoki természetű nagyúr között különös szellemi párbaj kezdődik. A festő felajánlja, hogy megfesti egy új palota falaira a Poklot, míg az uralkodó inkább a saját dicsőségét szeretné látni. Egyik fél sem enged, de nyilvánvaló, hogy kinek a kezében van a hatalom. Hiszen a művész lányát elragadja az ágyasának a kényúr, de esetleg egy mesterműért visszaadja, ahogy ígéri…

Portrait of Hell (Jigoku-hen) (1969)Portrait of Hell (Jigoku-hen) (1969)

Kezdjük ott, hogy a szokásos horror filmek közé besorolni a mozit nagy tévedés, bár az Interneten sokan ezt teszik. Van ugyan benne kísérteties jelenés, néha dermesztő a hangulata, és egyes jelenetektől kirázza az embert a hideg, de nem a durva képi megjelenítéstől. Sokkal inkább nevezném vegyes kategóriájú történetnek, amelyben a pszichológia thriller rész a legerősebb. Az önmagára jogosan büszke festő elbizakodottsága a legrosszabbat hozza ki az amúgy sem erkölcsbajnok sógunból. A történet lassan építkezik, de alaposan. Megismerjük az arisztokrácia fényűző életét, együtt a köznép nyomorával, majd a megvetett koreai művészkolónia mindennapjait. A sógun förtelmes természete már az első tíz perc után nyilvánvaló lesz. Senkire nem hallgat, valós gondok nem érdeklik, ám szinte betegesen igyekszik bizonyítani az uralkodói alkalmasságát, lesi a hódolat jeleit. Szintén hamar kiderül, hogy a festő ugyan éles szemű, de passzív természetű. Alkalmazkodik a helyzethez, a művészi alkotásait használva ürügyül. Más téren ugyan, mint az urának, de bőven van hibája. Megvetik, hiszen idegen, ám ő szintén lenézi az alsóbbrendűnek, tudatlannak tartott japánokat. Hallani sem akar arról, hogy a lánya egy japán növendékéhez mehessen, a gyermeke boldogsága közömbös számára. Két ilyen hajthatatlan természet találkozásából bízvást borítékolható a tragédia. Az uralkodó igyekszik megnyerni, majd később megtörni a szolgája gerincét, míg a festő kiszámított udvariassággal ingerli a veszélyes zsarnokot. Például, mások jelenlétében tisztelettel magázza, de „Te, uram…” hangzik csak el a szájából, ha csupán maguk között vannak, ami egyfajta szurka-piszka. A kellemetlen igazságok szembemondásáról nem is beszélve.

Portrait of Hell (Jigoku-hen) (1969)Portrait of Hell (Jigoku-hen) (1969)

Bár a szövegben gyakran fordulnak elő a „Pokol, vagy az Ég (Mennyország)” szavak, valójában jobb volna a nirvána / samsara használata, mert korántsem a keresztény fogalmak szerint zajlik a „játszma”. A buddhizmusban a nirvána állapotát elérő kiléphet a születés-halál-újjászületés körforgásából, míg a samsara a folyamatos szenvedés állapotára utal. Ahogy haladunk előre a páros küzdelmében, úgy világlik ki ennek a tartalomnak az elsőbbsége. Az ember felelős a tetteiért, azok határozzák meg a helyét az újjászületésekor. Ezért van szüksége a sógunnak az önigazolásra, míg ez motiválja a festőt az ellenszegülésre. Ám a kasztokra épülő társadalomban a határokat túllépni, a húrt túlfeszíteni nem szabad. Ennek az igazsága Joshihide esetében igazolódik, egy borzalmas esemény folytán. A művész annyi szörnyűség látása után sem tanult, csak a legvégső veszteség győzi meg, hogy a Pokol már jelen van, benne él. Sőt, belőle táplálkozik. Ezért aztán a büntetést ő méri ki saját magára. Viszont a legvégső pillanatig sem tagadja meg nyakas jellemét, a visszavágása síron túli és hatásos.
A mozi végig olyan, mintha megelevenedett freskók sorozata volna. Lenyűgöző látomás és tanmese, de nem szájbarágós. Nagyon is képes magával ragadnia nézőt. A rendező, Shiro Toyoda, brilliánsan teljesít ezen a téren. Tulajdonképpen ez viszi a filmet, és a korszak két nagy sztárjának jutalomjátéka. Tatsuya Nakadai képességeit aligha kell ecsetelni. Kifejező szemei és arcjátékának színessége pazar. Úgy tud ellenszenves lenni, hogy azért mégis marad valami neki a néző szimpátiájából. Nakamura Kinnusuke ugyancsak a legképzettebb színészek között volt. Az affektáló, idegesítően vihogó, kifestett arcú sóguna telitalálat. Szólnia sem kell, máris utáljuk. Sajnos, a két nagyformátumú szerep mellé nem párosulnak erőteljes mellékalakok. Sem a festő lánya, sem a festő növendék nem lett azzá, pedig a potenciál adott volt. A történetben a „párbaj” érdekes ugyan, de azért pár részelemet hozzátenni nem lett volna baj. Van ugyan egy kissé hajánál fogva előrángatott harci jelenet, de igazából sokat nem tesz hozzá a dráma felerősítéséhez. Az utána következő víziós képek sokkal inkább. A látomások egyébként visszatérő elemei a mozinak, s egyik jobb, mint a másik. A zene meglehetősen furcsa. Dallamos, néha egyenesen fülbemászó, többségében a hagyományos japán hangszerekre épül. A komor tartalommal ellentétben áll. Nehéz eldönteni, hogy tudatos rendezői szándékot tükröz a feszültség oldására, vagy csupán slendrián munkáról van szó. Azt hiszem, némi csiszolással igazi nagyformátumú, tömeget vonzó film születhetett volna meg. Így „csupán” egy kisebb rétegnek, az ínyenceknek, szellemi kihívásokat kedvelőknek szóló remek filmet láthat az arra időt szánó. Azért sok rendező örülne ennek….Kacsintás

Rendezte: Shiro Toyoda

Főszereplők: Nakamura Kinnosuke, Tasuya Nakadai, Yoko Naito,

1969; 95 perc

imdb

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Song Kang-ho

Song Kang-ho

Song Kang-Ho (송강호)  Song Kang-Ho 1967 január 17-én született KyungNam-ban, Dél-Koreában. A Kimhae High School elvégzése után különféle színházi társulatokban játszott, de sosem tanult színészetet. Jelentős gyakorlatott szerzett azonban, amikor csatlakozott Kee Kuk-seo színházához,...

Beast Cops (1998)

Beast Cops (1998)

Beast Cops (1998) iMDB Az általában meglehetősen középszerű filmeket forgató Gordon Chan eddigi talán legnagyobb sikere az 1998-ban forgatott Beast Cops volt, amit leginkább úgy tudnék jellemezni, hogy ez a rejtélyek filmje. Egy zsarus thriller esetében ez...

The Deadly Breaking Sword (Feng liu duan jian xiao xiao dao) (197…

The Deadly Breaking Sword (Feng liu duan jian xiao xiao dao) (1979)

Az 1960-as évek térnyerése, a '70-es évek sikersorozata után az évtized végére kifulladni látszott a Shaw Brothers stúdió.

In Love with the Dead (Chung oi) (2007)

In Love with the Dead (Chung oi) (2007)

In Love with the Dead (Chung oi) (2007)iMDBA Pang ikrek jól belehúztak a 2007-es év vége felé, hiszen nemrég láthattuk Oxide korrektül sikerült The Detective című munkáját, most pedig Danny jelentkezett legújabb, beszédes című...