Ázsiafilm

Gokusen - The Movie vs Crows Zero II (2009)

2010. március 24. szerda, 19:05 |

Írta: YEZy |

( 0 szavazat )

Ismertetők - Japán

A japán szórakoztatóipar már igen régóta nagy hangsúlyt fektet a fiatal közönség igényeinek kiszolgálására. A filmipart tekintve ez valamikor az 50-es évek második felében kezdődött, amikor megjelentek az olyan „taiyou zoku” produkciók, mint például a Crazed Fruit. Természetesen a képregényrajzolók sem maradtak restek, se szeri, se száma a gyerekeket, illetőleg középiskolásokat középpontba helyező történeteknek. Ezek közül most két, a problémás fiatalokra fókuszáló darabot eresztünk össze, amik minden különbözőségük ellenére is jópár dologban hasonlítanak egymásra. A cikkhez tartozó fontos info, hogy a leírtakat kéretik fenntartásokkal kezelni, mert a cikkíró finoman fogalmazva sem tartozik a sulis-bunyós filmek rajongótáborához!
A Crows Zero alapjai Takahashi Hiroshi Crows című mangáján nyugszanak, ami a 90-es években 9 éven keresztül futott, míg a Gokusen-t egy hölgy, Morimoto Kozueko indította el 2000-ben, 7 évig tartó útjára. A két sztoriban annyi a közös, hogy mindkettőben problémás, vad középiskolások kalandjait követhetjük végig, ám amíg a Crows Zero-ban magukra vannak utalva, addig a Gokusen-ben egy kissé erőltetett múlttal rendelkező tanárnő védőszárnyai alatt próbálnak kibontakozni. Ennek megfelelően az előbbi sokkal inkább akció, utóbbi pedig vígjáték és több mint valószínű, hogy nem nagyon van olyan néző, aki mind a kettőt egyformán értékelni tudja.
A Crows Zero filmek elsősorban annak köszönhetik hírnevüket, hogy a kultrendező, Miike Takashi forgatta le őket, beemelve jópár dolgot az alapvetően kommersz produkcióba saját, elborult, néhol beteges v-cinemáinak jellegzetességeiből. A sztori főhősei a Suzuran iskola diákjai, ám a tanórákról, a tanárokról, egyáltalán a diáklétről nem sokat tudhatunk meg belőle. Az első részben a leppukadt, összegraffitizett, romos épületben több csoportosulás próbálkozott meg azzal, hogy az ő vezetőjük legyen az iskola ura, a most tárgyalt folytatásban pedig egy rivális iskola bajkeverői próbálják meg lerombolni az imádott Suzurant. Természetesen mindez a törekvés végeláthatatlan bunyókba és hosszas végjátékba torkollik.
A Gokusen a manga után először a tévéképernyőkön hódított, idáig 3 évadot forgattak le belőle. A mozifilm a harmadik évad után játszódik és legnagyobb erőssége, hogy a főbb szereplők közül jópárat sikerült leszerződtetni az egész estés változathoz. A sztori főhőse Yamaguchi Kumiko, egy középiskolai tanárnő, aki mellékesen az Oedo yakuza klán főnökének az unokája. A helyenként kissé idegesítően prédikáló tanárnő elsősorban azt szeretné megtanítani a diákoknak, hogy a barátság a legnagyobb érték az életben, ám eleinte persze nem nagyon értik a kölkök, hogy mit is akar. Időnként korábbi, már végzett tanítványai is a segítségére szorulnak, valamint egy (túlságosan is klisés) kétszínű képviselőjelölttel is meggyűlik a baja.
Mindkét sztoriról elmondható, hogy az eredeti manga formájukban valószínűleg nagyon szórakoztatóak és lebilincselőek lehetnek. Sajnos mindez azonban a mozivásznon nem igazán működik, egyszerűen amint megmozdulnak a rajzfilmfiguráknak is beillő főhősök, hiteltelenné válik az egész. Ennek leglátványosabb jele, hogy az amúgy rendkívül menő figurák különféle helyzetekben minden átmenet nélkül idiótákká, vagy megengedőbben fogalmazva gyermeteggé válnak. Ez vélhetően humorforrás akar lenni, de élő szereplőkkel leforgatva sokkal inkább szánalmas, mintsem vicces. Akár a Crows Zero hőseinek lányokkal való ismerkedési próbálkozásait, akár a Gokusen tanárnőjének idétlenségeit vesszük alapul, ugyanerre a következtetésre juthatunk.
Az is feltűnő, hogy hiába a jó zenei aláfestés, a szép látvány és a neves szereplők egész sora, ha nem adnak hozzá tulajdonképpen semmit sem a produkcióhoz. A Crows Zero főhősei a sztori szerint középiskolások, ám mindegyiküket jóval 20 év feletti színészek alakítják, így egyszerűen nem lehet őket tinédzsereknek nézni, felnőttnek viszont a szerepükből adódóan nem látszanak. Jó 7-8 évvel fiatalabb, feltörekvő idolokat kellett volna találni helyettük és nagyjából megfelezni a főszereplők mennyiségét, mert követhetetlen, hogy ki kicsoda valójában. A másik fő probléma, hogy a történet vezetése japánosan lassú és vontatott, ráadásul 2 óra hosszúra nyújtották el. Egy fél órával rövidebb és jóval pörgősebb forgatókönyv sokat dobott volna rajta még úgy is, ha a többi hibát bennehagyják. Miike Takashi tud jó közönségfilmet rendezni, ezt már többször megmutatta (legutóbb például a Yatterman-nal), ez a mangaadaptációja azonban sajnos igen gyengére sikerült.
Hasonló problémák tömkelege „színesíti” a Gokusen-t is. A fő baj, hogy az egész úgy néz ki, mint egy jól elnyújtott tévésorozat epizód. Akárcsak a többi „gekijouban” filmnél (lásd Tadano Hitoshi sztoriját!), a színészi játék erőltetett, túljátszott, a lendületet pedig folyton megtörik a meghatónak szánt, de inkább pátoszosra és nyálasra sikerült jelenetek. Szintén rontja a színvonalat, hogy nem tudtak eltekinteni a mangapoénoktól. A képregényben jól mutat, ahogy a tanárnő emberfeletti erővel rendelkezik, az élőszereplős filmben viszont inkább röhejes, ahogy betöri a falat, vagy egy konzerdobozzal kilövi a templomtornyot. Minek kellettek ezek bele? A sztori végefelé ráadásul szép sorban megjelennek a sorozat első szériájának mára túlkorossá vált sztárjai, akikkel kínosan idétlen beszélgetésekbe bonyolódik a főhősnő. Aki nem ismeri a sorozatot, az csak vakarja a fejét, hogy ez vajon mi lehet. Szintén nehezen értelmezhető, hogy ha hazaviszi a diákokat a yakuzalakba, akkor hogyhogy nem jön rá senki sem a származására? Végezetül pedig meg kell említeni, hogy ahhoz képest, hogy egy vígjátékról beszélünk, feltűnően gyenge a történet humora. Értem én, hogy azon kellene nevetni, hogy a tanárnő időnként elfeledkezik arról, hogy yakuzaszármazék és yakuza módra kezd beszélni, de ez több, mint kevés. A Tadano Hitoshi filmben legalább voltak az ilyen gegek mellett jópofa szójátékok, itt még ezek is elmaradnak.
Mindkét produkcióban megtalálhatóak akciójelenetek, ám amíg a Crows Zero nagy részét szinte ezek teszik ki végeláthatatlan módon, egy idő után felettébb unalmassá válva, addig a Gokusen hasonló jeleneteinél inkább az a feltűnő, hogy harcművészeti tapasztalattal nem rendelkező színészekkel vették fel őket. Nakama Yukie-t nagyon szeretjük, mint színésznőt, de a végjátékban előadott bunyójánál óhatatlanul az jutott eszembe, hogy oda mondjuk Mizuno Miki szerepeltetése lett volna szükséges.
Annyi bizonyos, hogy sem a Crows Zero II, sem a Gokusen nem kerül be 2009 legjobb japán filmjei közé, ám könnyen lehet, hogy a legnépszerűbbek között mégis ott lesznek. Minden unalmassága ellenére az előbbit már csak Miike Takashi neve miatt is sokan megnézik, az utóbbit pedig a tévés hátszélnek köszönhetően vonzza a nézőket. Érdekes módon viszont amíg a realisztikus tinédzserdrámák műfajában szinte minden évben kerül ki egy-két gyöngyszem, addig az igazi rosszfiús, verekedős, iskolás alapfilm továbbra is várat magára.

iMDB (Gokusen - The Movie)
iMDB (Crows Zero II)