Egy újabb mozi a Daei archívumból, amely nem a szokványfilmek útját választotta. A rendezője az a Misumi Kenji, akit a kalandfilmjei tettek ismertté a világban. Már próbáltam néhányszor írni arról más ismertetők „ürügyén”, hogy azért több volt benne, mint a chanbara filmek tisztes iparosa. A Buddha (Shaka), vagy a Destiny's Son (Kiru) érzékeny művészi lelkületre utaló filmek voltak. Ez a filmje csak megerősített engem abban, hogy érdemes búvárkodni az alkotásai között.

A buddhizmus térhódításának korát éli a japán társadalom, amelyet azonban sokkal inkább elfoglal a Taira és a Heike klánok hatalmi viszálya, amely tönkreteszi az emberek hétköznapjait, létbizonytalanságba taszítva őket. Vannak, akik elhúzódnak az erdők mélyére, a szentélyekbe. Egy romos templomban négy embert hoz össze a sors. Különös kötelék fűzi őket össze, az életük útja nem most kereszteződött először. Egy rablóvá züllött klánúr, az elhagyott felesége, a rafinált szerető, és egy nemesi származású szerzetes választatott ki, hogy megmutassák a rejtőző Gonosz arcát. Jóság és gonoszság a legváratlanabb formában bukkanhat elő…

Mint az sejthető, a kevés szereplős kamaradráma jellegű mozikhoz kiváló forgatókönyv szükségeltetik. Kaneto Shindo személye erre biztosíték, azt az Onibaba, a Fighting Elegy (Kenka erejii) vagy éppen a filmklubokkól ismert Naked Island(Kopár sziget) (Hadaka no shima) ismerői már tudhatják. Ezúttal is biztos kézzel építi fel cselekményt. Minden szereplő kettős jellem. Melyik az igazi arcuk? Vajon a szamuráj csakugyan egy érzékiségnek élő, semmivel nem törődő ember, vagy a terhekbe belefáradt, a nyomást tovább nem bíró klánvezér? A felesége a családi tűzhely őrzője, vagy csak egy sértett, csupán a látszattal törődő nőszemély? A szerető csak egy biztonságot kereső szolgalány, vagy pedig egy az érzékiségében leplezetlenül bízó, hidegen számító démon? A szerzetes egy idők szavát megértő, jó útra tért, léha udvaroncból lett szent, vagy csak színleli a változást? A rendező a fény-árnyék hatásokkal néha erősíti a kételyt, hol pedig segít a döntésben. A társadalom bajai jelképszerűen ott vannak a háttérben, jelezve, hogy kivonulni lehet ugyan belőle, de megszabadulni tőle nem. Mindezt segíti vászonra vinni négy kiváló színész, akik közül a két férfi, Katsu Shintarou és Sato Kei az ismertebbek, de a két hölgy alakítását sem érheti szó. (A film a maga idejében merésznek számított az érzékiségre tett nyílt utalásaival, de természetesen a képi megjelenítése visszafogott.) Az igazi nagy tett azonban az, hogy a családi viszály fokozatosan más dimenzióba lép át, a Jó és a Gonosz harca lesz belőle. Mindehhez kell a történet, a színjátszás, a rendezés szerves egysége. Megoldották.

Nagyközönséget nem valószínű, hogy vonzana ez a mozi, annak idején sem tette. Kis, családias klubokba való, továbbgondolkodásra hajlamos nézőknek. Szükséges a pihent elme, mely képes figyelni. A fontos részletek rejtve vannak, ki kell hámozni őket egy-egy szóból, gesztusból. Türelmet, hangulati beleérzést vár a nézőtől. A ritkaságokat kedvelőknek ajánlom.

Rendezte: MISUMI Kenji
Főszereplők: KATSU Shintaro; TAKAMINE Hideko; ARATAMA Michiyo; SATO Kei
(1969, 75 perc)

imdb