A legelső dolog, amit nem árt letisztázni ezzel a mozival kapcsolatosan, hogy nem kalandfilm, a főhős számos más filmjétől eltérően. Hideo Gosha például meglehetősen vérgőzösre vette a történetet, míg más rendezők a parodisztikus megközelítést választották. Jelen esetben az emberi természeten való csipkelődésen a van a sor. Remekül megírt, igazi karakterszerepekkel teli a forgatókönyv. Meg-megfricskázza a kalandfilmek fordulatait is, de sokkal inkább a mindennapi gyengeségeinket veszi célba. Tange alakja a macsó mentalitást teszi nevetségessé: „Annyira zord vagyok, hogy az Istennek be nem vallanám, mennyire szeretnék saját családot és gyereket”. A fogadósnő: „Úgy utálom ezt a ronda alakot, hogy mindjárt beleszeretek. Meg a gyerekeket se bírom, de az én pártfogoltamat nem adom.” A Yagyu örökös: „Rögvest indulok a klán megmentésére, csak előbb pár heti dolgom van ebben a játékteremben.” Az említetteken kívül még számos más egyedi zsánerszereplő található a jó hangulatú történetben. A felvezetés kissé lassú, a régi mozik más időmérce szerint íródtak, de miután felvázolták a konfliktust, már elég jó a tempó. Nem nagyon mozgalmas persze, de mindenben megfelel az 1930-as évek legjobb hagyományainak. Bátran oda merném állítani a hasonló időszakban készült hollywoodi filmek mellé. A zene képre szabott, érzelmeket közvetít, jellemzi az adott szereplőt, vagy helyzetet. Pazar. Bár a kameramozgatás ugyan kevés, de mégis találékony, sok a képi humor. A színészek már a mozi világának megfelelően alakítanak, semmi színpadias pózolás nincs. A főszereplő már 2 évvel korábban eljátszotta ezt a főhőst egy másik rendezőnél, nyilvánvalóan „kidolgozta a figurát.”

Okochi Denjirót nem láttam még más filmben, de a Yagyu Scroll 1-2. már „talonban van”, sort fogok rá keríteni. A rendezést figyelve végig azt járt az eszemben, volt kitől tanulni Akira Kurosawának, meg a többi nagymesternek, ha már a 30-as években ilyen alkotások voltak a piacon. Yamanaka Sadao mindössze 7 filmet forgatott le, mielőtt 1938-ban elesett Mandzsúriában. A jelek szerint sokat veszített a halálával a japán filmművészet.

 

A régi idők mozijának kedvelői semmiképp ne hagyják ki, de azoknak is merem ajánlani, akik egy derűs estét szeretnének, amikor ironikusan megcsipkedik a hétköznapi gyengeségeinket, fölöttébb emberi viselkedések tárházát felvonultatva. A belső kötelességérzet ütközik a napi megpróbáltatásokkal. Szerethető, de esendő karakterek a rosszak ellenében, könnyű az azonosulás velük. A rendező családi mozinak szánhatta. Láthatóan megértően kezeli hősei gyarlóságait. Hagyja a nézőt önmagára ismerni. Kapunk egy-két fricskát, de semmi bántás. A mozi ugyan a szamurájkor vége felé játszódik, de sokkal inkább szól az általános erkölcsi értékekről, mint az adott kor sajátos gondjairól. Pont ezért élvezhető mindmáig.

Kiegészítés: Magyar feliratot mellékeltem, a neten a film jelenleg elérhető.

Rendezte: YAMANAKA Sadao
Főszereplő: OKOCHI Denjiro
(1935, fekete-fehér, 91 perc)
imdb