Ázsiafilm

 

Itamochi Takashi, Japán legrégebbi nagy filmstúdiójának, a Nikkatsu-nak az igazgatója 1971-ben jutott arra az elhatározásra, hogy cége tapasztalt filmeseinek érdeklődését ráirányítsa az egyre nagyobb (és szinte az egyetlen) profitot termelő pinku „műfajra”. Az elsősorban akciófilmek terén edződött rendezőknek és forgatókönyvíróknak természetesen nagy szabadságot adott, „mindössze” egyetlen kitételt szabott meg. Minden produkcióba óránként 4 szexjelenetet kell beleszerkeszteni. Ezzel a sok vitát kiváltott utasítással kezdődött el a pinku második nagy korszaka, az úgynevezett Nikkatsu Roman Porn időszak.

 

A döntést a profit mellett az is indokolta, hogy a Nikkatsu legfőbb riválisának számító Toei szintén hatalmas erőkkel és óriási mennyiségben ontotta magából az erotikus filmeket, köszönhetően elsősorban a kamaszkor kezdetén megragadt lelkivilágú Suzuki Norifumi-nak. A Nikkatsu azzal próbált meg kitűnni, hogy a Toei-nél jóval nagyobb költségvetést bocsátott a produkciók rendelkezésére, így minden rendező kedvére kiélhette művészi ambícióit. Persze, hogy ne váljanak hamar unalmassá a futószalagon készülő újabb és újabb alkotások, egyre jobban feszegették a határokat, főleg azután, hogy Hasebe Yasuharu is átigazolt hozzájuk. A most tárgyalt Sone Chuusei rendezés azonban még a korai alkotások közé tartozik, így nem az extremitással és a brutalitással, hanem "csak" a magas művészi színvonallal kelleti magát, nem is akárhogyan!
Már a Nikkatsu logo megjelenésekor feltűnik a hipnotikus, fülbemászó zenei aláfestés, ami a röpke 68 perces játékidő során végig megmarad, a csúcspontja pedig egyértelműen Ogawa Setsuko koto játéka, ami elképesztően erőteljes hangulatot áraszt. Szintén lenyűgöző Takamura Kurataro operatőri munkája, gyönyörű színvilágú, a gazdag és a szegény emberek lakóhelye közötti kontrasztot élesen megmutató képekkel illusztrálja a történetet, a kötelező szexjeleneteket pedig ízlésesen, visszafogottan, már-már szégyenlősen ábrázolja. Talán egyedül a forgatókönyvet érheti némi kritika, Toyoshima Kouji ugyanis hiába alkotott jól eltalált, hitelesnek mondható karaktereket, a fordulatok és a végkifejlet eléggé a majd 20 évvel korábbi Ugetsu monogatari-ra emlékeztet.
A kiindulópont életszerű és a korabeli japán alá- és fölérendeltségi viszonyoknak köszönhetően egyfajta torz Rómeó és Júlia történetként is felfogható. Adott egy gyönyörű, előkelő, de beteg lány, aki jómódú, szamuráj apja és annak szeretője, valamint különbejáratú szolgálója mellett tengeti egyhangú életét. Egy esős napon találkozik egy fiatal szamurájjal, akibe bele is szeret, ám a románc a férfi szegény háttere miatt nem bontakozhat ki, az emberi kapzsiság pedig csak tovább rontja a helyzetet.
A rendező, aki a későbbiek során olyan pinku legendákat forgatott le, mint az Angel Guts sorozat egyes darabjai, már ebben a korai alkotásában is tökéletes munkát végzett. Minden a helyén van benne, még azt is meg lehet kockáztatni, hogy a jidaigeki-k, vagy éppen a drámák rajongói sem fognak csalódni benne. Egy igazi, sallangmentes, művészi alkotás, ami nem akármilyen bepillantást enged a kifelé paradicsominak tűnő élet pokoli titkaiba. Szuper film, mindenki számára ajánlott néznivaló!

eredeti cím: 性談牡丹燈籠