Sok-sok film esetében elmondhattuk már, hogy ebben az ötletben sokkal több volt, mint amit valójában kihoztak belőle. Morosawa Kazuyuki vígjátéka esetében ezt még azzal is megfejelhetjük, hogy egy érdekes, továbbgondolásra érdemes kiindulópontból egy teljesen elbaltázott koncepciót sikerült leforgatni, amit pont emiatt borzasztó nehéz végigülni.

A sztori nagyon ígéretesen indul, mégpedig egy felvetéssel, amivel egyébként nem csak Japánban, hanem szinte mindenhol a fejlett világban találkozni lehet. Egy hivatalos statisztikai adat szerint 2003-ban a szülési ráta 1.3 alá csökkent és ezt a folyamatot egyelőre úgy látszik, nem sikerült még lelassítani sem, nemhogy visszafordítani. Egy laza filozofálgatás után (miért nem akarnak szülni a mai nők?) pedig hirtelen éles váltás következik és egy önfeledt vígjátékba csap át a produkció.
Főhősünk, a karrierista nőtípus megtestesítője, Sasaki Youko ráébred, hogy gyereket vár. Nagy zavarában ellátogat egy klinikára, ahol szinte azonnal belebotlik a kedves, de kibírhatatlan Harue-be, aki az anyaság szépségét igyekszik neki elmagyarázni. Hasonlóképpen tesz a doktornő is, hősnőnk számára pedig addigi élete egy pillanat alatt (némi kínos munkahelyi közjátékokat követően) a múlt homályába vész. Ott lesz helyette viszont a többi kismama az ügyes-bajos problémáival és a nem éppen ideálisnak tűnő apa is.
Mindezekből jól látható, hogy a fentebb említett statisztikai adat okait boncolgató, Japánban hagyományosan erős realista dráma helyett ez bizony egy sekélyes, egyben kissé propagandisztikus vígjáték. A kisarkított, kissé kattant szereplőket a mai tipikus fiatalokról mintázták, van köztük zenész idol, a fentebb már említett karrierista, a kihalófélben lévő sokgyerekes családanya, illetőleg az anyaságot zsarolásra, hírnévre felhasználni kívánó leányzó is.
A szereplőkkel igazából nincs is probléma, azt leszámítva, hogy némelyikük meglehetősen fárasztó (főleg a kibírhatatlan Harue, de a visítozó idol sem marad le sokkal mögötte). A fő gond a történet menetével van, ami véleményem szerint sokkal inkább illene egy tévés vígjátéksorozathoz, mintsem egy mozifilmhez. Szép sorban követhetjük végig a terhesség különféle fázisait és azt, ahogy változik meg a karrierista nő világa, ám sehol semmi komolyság, amint esetleg egy súlyosabb helyzet állna elő, egyből elhessegetik valami idétlen poénnal. Külön szót érdemel az apa személye, akit egyébként a stábban fellelhető legnagyobb név, Tanihara Shousuke alakít. Hihetetlenül kisarkított karakter, akinek figuráján keresztül a férfiak esendőségét szerették volna bemutatni. Itt-ott egész jól, de az egész produkcióra jellemző túlzások miatt végül ez a kísérlet sem lett az igazi.
A filmből tehát az elején említett statisztikai adat miértjéről a világon semmit sem tudunk meg. Helyette viszont az elsődleges célcsoportnak számító női nézők kapnak sok-sok impulzust afelé, hogy változtassák meg gondolkodásmódjukat, azaz ne maradjanak ki a szülés csodájából. Ám még ez a hosszas zárójelenet (legalább 40 perces) sem mentes a röhejes elemektől, az újszülötteket helyettesítő lucskos bábu felettébb mulatságos látványt nyújt, ráadásul minden születésnél ugyanaz az egy darab látható.
Zárszóként annyit, hogy magáról a filmről ugyanaz mondható el, amit az egyébként egyik legjobb gegként az apajelöltek is elsütnek: „ezt még végigülni is fárasztó!”. A sekélyes, de szeretettel előadott humor valószínűleg sikert hozott a produkciónak Japánban, ám a témát sokkal jobban körül lehetett volna járni egy drámában. Persze könnyen lehet, hogy női szemmel teljesen más cikk születne erről a sztoriról...

eredeti cím: ベイビィ ベイビィ ベイビィ！
iMDB