A japán filmgyártás aranykora nagyjából egybeesett Hollywood azon korszakával, amikor a gigaköltségvetésű, kosztümös, technicolor eposzok készültek sorozatban (lásd Moby Dick, Ben Hur). Nem nehéz párhuzamot találni ezek és a Toho hasonló korabeli próbálkozásai között, így aki esetleg hozzám hasonlóan elaludt az izgalmaktól Ben Hur kalandjain, annak bizonyára nehéz lesz végigülni Inagaki Hiroshi eposzát. De még ezt is érdemes vállalni, mert minden gigantikussága, lassúsága és elnyújtottsága ellenére a The Birth of Japan nem akármilyen szórakozást nyújt.
A cselekmény tulajdonképpen két szálon folyik. Az egyikből megismerhetjük a japán teremtésmítoszt és a különféle istenségeket, míg a másikban egy hányatott sorsú herceg kalandjait követhetjük nyomon, akit apja, a császár emberei minden eszközzel ki akarnak túrni az örökösök közül. Miközben a helyieknek egy öregasszony meséli az istenek kalandjait, hercegünk minden észérv ellenére is jól jön ki a háborúkból és a kalandozásokból, így az ellene szegülőknek egyre durvább dolgokat kell kitalálniuk.
A Toho filmstúdió nem aprózott el semmit sem, mindent megadtak a rendezőnek, Inagaki Hiroshi-nak ahhoz, hogy egy vérbeli blockbustert készíthessen, akit a kor legjobbjai segítettek, hiszen a tokusatsu effektekért a legendás Tsuburaya Eiji felelt, a zenét Ifukube Akira komponálta, a színészek között pedig a legnagyobb sztárok voltak megtalálhatóak. Paradox módon azonban épp Inagaki volt az, aki miatt nem lett akkora durranás a produkció, mint lehetett volna. Feltételezésem szerint Kurosawa jóval pergőbb és izgalmasabb filmet forgatott volna ebből a sztoriból, Inagaki időnként elveszett a szépségben, a tempót túlságosan lassúra szabta és feleslegesen nyújtotta el három órára a játékidőt.
Mindez azonban ne riasszon vissza senkit sem, hiszen nem akármilyen fantáziautazásban lehet része. Van itt minden, amit csak el lehet képzelni. Unatkozó és időnként egymásra haragvó istenségek (akárcsak a görög mitológiában), nyolcfejű, szűzlányokkal táplálozó sárkány, ami ráadásul berúg, vaddisznó vadászat, ahol egyesek a főhőst Zrínyi Miklósként szeretnék viszontlátni, szerelmi háromszög, földre száműzött istenség és még hosszasan lehetne sorolni. Mindezeket pedig a másik szálon hosszas csatajelenetek, hadicselek és nagy önfeláldozások színesítik.
A stáb egyik érdekessége, hogy a Toho sztárjai mellett a későbbiekben a Toei yakuzafilmjeiben nagy karriert befutott Tsuruta Kouji is feltűnik egy kisebb szerepben, ráadásul egy vívójelenet erejéig megmérkőzik Mifune Toshirou-val. Már ez a páros önmagában megéri, hogy végignézzük a produkciót, de rajtuk kívül is rengeteg nagy nevet lehet felfedezni, időnként röhejes maskarákban. A legjobb példa erre Shimura Takashi, valamint az olyan Toho legendák, mint Hirata Akihiko, Kubo Akira és a kor ünnepelt színésznői, Tsukasa Youko, Kagawa Kyouko, Hara Setsuko, Uehara Misa, vagy éppen Mizuno Kumi. Persze a prímet, mint mindig, ezúttal is a zseniális Mifune viszi, aki rettenthetetlen harcosként éppúgy nagyszerű, mint a szerelmi háromszögben őrlődő hősszerelmesként. Egyedül a tokusatsu jelenetekben volt idétlen, de ez a legkevésbé volt az ő hibája, valószínűleg Inagaki nem tudott olyan összhangot teremteni Tsuburaya-val, mint amire Honda Ishirou képes volt.
A The Birth of Japan tehát egy igazi hősies eposz, a műfaj összes előnyével és hátrányával felszerelkezve. A közepén látható szünet feliratot érdemes komolyan venni egy kávé erejéig, hogy maradjon erő a túlságosan hosszúra nyújtott végjátékra, de ezzel együtt is ott a helye a megnézendő nagy klasszikusok között.

Eredeti cím: 日本誕生
iMDB