belépés∆

The Grudge: Girl in Black & Old Woman in White (2009)

Old Woman in White

Jó 10 évvel ezelőtt alapozta meg a hírnevét Shimizu Takashi az Átok (Ju-on: The Curse) című horrorjával. Az eleve videóra készült, alacsony költségvetésű v-cinema alkotás meglepően nagy sikert aratott, aminek eredménye egy folytatás (Ju-on - The Curse 2), majd nem sokkal később, 2003-ban immár mozivászonra szántan két hasonlóan felépített sztori (Ju-on - The Grudge és The Grudge 2) lett. Shimizu a sikert kihasználva elment jó pénzért másolatokat gyártani a sztoriból az Egyesült Államokba is, ha anyagilag nézzük, akkor óriási sikerrel, hiszen a 10 millió dollárból forgatott The Grudge 187 milliót hozott, a folytatás pedig 110-et. A két új, 2009-es Grudge részhez már nem sok köze van, a két feltörekvő horrorpalánta, Miyake Ryuuta és Asato Mari gondolta újra Shimizu úgy látszik, örökbecsű alapötletét.

Mindkét rész az eredeti Ju-on filmekhez hasonlóan, rövidke, egymást nem feltétlenül időrendben követő részletekből áll össze, amikből megismerhetjük a főszereplőket és egymáshoz fűződő viszonyukat. Ez a nézőt összezavarni próbáló törekvés adja hozzá a legnagyobb pluszt az egészhez, hiszen a tipikus, tévés minőségű v-cinema látványvilág kevés ahhoz, hogy igazán félelmetes hangulatot generáljon. A felhasznált hangeffektek nem rosszak, a tipikus horrorkliséket egész jól festik alá. Mivel nagyon rövidek, mindössze 1 órásak a történetek, így viszonylag pörgősek az események, nincs idő a lassú, tétova jelenetekre.
A sztorik és a félelmetesnek, illetőleg sokkolónak szánt pillanatok nem hoznak szinte semmi újat. Aki látott néhányat az 50 évvel ezelőtti, kezdetleges horror próbálkozások közül (pl. Ghosts of Kagami Pond, Ghost Stories of Wanderer at Honjo, stb.), gyakorlatilag ugyanazokat a megoldásokat fogja látni itt is, csak jóval modernebb és természetesen véresebb megvalósításban. A gond csak az, hogy azt a hangulatot, amit a korabeli mesterek remek érzékkel valósítottak meg, a mostani produkciók nem képesek hozni, túlságosan ridegek, mesterkéltek. A javukra írható viszont, hogy szereplési lehetőséget biztosítanak a szórakoztatóipar különféle ágaiból a mozikba betörni kívánó sztárocskáknak. Így kerülhetett a sok-sok ismeretlen arc közé a már jópár hasonló horrorban látott pornósztár, Taniguchi Mihiro és az egykori Morning Musume tag, sokak kedvenc tini idolja, a tini idolként megbukott, legutóbb Sammo mellett kungfu-t imitáló Kago Ai.
Egymással összehasonlítva azt lehet mondani, hogy nehéz eldönteni, melyik változat sikerült jobban. Mindkettő meglehetősen közepesen operál a horrorklisékkel, a látvány és a hangeffektek minősége pedig megegyezik. A gonosz karakter megvalósítása a küllem terén az öregasszony esetében sokkal jobban sikerült, viszont a kislány motivációi és a jelenléte sokkal könnyebben érthető. A magam részéről úgy voltam vele, hogy jelenlegi formájában mindkét változat egy fél filmnek felel meg, ha az erényeiket egybevetnénk, pont kiadnának egy normális produkciót, az eredeti Shimizu darabokat viszont meg sem közelítik.

eredeti cím: 呪怨 白い老女 és 呪怨 黒い少女
iMDB
iMDB


Old Lady in White előzetes


Girl in Black előzetes

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Christmas in August (Palwolui Christmas) (1998)

Christmas in August (Palwolui Christmas) (1998)

  Sok helyen olvastam, hogy Hur Jin-ho első filmje igencsak nagy hatással volt a koreai melodráma ezredfordulós fejlődésére. A Christmas in Augustra amolyan útmutató alkotásként tekintenek, és előkelő helyen szerepel ilyen-olyan toplistákon, melyek az ilyen műfajú...

Fukada Kyouko

Fukada Kyouko

Fukada Kyouko (深田恭子)Fukada Kyouko 1982 november másodikán született Tokyo-ban. Négy éves korától kezdve klasszikus zenei képzést kapott, többek között fuvolázni és zongorázni is megtanult. Karrierje úgy kezdődött, mint sok más japán idolé, ugyanis a családja...

Gameboy Kids (Gei Boy siu ji ji jan fung wai lung) (1992)

Gameboy Kids (Gei Boy siu ji ji jan fung wai lung) (1992)

 Gordon Chan ezen korai filmje egy tipikus, helyzetkomikumokra épülő akcióvígjáték, ami sokkal inkább a címével és a szereposztásával kelti fel az érdeklődést, mintsem a sztorijával. Chan, aki ekkoriban még elsősorban vígjátékokban utazott, hozta a...

Dabangg (2010)

Dabangg (2010)

  Minden idők második legnagyobb indiai kasszasikere immár hivatalosan is 2010 legjobb filmje.