Jó ötven évvel ezelőtt Tsuburaya Eiji és Honda Ishirou párosa hatalmas mennyiségben ontotta az érdekesebbnél érdekesebb, elvetemültnél elvetemültebb sci-fi/horror mozikat, természetesen a kaiju eposzok mellett.

A sci-fi aranykorában a különféle deformált, kísérleteken átesett emberi testek sem kerülhették el a figyelmüket, ráadásul az ötletek még ha hasonlóak is voltak, némi kis történeti variálással teljesen más hangulatú produkciókat lehetett kihozni belőlük. Két évvel a zseniális, látványos és félelmetes (bár mai szemmel azért már mulatságos) The H-Man, azaz a Folyékony ember után létrehozták a Gázembert, ezt az igazi, gyermeteg lelkű gazembert. A sztori tökéletes betekintést nyújt a korabeli japán társadalom érdeklődési körébe. A háború után az elamerikaiasodott nagyvárosi életben megjelentek a sztárok, a bulvármagazinok, a nép pedig rajongott a megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségekért. A forgatókönyvet jegyző Kimura Takeshi tehát biztosra ment, amikor a főszereplők közé betett egy sztárt, azaz jobban mondva egykori sztárt, akiről rengeteg pletyka kering, egy jóképű rendőrt, valamint a nem akármilyen külsővel megáldott riporternőt. Megmagyarázhatatlan bankrablások történnek, amik miatt még a feddhetetlennek tűnő, mára visszavonult táncosnő is gyanúba keveredik. Aztán a Gázember felfedi magát, abban a hiszemben, hogy úgysem tudnak vele kezdeni semmit sem. Vagy mégis?
Érdekes elegyet alkot a történet, hiszen van benne egy jó adag őrült tudósos sci-fi szál (és egy Robert Kubicára feltűnően hasonlító fiatal kutató), némi nyomozósdi, ami két oldalról közelít (az újságíró és a rendőr szemszögéből), ezeken kívül viszont, Tsuburaya és Honda kettősétől szokatlanul, a tradicionális japán művészetek egyike, azaz a kabuki is tág teret kap.
Ez utóbbival helyettesítik a korabeli produkciókból kihagyhatatlan, imádnivaló varieté részeket, ami szintén kicsit egyedibbé teszi a filmet. A táncoknak mind a koreográfiája, mind a zenei aláfestése, mind a képi megvalósítása gyönyörű, számomra sokkal érdekesebb volt, mint maga a Gázember. Egyébként is nagyon stílusos a megvalósítás, Hondáék minden kelléket bevetettek, amit már elsajátítottak a The H-Man idején. Megunhatatlanok a fantasztikus kocsik, a retro sci-fi-k villogó, hatalmas gépcsodái és nem szabad megfeledkezni a gyönyörű lányokról sem (fura módon a táncosnőt játszó Yachigusa Kaoru-t messze elhomályosítja az újságírónő, az elbűvölő Sata Keiko). Jópofák a trükkök is, ezúttal gumiruhák nincsenek, a rácson átmenés lefilmezése viszont elsőosztályú.
A fentiek alapján talán úgy tűnhet, hogy ez egy abszolút kihagyhatatlan alkotás, ami igaz is, azonban mindenképpen fenntartásokkal kezelendő. A stílus, a hangulat, a kivitelezés nagyon jó, a sztori maga azonban kevésbé. A The H-Man-ben sokkal jobban eltalálták a misztikumot és a nehézségeket, jóval félelmetesebb volt a szituáció, itt valahogy túl sok dráma és romantika keveredett a történetbe, ami, meg kell hagyni, nem épp Honda erőssége (a lezárás viszont nagyon stílusos, igazi kabuki hangulatot sugároz). Ettől függetlenül a műfaj rajongóinak kötelező darab és persze az is finom falatnak fogja találni, aki bele akar kóstolni az 50-es 60-as évek utánozhatatlan hangulatába.

Eredeti cím:　ガス人間第１号
iMDB