Ázsiafilm

Wakamatsu dupla: Season of Terror & Shinjuku Mad

2010. március 16. kedd, 21:45 |

Írta: YEZy |

( 0 szavazat )

Ismertetők - Japán

A japán filmművészet egyik legelvetemültebb, egyben legérdekesebb alakja, Wakamatsu Kouji elsősorban a korát megelőző, brutális pornográf jelenetek és az emberi lélek legsötétebb gondolatainak ábrázolása révén vált hírhedt rendezővé. Mindezek mellett talán háttérbe szorul, de műveiben az erőszak és a pornográfia felhasználásával fejti ki markáns és radikális politikai nézeteit. A most tárgyalandó két darabja ugyan nem tartozik a legismertebb és legjobb filmjei közé, azonban a politikai és világnézeti gondolatok miatt feltétlenül említésre érdemesek.
Ugyan alig 1 év telt el a két film elkészülte között, mégis meglehetősen más hangvételűek, ráadásul teljesen más embereket állítanak a középpontba. Annyi a közös bennük, hogy az alkotó és a főhősök a fennálló hatalommal szemben próbálnak fellépni. Ez központi téma volt Wakamatsu alkotásaiban mindig is, elmondása szerint azért, mert fiatalon börtönbe került és ott döbbent rá, hogy a hatalom bármit megtehet bárkivel.
Az alapsztorit tekintve a Season of Terror nem egy nagy durranás. Adott egy fiatal férfi, aki az 1968-as lázadások egyik legaktívabb vezetője volt, de önkéntes száműzetésbe vonult egy panellakásba. Két rendőr figyeli meg a szomszéd házból, hátha kiderítenek rajta keresztül valamit a még most is aktív lázadókról, ám leginkább csak az irigylésre méltó élethelyzeten bosszankodhatnak. Hősünkhöz minden este két office lady érkezik, akikkel édes hármasban múlatja az időt. Nem történik semmi, mégis szép lassan növekszik a feszültség, hiszen egy ilyen kaliberű férfiú nem fog élete végéig a lakásban szöszmötölni. Vagy mégis?
A Shinjuku Mad jóval kiforrottabb darab, ami immáron nem a diáklázadásokkal, hanem a politikai ambíciók nélküli hippikkel foglalkozik. Shinjuku-ban jónéhány gyilkosság történik, az áldozatok egytől egyig fiatalok. A rendőrség ugyan nyomoz az ügyben, de nem jut egyről a kettőre, ráadásul eléggé irritáló alakok a nyomozók. Az egyik megölt diák apja, egy tisztességben megőszült vidéki postás elhatározza, hogy ha más nem, ő kideríti, miért kellett fiának elhaláloznia. Sejtése szerint valami komoly oknak kellett lennie. A nyomozása közben szép lassan megismerkedik a helyi alvilág söpredékével, számtalan mának élő, ambíciók nélküli hippivel, akiket leginkább csak a szex és a drogok motiválnak. A pletykák szerint egy alvilági igazságosztó, bizonyos Shinjuku Mad áll a gyilkosságok mögött. De vajon ki lehet ő?
Mindkét produkció ízig-vérig Wakamatsu rendezés, ez minden egyes pillanatukon látszik. Néhány percet leszámítva mindkettő fekete-fehér, a színesben forgatott jelenetek pedig külön kiemelik a politikai mondanivalót. Nagyon jók az aláfestő zenék, a Season of Terror hipnotikus kórusművei éppúgy, mint a Shinjuku Mad menő pszichedelikus rock-jai. Szintén tipikus Wakamatsu elem, hogy az összes viszonylag nagyobb szerepet kapott nőt megnézhetjük ruha nélkül, még a rendőröket segítő háziasszonyt is. Hurrá!
Erőteljességüket tekintve eléggé eltér egymástól a két film. Amíg a Season of Terror unalmasan, egyhangúan csordogál a kiszámítható végkifejlet felé (a hosszas, időnként leszbikus elemekkel tarkított szexjelenetek sem ütnek úgy, mint mondjuk a Violated Angels hasonló jelenetei) és csak egy pár perces, indulatos szélsőbaloldali vita ébreszti fel a nézőt a méla unalomból (ami egyébként szándékolt, hiszen a főhős egyhangú életének bemutatása a cél), addig a Shinjuku Mad jóval pörgősebb, markánsabb sztorival kecsegtet. A rendező itt a néhány évvel korábban divatos film noir-ok receptjét követi, teletűzdelve saját munkásságának elemeivel. A tisztességben megőszült postás karakterén keresztül mutatja be, hogy a hétköznapi ember sem a hatalomra, sem a lázadókra nem támaszkodhat igazán, ráadásul emberünk szép lassan teljesen magára marad. A legjobb az egészben pedig az, hogy úgy tűnik, Wakamatsu a hippikkel sem szimpatizál, hiszen semmi olyasmi hippiromantika nem lelhető fel benne, mint Milos Forman Hair-jében. Szerencsére! A japán hippik pont olyanok itt, mint amilyenek lehettek valójában. Gyengék, mint a harmat, érezték, hogy valamivel bajuk van, de fogalmuk sem volt, mivel, arról pedig pláne nem, hogy mit tegyenek ellene.
Wakamatsu filmjei nem tartoznak a könnyed kikapcsolódást ígérő darabok közé, még a pinku műfajon belül sem. Mindettől függetlenül nagyon érdekesek, technikailag virtuózak és külön előnyük, hogy a felületes néző mindenfélét képes beléjük magyarázni (ahogy jómagam tettem fentebb). Aki szeretne nem mindennapi filmélményekkel gazdagodni, annak nyugodt szívvel ajánlom a fenti két alkotást és a többi filmjét is, szinte kivétel nélkül mindegyik megéri a ráfordított időt, főleg úgy, hogy a pinku követelményeknek megfelelően épphogy csak túllépik az egy órát.

Eredeti cím: テロルの季節
iMDB

Eredeti cím: 新宿マッド
iMDB