belépés∆

The Devil's Temple (Oni no sumu yakata) (1969)

 

The Devil's Temple

 

Egy újabb mozi a Daei archívumból, amely nem a szokványfilmek útját választotta. A rendezője az a Misumi Kenji, akit a kalandfilmjei tettek ismertté a világban. Már próbáltam néhányszor írni arról más ismertetők „ürügyén”, hogy azért több volt benne, mint a chanbara filmek tisztes iparosa. A Buddha (Shaka), vagy a Destiny's Son (Kiru) érzékeny művészi lelkületre utaló filmek voltak. Ez a filmje csak megerősített engem abban, hogy érdemes búvárkodni az alkotásai között.

 

The Devil's TempleThe Devil's Temple

A buddhizmus térhódításának korát éli a japán társadalom, amelyet azonban sokkal inkább elfoglal a Taira és a Heike klánok hatalmi viszálya, amely tönkreteszi az emberek hétköznapjait, létbizonytalanságba taszítva őket. Vannak, akik elhúzódnak az erdők mélyére, a szentélyekbe. Egy romos templomban négy embert hoz össze a sors. Különös kötelék fűzi őket össze, az életük útja nem most kereszteződött először. Egy rablóvá züllött klánúr, az elhagyott felesége, a rafinált szerető, és egy nemesi származású szerzetes választatott ki, hogy megmutassák a rejtőző Gonosz arcát. Jóság és gonoszság a legváratlanabb formában bukkanhat elő…

The Devil's TempleThe Devil's Temple

Mint az sejthető, a kevés szereplős kamaradráma jellegű mozikhoz kiváló forgatókönyv szükségeltetik. Kaneto Shindo személye erre biztosíték, azt az Onibaba, a Fighting Elegy (Kenka erejii) vagy éppen a filmklubokkól ismert Naked Island(Kopár sziget) (Hadaka no shima) ismerői már tudhatják. Ezúttal is biztos kézzel építi fel cselekményt. Minden szereplő kettős jellem. Melyik az igazi arcuk? Vajon a szamuráj csakugyan egy érzékiségnek élő, semmivel nem törődő ember, vagy a terhekbe belefáradt, a nyomást tovább nem bíró klánvezér? A felesége a családi tűzhely őrzője, vagy csak egy sértett, csupán a látszattal törődő nőszemély? A szerető csak egy biztonságot kereső szolgalány, vagy pedig egy az érzékiségében leplezetlenül bízó, hidegen számító démon? A szerzetes egy idők szavát megértő, jó útra tért, léha udvaroncból lett szent, vagy csak színleli a változást? A rendező a fény-árnyék hatásokkal néha erősíti a kételyt, hol pedig segít a döntésben. A társadalom bajai jelképszerűen ott vannak a háttérben, jelezve, hogy kivonulni lehet ugyan belőle, de megszabadulni tőle nem. Mindezt segíti vászonra vinni négy kiváló színész, akik közül a két férfi, Katsu Shintarou és Sato Kei az ismertebbek, de a két hölgy alakítását sem érheti szó. (A film a maga idejében merésznek számított az érzékiségre tett nyílt utalásaival, de természetesen a képi megjelenítése visszafogott.) Az igazi nagy tett azonban az, hogy a családi viszály fokozatosan más dimenzióba lép át, a Jó és a Gonosz harca lesz belőle. Mindehhez kell a történet, a színjátszás, a rendezés szerves egysége. Megoldották.

The Devil's TempleThe Devil's Temple

Nagyközönséget nem valószínű, hogy vonzana ez a mozi, annak idején sem tette. Kis, családias klubokba való, továbbgondolkodásra hajlamos nézőknek. Szükséges a pihent elme, mely képes figyelni. A fontos részletek rejtve vannak, ki kell hámozni őket egy-egy szóból, gesztusból. Türelmet, hangulati beleérzést vár a nézőtől. A ritkaságokat kedvelőknek ajánlom.

 

Rendezte: MISUMI Kenji
Főszereplők: KATSU Shintaro; TAKAMINE Hideko; ARATAMA Michiyo; SATO Kei
(1969, 75 perc)

imdb

 

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Misumi Kenji (1921-1974)

Misumi Kenji (1921-1974)

  IMDb Misumi Kenji egyike a legismertebb japán rendezőknek, akiről valójában alig tudunk valamit, így hagyományos életrajzot róla összeállítani szinte lehetetlen. A neve a Lone Wolf And Cub sorozat révén bekerült a köztudatba, de az életművének a...

Wu Yen (Chung mo yim) (2001)

Wu Yen (Chung mo yim) (2001)

Wu Yen (Chung mo yim) (2001)iMDBÉlt egyszer egy uralkodó, aki nem szeretett tanulni, harcolni, háborúzni, de még csak sportolni sem. Ez az uralkodó egy éjszaka a testőrségével együtt eltévedt az erdőben és sikeresen kiszabadított (a...

Az íj - The Bow (Hwal) (2005)

Az íj - The Bow (Hwal) (2005)

Magányos halászhajó ringatózik a tengeren, messze mindentől. Egy fiatal lány (Han Yeo-reum) és egy öregember (Seong-hwang Jeon) élnek rajta. Az öreg kiskorában vette magához a lányt, akit feleségül akar venni, amint az betölti tizenhetedik életévét....

The milkwoman (Itsuka dokusho suruhi) (2005)

The milkwoman (Itsuka dokusho suruhi) (2005)

The milkwoman (いつか読書する日) (2005)  iMDB