belépés∆

Death Row Woman (Onna keimushuu) (1960)

Death Row Woman

 

Az 50-es évek második felétől a japán mozikat ellepő B-film hullám egyik jellegzetes alakja volt a horrorfilmjeivel óriási hírnevet magának kiharcolt Nakagawa Nobuo. Leghíresebb filmje minden bizonnyal a Hell (Jigoku), de jópár, elsősorban a japán mondavilágból táplálkozó hátborzongató sztorival jelentkezett. Nos, a Death Row Woman már első látásra is kivétel, hiszen egyértelmű film noir, valamint már címből is következik, hogy a későbbi women in prison filmeknek is rengeteg ötlettel szolgált. A sztorira nem érdemes túl sok szót pazarolni, mert gyakorlatilag ugyanaz, mint a Female Prisoner. Hősnőnkre ráken egy gyilkosságot a családja, amiért halálra ítélik. A börtönből azonban megszökik és egykori férjjelöltje segítségével megpróbálja ártatlanságát bizonyítani. Ehhez persze a rendőrségnek is lesz egy-két szava.

Mint krimi, néhány helyen döcögős a sztori, viszont egyértelműen a fénypontja a börtönbeli eseményeket taglaló negyed óra, ahol szinte mindent felvonultat a rendező, amivel jó 10 évvel később filmek tucatjait igyekeztek eladni a követők. Férfiakra kiéhezett elítéltek, leszbikus szerelmek, vágóeszköz megszerzése, az őrök becsmérlése, stb. stb.
A lezárás megfelel a korabeli követelményeknek. Igazi, szirupos happy end, akárcsak a Flesh Pier-ben, hogy a néző úgy kelhessen fel a fotelből, hogy helyreállt a világ rendje. Nincsenek korrupt zsaruk, szexéhes börtönőrök, még eléggé egyoldalúak a figurák, de már szinte minden benne van, amit a későbbiekben Suzuki Norifumi fejlesztett tökélyre.

eredeti cím: 女刑務囚
iMDB: nincs

 

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Hanzo the Razor: Sword Of Justice (Goyokiba) (1972)

Hanzo the Razor: Sword Of Justice (Goyokiba) (1972)

Már a sexploitation filmeket is nagyon élveztem: megragadott az a gyermeki báj és leplezetlen egyszerűség, amivel a szexualitás és az erőszak témáihoz nyúltak, mint amivel a legkönnyebben nézőt szerezhetnek és a legkönnyebben kielégíthetik a nézők...

For Bad Boys Only (Bad boy dak gung) (2000)

For Bad Boys Only (Bad boy dak gung) (2000)

For Bad Boys Only (Bad boy dak gung) (2000)iMDBEz a film sok-sok olyan dologra példa, amit nem szabad elkövetnie egy rendezőnek, illetve forgatókönyvírónak akkor, ha jó filmet akar kiengedni a kezei közül. Erről elsősorban az...

Bangkok Dangerous (1999)

Bangkok Dangerous (1999)

  A Pang tesók filmjei gyakran megosztják a közönséget. Véleményem szerint a The Eye sikeresebb lett, mint amit megérdemelne, míg a Re-cycle nem kapott ilyen kedvező fogadtatást. Mikor nézni kezdtem a Bangkok Dangerous-t, már az első...

Super Noypi (2006)

Super Noypi (2006)

 iMDB  Nyugodtan mondhatjuk, hogy a szuperhős-filmek virágkorukat élik manapság. Bár a vezető szerep e tekintetben az USÁ-tól elvitathatatlan, azért a világ többi országának filmipara is úgy döntött, hogy nem marad ki a buliból....