Ázsiafilm

 

Íme egy újabb legenda a kaiju filmek hőskorából, akit időről időre újabb kalandokba kevernek. Ultraman azonban annyiban különbözik a tipikus szörnyektől, hogy emberi alakja van és természetesen képességeit az emberek védelmére használja fel a különféle gonosz gyíkszerű óriások ellenében. Ő is a 60-as évek szülötte, de érdekes módon nem a moziban, hanem a tévék képernyőjén debütált 1966-ban. Számtalan érdekessége közül csak az egyik, hogy mindmáig Kurobe Susumu a figura megtestesítője.

Persze 40 év alatt rengeteget változott mind a figura, mind a nézői igényszint. Egyrészt a korabeli, sokszor ripacskodásba hajló epizódokat ma már nem lehet eladni, így a stáb egy jóval fogyaszthatóbb történettel rukkolt elő. Igaz, ez nem annyira nagy meglepetés, hiszen az elmúlt néhány évben is állandóan jöttek az újabb és újabb tévés, valamint moziváltozatok belőle, amikből leginkább a rutinos Ultraman direktor, Konaka Kazuya, valamint a legfrissebb darabot jegyző Yagi Takeshi is jócskán kivette a részét. További érdekesség, hogy amíg annak idején a felnőtt nézőkre is számítottak, aminek megfelelően bizony jócskán megtalálhatóak voltak nem éppen politikailag korrekt poénok és megjegyzések az egyes epizódokban, addig mostanra már egyértelműen a gyerekek lettek a kiszemelt célközönség, így a 2006-os Gamera the Brave-hez hasonlóan a hangulat és a kivitelezés is elsősorban az ő igényeiknek megfelelően került kialakításra.

 

A legfrissebb történet szerint Ultraman és nagyra nőtt ellenségei csak a tévésorozatban léteznek, a valóságban nem, azonban egy párhuzamos világból végül csak utat találnak a mi univerzumunkba, így a mit sem sejtő átlagemberekből a gyerekkori álmait nem feledő Daigo-nak kell kihoznia a „valódi” énjüket, hogy felvehessék a harcot, mielőtt Yokohama lerombolásra kerül.

 

Érdekes kettősség jellemzi a filmet mind a hangulat, mind a kivitelezés terén. A felvezetés már-már a japán drámák színvonalát csapdossa, amiben kissé erőltetetten ugyan, de hatásosan sulykolják a nézőbe, hogy a gyerekkori álmokat nem szabad feladni, mert csak azok elérésével lesz igazán boldog az ember. Mindez egészen addig tart, amíg elkezdik öntudatra ébreszteni a címben szereplő 8 testvért, aztán szép lassan átvált a megszokott, kissé bugyuta szörnyesdibe az egész. Apropó, szörnyek! Vérbeli tokusatsuhoz méltóan sokáig valóban a műanyag maskarákba öltözött kaszkadőrök ugrálnak a makettek között, egész addig, amíg kivitelezhetőek velük a csaták. A végére azonban sajnos átveszi a helyüket a számítógépes animáció, ami szép-szép, csillog-villog, meg minden, de mégis olyan, kissé olcsó érzetet kelt, mint a Chinese Tall Story végén látható fantáziavilág.

 

Egyébként ez a fantáziavilág talán a legérdekesebb az egészben. Nyoma sincs annak a valósághűségre törekvésnek, ami például a 21. században készült Gojira filmeket jellemezte, hőseink vígan lövöldözik ki magukból a különféle színű és méretű sugárnyalábokat, akárcsak ellenségeik, akik között még szörny létére meglepően emberien röhögő (jó-jó, inkább sátáni kacajjal operáló) főgonosz is megtalálható.

 

A gyermeki álmok el nem feledésének sulykolása mellett a másik meglepetést az nyújtja, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a történetben a nők. Mivel hőseink „civilben” hús-vér emberek, hétköznapi problémákkal, így támaszra van szükségük még úgy is, hogy a város megmaradása a vállukra hárul. Ebben segítenek nekik barátnőik és feleségeik, akiket már-már propagandisztikus elemként használ fel a rendező, ám a végeredmény mégis inkább mulatságos, mintsem drámai.

 

A majdnem 1 milliárd yen-es bevételt elért új Ultraman, ami valószínűleg egyben az eddigi leglátványosabb darabja is a sorozatnak, a legsikeresebbé is avanzsált. Véleményem szerint nem említhető egy lapon a Gojira sztorikkal, de minden infantilissége ellenére is szórakoztató darab, amit személy szerint nálam még az is tetézett, hogy az elejétől a végéig olyan helyszíneken játszódott, ahol jómagam is sétálgathattam.

Eredeti cím: 大決戦！超ウルトラ８兄弟
iMDB

 

Trailer