Ázsiafilm

M.W. (2009)

2010. január 31. vasárnap, 18:31 |

Írta: YEZy |

( 1 szavazat )

Ismertetők - Japán

Röviden úgy lehetne jellemezni ezt a produkciót, hogy egy újabb tipikus, manga/anime alapokon nyugvó japán blockbuster, ami világosan mutatja a helyi filmipar útját. Ugyanazok az erényei és a hátrányai is, mint a mostanában látott hasonló produkcióknak, a kérdés csak az, felülmúlja-e őket valamiben?

A sztorit eredetileg az animelegenda, Tezuka Osamu vetette papírra, akit ugyan leginkább az Astro Boy és Kimba megalkotójaként ismer a nagyvilág, de rengeteg egyéb érdekesebbnél érdekesebb történet fűződik a nevéhez. Az MW 1976-78 között futott, legfőbb érdekessége pedig az, hogy Tezuka egyfajta válaszul hozta létre az akkoriban sikert sikerre halmozó, alapvetően a felnőtt közönséget megcélzó próbálkozásokra, avagy meg akarta mutatni, hogy ebben sem marad alul a konkurrenciával szemben.
Magával a történettel nincs is semmi probléma, kellőképpen komplex és összetett. A középpontban a szótlan bankár, Yuki Michio áll, aki kettős életet él. Gyerekkorában a mostanra katolikus papként funkcionáló Garai atyával együtt menekült el az Okino Mafune szigetről, ahol az amerikai hadsereg egy vegyi fegyverrel kísérletezett, az anyag azonban kiszabadult, a lakosság nagy része elhalálozott, akik pedig nem, azokat kiirtották. Michio, aki maga is belélegezte az anyagot, az akkoriban ebben segédkezőkre pályázik, az eszközökben pedig nem válogat. Persze nyomában van a rámenős zsaru, Sawaki, a nyughatatlan újságíró, Makino és Garai atya is próbálkozik leállítani.
A film első, hosszas üldözéses jelenete tökéletes kiindulópont, abszolút megadja az alaphangulatot, magasra teszi a mércét, egyben elgondolkodtatja a nézőt, hogy ha ilyen pergős akciójelenetekre képesek a japánok, akkor miért hanyagolják az akciófilm műfaját ennyire. Aztán ahogy beindul a sztori, úgy kapunk választ szinte mindegyik kérdésünkre. A tempó visszaesik, szembesülhetünk azzal, hogy egyáltalán nem akciófilmről, hanem inkább krimibe oltott thrillerről van szó és a kezdeti varázslatos hangulat is eltűnik.
Ennek elsőszámú felelőse a rendező, Iwamoto Hitoshi, akinek leginkább a tévésorozatok terén volt tapasztalata. Pont emiatt, bőséges teret nyújt a szereplők dilemmáinak, beszélgetéseinek, amik miatt a tempó feleslegesen belassul. Szintén ezt éreztem egyébként a repülőtéri jelenetnél is, ahol annyira hosszú ideig próbálja fenntartani a feszültséget és annyira lassan zajlanak az események, hogy az már-már átcsap unalomba. Egyébként ez nem csak Iwamoto hibája, hanem általában a helyi blockbustereké. A japánok sok mindent eltanultak Hollywood-tól, a látvány és az extrém helyszínek terén nincs is szégyellnivaló, de a tempóérzék még nem az igazi.
Ha a lassúságtól eltekintünk, egy egész korrekt krimit kapunk, amiből számomra elsősorban az extremitás hiányzott. Az alapötlet ugyan eléggé elvetemült, de a jelenben zajló szálban a japánokra jellemző elborultság csak nyomokban fedezhető fel. Ugyanez mondható el a színészi játékról is, Sawaki szerepében Ishibashi Ryou egész meggyőző, míg a két fiatal ászról (Tamaki Hiroshi, Yamada Takayuki) ez már nem mondható el, mindketten szokatlanul sótlanul, átélés nélkül játszák a szerepüket.
Az M.W. tehát egy profi munka, ami tökéletes példát szolgáltat arra, hol és merre tart ma a japán közönségfilm. Épp csak az a plusz, fentebb már említett elvetemültség és elborultság hiányzik belőle, ami a 20th Century Boys-t, illetőleg az a jellegzetes világvége hangulat, ami az Ikigami-t kiemelte a középszerből.

iMDB