Számítógépes játékból sokak számára élvezhető filmet forgatni nem könnyű vállalkozás. Egyrészt ott vannak a játék rajongói, akik mindent rettentő szigorúsággal figyelnek és a legapróbb eltéréseket is szóváteszik, másrészt ott vannak a laikusok, akik gyakorlatilag semmit sem ismernek az előzményekből. Így egyszerre két teljesen eltérő igényekkel fellépő csoportot kellene kiszolgálni, ami gyakorlatilag lehetetlen. Ráadásul ezek a projektek általában nem a legismertebb és legjobb filmesek kezei között szoktak landolni (az utóbbi időben talán a Miike Takashi féle Like A Dragon volt csak kivétel), így elég szkeptikusan ültem le a Tomie horrorsorozattal ismertté vált Oikawa Ataru új alkotása elé.

A When Cicadas Cry angol címmel is ismert misztikus játéksorozat, ami valójában egyfajta vizuális regényként fogható fel, jópár érdekességgel szolgál. Már a léte önmagában is az, hiszen nem játékgyártó cég, hanem hobbiból programozgató fanatikusok készítették, mégpedig a 3 tagú 07th Expansion nevezetű formáció. A játék hatalmas sikert aratott Japánban, az első rész 100000 példányban fogyott 2002-ben, a kritikák istenítették, népszerűsége pedig nőttön nőtt, amit remekül példáz, hogy amikor bejelentették, hogy élőszereplős játékfilm készül belőle, akkor már a félmilliós eladott mennyiségnél tartott.

 

Ekkorra már természetesen túl volt az anime változaton a rajongótábor, ami 2006-ban startolt, az érdeklődést iránta pedig jócskán fokozta, hogy 2007 szeptemberében egy gyilkosságot is kapcsolatba hoztak vele. Egy 16 éves lány rendőrfőnök apját ölte meg szekercével, ami a sztorit ismerve valóban érdekes asszociációkra ad lehetőséget. Több japán TV adó leállította ekkor az anime sugárzását egy időre, majd amikor újra vetíteni kezdték, a bevezető képsorokat kicsit megvágták.

 

Az élőszereplős változat 2008 májusában került a mozikba. A sztorija a játék legelső epizódján alapul, amiből egyrészt megismerhetjük a szokásosan gyönyörű, már-már idillikus színhelyt, a festői Hinamizawa falut, valamint a főbb szereplőket. A történet első harmada hamar deja vu érzést kelt a nézőben, hiszen nagyon hasonlít a Tennen Kokekko-ra. Egy Tokyo-ból származó srác, Keiichi költözik be a faluba, ahol az iskolában a korabeli lányokkal szinte azonnal közös nevezőre jut. Az idillt azonban hamarosan rejtélyes apróságok zavarják meg, a hiedelmeket figyelembe nem vevő Keiichi pedig egyre nehezebb helyzetbe kerül.

 

A fentebb már említett, kissé deja vu érzetet kiváltó kiindulópont mellett több más tényező miatt sem tartozik a jól sikerült adaptációk közé Oikawa filmje. Talán a legfontosabb, hogy nagyon érződik rajta az alacsony költségvetés, hiába a háttérként szolgáló gyönyörű táj, ha mégis kicsit szegényesnek hat a képi világ. A főbb szerepeket alakító fiatal, tulajdonképpen ismeretlen színészek sem mindig állnak a feladatuk magaslatán, ráadásul a falusi lánykákat alakító, a legutolsó tokyoi divat szerint öltözködő idolok nem kifejezetten hitelesek (bár kétségtelenül nagyon csinosak), számomra úgy hatottak, mintha Keiichi-vel együtt ők is most csöppentek volna bele ebbe a világba.

 

Mindettől függetlenül egy közepes minősítést mindenképpen megér Oikawa munkája, amiből legalább annyi átjön, hogy nem volt véletlen a játék sikere, hiszen a történetben van potenciál. Minden valószínűség szerint, ha egy nagyobb projekt keretein belül valósul meg az adaptáció, az év egyik nagy durranása lehetett volna, így azonban csak egy érdekes színfolt, amit elsősorban a játék és az anime rajongói fognak igazán értékelni. Májusban pedig érkezik a folytatás!