Ma 2012. május 25., péntek, Orbán napja van.
Yatterman (2009)
2009. december 07. hétfő, 21:10 | 
Írta: YEZy | 
| 
| 
( 2 szavazat )
Előzetes
az Arash videoklipje
a 2008-as anime betétdala
így hangzik a fenti betétdal a filmben
| Ismertetők - Japán |
Íme az utóbbi néhány évben sokat fejlődő japán közönségfilm legújabb, egyben talán legszebb, legötletesebb, legelborultabb és leglátványosabb darabja, a Yatterman. Talán mondani sem kell, de természetesen ezúttal is egy anime volt a kiinduló alap, ami még a 70-es években futott és elsősorban gyerekek számára készült. Az élőszereplős változat legfőbb érdekessége azonban az, hogy a rendezőjét Miike Takashi-nak hívják, aki egy interjúban elmondta, hogy gyerekkorában szerette a rajzfilmet és saját ötletei alapján, afféle szabad felfogásban, gátlástalanul szerette volna feldolgozni. Mi tagadás, ez tökéletesen sikerült neki.
Az anime mintegy 2 éven keresztül futott 1977 és 1979 között és 108 epizódból állt, majd 2008-ban elkezdték a felújítását is vetíteni, ami leginkább abban különbözik a 30 évvel korábbi változattól, hogy a mai kor ízléséhez igazították a történetet. A népszerűségét jelzi, hogy még számítógépes játékokban is szerepelnek a karakterei.
A Miike-féle élőszereplős változat nagyvonalakban követi az eredeti rajzfilmsorozat sztoriját, ám jópár elemét kellőképpen megbolondította ahhoz a rendező, hogy immáron ne csak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is szórakozást nyújtson. A „gonoszok” a rejtélyes Dokurobe parancsára igyekeznek megszerezni a Koponyakövet, amivel annyi a gond, hogy több darabban van és a világ különféle részeiről kellene ezeket összegyűjteni. A „jók” pedig abban mesterkednek, hogy megakadályozzák őket ebben. Egyszerűnek tűnik, nem igaz? Esetünkben persze nem a sztori a lényeges, hanem az az ötletorgia, amivel ezt megfűszerezték.
A rajzfilm hozománya, hogy mindkét csoport előszeretettel építget óriás robotokat, amik aztán a leglehetetlenebb módokon küzdenek meg egymással. Szintén onnan származnak a „gonoszok” zseniálisan eltalált karakterei, azaz Doronjo, a hosszú szőke hajú szépség, Tonzura, a kissé szerencsétlen dagi, Boyacki, a meg nem értett zseni, akit egyedül Doronjo iránt érzett vonzalma irányít és a rejtélyes Dokurobe, aki annyira gonosz, hogy minden mondata végén azt mondja, hogy „be”. A „jók” figurái sokkal kevésbé érdekesek, talán egyedül a kis robot, Omochama érdemes a megemlítésre közülük. Szintén jópofa, hogy a valódi helyneveket kicsit sután, afféle paródiaképpen átnevezték és időnként kikacsintásokat is fel lehet fedezni más produkciókhoz. A legjobb talán a szfinx maneki neko-ra (hívogató macskára) átalakítása volt, de biztos mindenki megtalálja a maga kedvencét.
A Miike-féle élőszereplős változat nagyvonalakban követi az eredeti rajzfilmsorozat sztoriját, ám jópár elemét kellőképpen megbolondította ahhoz a rendező, hogy immáron ne csak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is szórakozást nyújtson. A „gonoszok” a rejtélyes Dokurobe parancsára igyekeznek megszerezni a Koponyakövet, amivel annyi a gond, hogy több darabban van és a világ különféle részeiről kellene ezeket összegyűjteni. A „jók” pedig abban mesterkednek, hogy megakadályozzák őket ebben. Egyszerűnek tűnik, nem igaz? Esetünkben persze nem a sztori a lényeges, hanem az az ötletorgia, amivel ezt megfűszerezték.
A rajzfilm hozománya, hogy mindkét csoport előszeretettel építget óriás robotokat, amik aztán a leglehetetlenebb módokon küzdenek meg egymással. Szintén onnan származnak a „gonoszok” zseniálisan eltalált karakterei, azaz Doronjo, a hosszú szőke hajú szépség, Tonzura, a kissé szerencsétlen dagi, Boyacki, a meg nem értett zseni, akit egyedül Doronjo iránt érzett vonzalma irányít és a rejtélyes Dokurobe, aki annyira gonosz, hogy minden mondata végén azt mondja, hogy „be”. A „jók” figurái sokkal kevésbé érdekesek, talán egyedül a kis robot, Omochama érdemes a megemlítésre közülük. Szintén jópofa, hogy a valódi helyneveket kicsit sután, afféle paródiaképpen átnevezték és időnként kikacsintásokat is fel lehet fedezni más produkciókhoz. A legjobb talán a szfinx maneki neko-ra (hívogató macskára) átalakítása volt, de biztos mindenki megtalálja a maga kedvencét.
Minden más már a Miike agymenés kategória. Tulajdonképpen önkényesen nyúlt bele a történetbe, de remek érzékkel. Megszokhattuk már tőle, hogy a különféle perverziókat gátlás nélkül illeszti bele filmjeibe és ezúttal sem vallott szégyent ezen a téren. Ennek legjellegzetesebb darabja Virgin Loader robot, ami már nevében sem hazudtolja meg a pornográf elemeit. Ehhez hasonlóan alakította át egy kicsit Doronjo figuráját is, aki valamivel szexisebb lett, mint a rajzfilmben volt és ez sem vált hátrányára a produkciónak. Akárcsak az animében, időnként a legváratlanabb pillanatokban kerül elő egy-egy pajzánra hangolt poén.
Az animés hangulatot nemes egyszerűséggel úgy állították elő, hogy irdatlan mennyiségű számítógépes effektet zsúfoltak bele a 2 órába, nyomuk sincs a gumiból készült báboknak, a maketteknek és egyéb olyan klasszikus trükköknek, amiket még annakidején a nagy Tsuburaya Eiji agyalt ki. Ehhez az elborult sztorihoz azonban ez a futurisztikus megvalósítás illik, például Omochama-t nem tudom, hogy lehetett volna makettel megvalósítani, így rajzoltan viszont tökéletesen beleillik az összképbe. A CG nagyon látványos, bár egyáltalán nem realisztikus, ez azonban csak abban a néhány pillanatban zavaró (igaz, akkor nagyon), amikor a valódi városképekbe igyekeztek beleilleszteni a nagy robotokat.
A színészeket jó érzékkel válogatták össze, hiszen a „jó” oldalra tipikus idolok kerültek Sakurai Shou és Fukuda Saki személyében, míg a „gonoszok” közé a rendszerint tökkelütött figurákat alakító Namase Katsuhisa és az eleddig elsősorban komikusként ténykedő Kendou Kobayashi mellett az ezúttal abszolút testhezálló szerepet kapó Fukada Kyouko látható. Mindhárman abszolút telitalálatnak tekinthetőek, újfent megjegyezve, hogy sokkal jobb figurák, mint a „jók”. Végezetül nem szabad megfeledkezni a rejtélyes Dokurobe-t (is) megformáló Abe Sadao-ról, aki leginkább a gumiarcát kamatoztatja ezúttal.
A durván 20 millió dollárból előállított film elég jól szerepelt a japán mozikban, nagyjából 30 milliós bevételt hozott. A kritikusok vegyes véleménnyel voltak róla, sokaknak nem tetszett, hogy Miike megváltoztatta a gyerekes hangvételt, míg a fanatikus Miike rajongók hiányolták belőle a yakuzákat és a véres leszámolásokat. Jómagam remekül szórakoztam rajta, véleményem szerint az év eddigi talán legjobb japán filmje, amivel tovább erősítette bennem azt az érzést, hogy Miike mester ma Japán legszélsőségesebb rendezője, aki egy ilyen remek produkció mellett egy olyan rettenettel jelentkezett szinte egyidőben, mint a Crows Zero 2.
iMDB
Az animés hangulatot nemes egyszerűséggel úgy állították elő, hogy irdatlan mennyiségű számítógépes effektet zsúfoltak bele a 2 órába, nyomuk sincs a gumiból készült báboknak, a maketteknek és egyéb olyan klasszikus trükköknek, amiket még annakidején a nagy Tsuburaya Eiji agyalt ki. Ehhez az elborult sztorihoz azonban ez a futurisztikus megvalósítás illik, például Omochama-t nem tudom, hogy lehetett volna makettel megvalósítani, így rajzoltan viszont tökéletesen beleillik az összképbe. A CG nagyon látványos, bár egyáltalán nem realisztikus, ez azonban csak abban a néhány pillanatban zavaró (igaz, akkor nagyon), amikor a valódi városképekbe igyekeztek beleilleszteni a nagy robotokat.
A színészeket jó érzékkel válogatták össze, hiszen a „jó” oldalra tipikus idolok kerültek Sakurai Shou és Fukuda Saki személyében, míg a „gonoszok” közé a rendszerint tökkelütött figurákat alakító Namase Katsuhisa és az eleddig elsősorban komikusként ténykedő Kendou Kobayashi mellett az ezúttal abszolút testhezálló szerepet kapó Fukada Kyouko látható. Mindhárman abszolút telitalálatnak tekinthetőek, újfent megjegyezve, hogy sokkal jobb figurák, mint a „jók”. Végezetül nem szabad megfeledkezni a rejtélyes Dokurobe-t (is) megformáló Abe Sadao-ról, aki leginkább a gumiarcát kamatoztatja ezúttal.
A durván 20 millió dollárból előállított film elég jól szerepelt a japán mozikban, nagyjából 30 milliós bevételt hozott. A kritikusok vegyes véleménnyel voltak róla, sokaknak nem tetszett, hogy Miike megváltoztatta a gyerekes hangvételt, míg a fanatikus Miike rajongók hiányolták belőle a yakuzákat és a véres leszámolásokat. Jómagam remekül szórakoztam rajta, véleményem szerint az év eddigi talán legjobb japán filmje, amivel tovább erősítette bennem azt az érzést, hogy Miike mester ma Japán legszélsőségesebb rendezője, aki egy ilyen remek produkció mellett egy olyan rettenettel jelentkezett szinte egyidőben, mint a Crows Zero 2.
iMDB
Előzetes
az Arash videoklipje
a 2008-as anime betétdala
így hangzik a fenti betétdal a filmben
További cikkek :
» Toward the Terra (Terra e...) (1980)
Ezen az oldalon ritkán szoktuk kényeztetni az anime rajongókat. Bízom benne, ezúttal elnyerjük a tetszésüket, mert a kedvenc műfajuk egy igazi klasszikusa kerül terítékre.
» Gokusen - The Movie vs Crows Zero II (2009)
Középiskolás rosszcsontok bűnrossz filmjei
» Mr. Tadano's Secret Mission: From Japan with Love (Tokumei kakarichou Tadano Hitoshi: Saigo no gekijouban) (2008)
Tadano úr, avagy a hozott anyagból összegyúrt tévés szuperhős
» M.W. (2009)
Röviden úgy lehetne jellemezni ezt a produkciót, hogy egy újabb tipikus, manga/anime alapokon nyugvó japán blockbuster, ami világosan mutatja a helyi filmipar útját. Ugyanazok az erényei és a hátrányai is, mint a mostanában látott...
» Paco and the Magical Picture Book (Pako to Maho no Ehon) (2008)
Tetsuya Nakashima a mai japán film egyik legnyugatiasabb rendezője. Nem forgat évente két filmet, témájában elrugaszkodik a hétköznapoktól, nagy költségvetéssel és hosszú produkciós folyamattal dolgozik. Munkái ezért igazi nagy...
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.