Ázsiafilm

Play Angels Vol. 1 & 2 (2008)

2009. december 17. csütörtök, 19:17 |

Írta: YEZy |

( 1 szavazat )

Ismertetők - Japán

Amíg a mainstream produkciók világában általános és már-már elfogadott trend, hogy Hollywood szép sorban lemásolja a nagy (nemcsak) ázsiai mozisikereket, addig a B-filmek és a pinku világában pont fordított a helyzet. Mindez nem véletlen, hiszen a 70-es évekkel szemben a mai 0 költségvetésű darabok stábjai nem a nagy filmstúdiókból, hanem sokkal inkább a pornó világából kerülnek elő. Ebből kifolyólag a fantázia terén némi hiányossággal küszködnek, amit egyrészt a mainstream-ben tabunak számító témák, másrészt pedig a hozott anyagból készült forgatókönyvek igyekeznek ellensúlyozni. A most tárgyalt Play Angels esetében meglepően sikeresen!

Már a címből is sejthető, de a főszereplőket látva teljesen egyértelmű, hogy ez bizony a Charlie's Angels alapötletének egy az egyben történt lekoppintása. Ez persze egyáltalán nem baj, főleg azért, mert ha összehasonlítjuk a 2000-es moziváltozattal (nem tartozik a múltam büszke pillanatai közé, de azt láttam), bizony nem mindenben marad alul, sőt! Kis csapatunk egy rejtélyes, nem látható vezérből (Maaya), egy tökkelütött fickóból és három laza lánykából áll. Egyikük a tipikus japán háziasszonyt, másikuk (Aizawa Miho) a tökéletes Yamato nadeshiko-t, azaz az idealizált japán fiatal nőt testesíti meg, míg Aoi Sora, hát, leginkább saját magát. Ők hárman simán felveszik a versenyt a Cameron Diaz/Drew Barrymore/Lucy Liu trióval, hogy melyik a jobb, az már ízlés kérdése. Amiben viszont egyértelműen jobb volt az USA változat, az Bill Murray személye, aki amellett, hogy Joe Pesci társaságában talán a legstílusosabb fazon arrafelé, sokkal karizmatikusabb karaktert alakított, mint névtelen japán alteregója.
Aki az összehasonlítás alapján egy könnyed, kissé gyermeteg produkcióra számít, az valamelyest tévúton jár, mert a Play Angels ugyanis vérbeli krimi, ami jócskán meg van tűzdelve a pinku „műfaj” elmaradhatatlan jellegzetességeivel. Az első részben vonaton molesztálók, iskoláslány galerik és egy hibát hibára halmozó plasztikai sebész körül forognak az események, a folytatásban pedig a korrupt és mindenkin átgázoló politikusok, prostitúció és uzsorások fokozzák az izgalmakat. Mégis, valahogy a hangulatot egyáltalán nem vették komolyra, hasonlóan laza a hangvétel, mint az „eredeti” változatban.
További imádnivaló jellegzetességek közé tartoznak az alacsony költségvetés bizonyítékaként szolgáló pillanatok. Az első részben jópárszor keres fel Sora egy iskoláslányt, véletlenül mindig ugyanazon a 10 méteren, ugyanabban a ruhában, gyönyörű napsütésben. Szerintem kábé 1 óra alatt vették fel az összes ott játszódó jelenetet. Meglehetősen hiteltelen látványt nyújt a mindig töküres utcákon hasító piros Alfa Romeo is, az átvezető képekként szolgáló, a háttérben elszáguldó vonatokra fókuszáló pillanatok viszont jól átadják a metropolis hangulatát. Itt jegyezném meg a helyenként mulatságos színészi játékot, ami ripacskodásba is átcsap néha-néha. Érdekes módon a többi pinku sava-borsát adó szexjelenetek leginkább csak ásítozást váltanak ki a nézőből, én a magam részéről azt se bántam volna, ha egyáltalán nincs benne ilyesmi, olyan volt, mintha muszájból kerültek volna csak bele.
Talán meglepő, de Sora nem ezekben domborít igazán, hanem az akciók során. Valószínűleg levetítették neki a Chuck Norris legszebb pörgőrúgásait tartalmazó DVD-t, mert szinte kizárólag ezekkel operál a bunyók során, amit az operatőr azzal tett látványossá, hogy következetesen alulnézetből vette fel őket, hogy olyan helyekre is rálássunk, amikre amúgy nincs lehetőség. Egyébként Sora ezúttal is bemutatja, hogy akár „igazi” színésznőként sem vallana szégyent, a három főhős közül messze ő a leghitelesebb. Aizawa Miho inkább csak a külsejével hódít, egyébként kissé túljátsza a szerepet és idegesítő, míg a harmadik lány inkább csak a háttérből segíti őket. Nála a családja sokkal érdekesebb, főleg a fia, aki a tipikus debilgyerek mintaképe. Ostoba képpel lesi a tévét, őrülten rohangál ide-oda, miegymás.
A sztorik krimi szála nem tartalmaz túl sok érdekességet, számomra helyenként követhetetlen volt, de lehet, hogy amiatt, mert késő éjszaka néztem. A körbejárt témák némileg érdekesebbek, bár nem fejtik ki őket túlságosan, így leginkább Aoi Sora show-ként lehet jellemezni mindkét részt. Igaz, a már-már legendás pornósztár el is viszi a produkciót a hátán. Tulajdonképpen a széria a jobban sikerült B filmek közé tartozik, aki nem átall ilyesmit végignézni, az nem fog csalódni benne.

HKFlix 1. rész

HKFlix 2. rész

Kulcsszavak:B-filmpinkukrimiAoi SoraAizawa Miho