Ázsiafilm

 

Míg Japánban a történelmi filmek készítőinek fantáziáját elsősorban a szamurájok élete foglalkoztatta, addig nyugaton helyettük sokkal nagyobb népszerűségre tettek szert a létük minden elemében titokzatosságra törő nindzsák. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a nindzsalét érdekességeivel kapcsolatban ne a japán filmek között találjuk meg a legjobbakat, elég minderre oldfan kollégánk Shinobi no mono cikksorozatát megemlíteni. Ám a hímnemű shinobiknál méginkább titokzatos női harcosok sztorijai a mainstream filmesek helyett elősorban a pinku világot ihlették meg, nem véletlenül.

Kunoichi. Szép, rejtélyesen hangzó megnevezés, afféle kódnév. Hogy miért? Aki csak egy kicsit is járatos a japán írásmódban, annak számára hamar világossá válik. Ha egymásra rakjuk a hiragana ku (く), a katakana no (ノ) és a kanji ichi  (一) jelet, akkor a nő (女) kanjiját kapjuk eredményül. Hogy tovább bonyolítsuk a helyzetet, létezik egy másféle eredet is a megnevezésre, ami magyarul annyit tesz, hogy a kilenc képességgel megáldott ember. Mindkét változat ráillik a nindzsanőkre, akiket egyébként a legritkább esetben neveztek ninja-nak, sokkal inkább az e film címében is megtalálható kunoichi ninpou volt az elfogadott elnevezés.

 

A filmművészetben valószínűleg az 1960-as évek közepe táján jelentek meg, amikorra a korábban tabuként kezelt témák is kezdtek beszivárogni a mozivászonra. Kezdetben Nakajima Sadao rendező foglalkozott velük, de természetesen a virágkorukat a 70-es évek pinku őrülete idején élték, mind a Toei, mind a Nikkatsu előszeretettel filmesítette meg a pornográf elemekben sem szűkölködő történeteiket. Mivel a téma gyakorlatilag kifogyhatatlan és a nézőközönséget az sem zavarja, ha ugyanazt nézi meg újra és újra, csak mások a főszereplők, így mind a mai napig a pornófilmesek „művészkedő”, pinku világba tett kirándulásainak kedvelt célpontjai.

 

A rövid összefoglalást követően nézzük akkor konkrétan Miyagawa Takayuki alig több, mint 1 órás szösszenetét. Személyes élményként annyit, hogy akkor fogalmazódott meg bennem, hogy meg kéne nézni ezt a filmet, amikor Kumamoto-ban sétálgatva egy régiségkereskedő boltjának kirakatában láttam meg a kissé már megsárgult poszterét. Talán a legérdekesebb az egészben a megjelenés dátuma, azaz 1976, amikorra a pinku hullám már jócskán leáldozóban volt és leginkább csak a Nikkatsu próbálta fenntartani az érdeklődést a témában az egyre brutálisabb és betegebb sztorikkal. A Toei-nál ekkor már új szelek fújtak, inkább a yakuzafilmek divatja tombolt, így elég meglepő, hogy mégis kikerült a stúdiókból egy újabb erotikus darab.

 

Mivel a hullám már elült, így nagy bevételre nem lehetett számítani, ezért a néhány évvel korábbi Suzuki Norifumi agymenésekkel összehasonlítva látványosan satnyább, szegényesebb a kivitelezés. Rengeteg a közeli kép, ami főleg a csatáknál zavaró, amikből emiatt alig látni valamit, ráadásul úgy rángatják ide-oda a kamerát, hogy belefájdul az ember feje. Ez a rosszpont, a jópont viszont a különféle kunoichi trükkök bemutatásáért jár, amiket nem csak az erotikus jelenetekkel, hanem az ott érdekes módon látványos operatőri munkával is igyekeztek fokozni. Szintén dicséretre méltó a zenei aláfestés, ami sokkal stílusosabb bármelyik újabbkeletű pink mozi zenéjénél.

 

A főszerepeket szokás szerint gyönyörű lányokra bízták, akik közül Tachibana Maki vitte a legtöbbre, mert a pinku-k mellett apróbb szerepekben olyan jidaigeki-kben is szerephez jutott, mint a The Fall of Ako Castle, vagy a The Gate of Youth Part 2. Hori Megumi és Kinugasu Keiko nem játszott számottevő szerepet máshol.

 

Összefoglalva a Female Ninjas nem tartozik a legjobb pinku-k közé, de az érdekes kunoichi trükkök miatt talán mégsem elfecsérelt idő végignézni. Az biztos, hogy a mostani, elsősorban a pornográfiát előtérbe helyező feldolgozásoknál (lásd Lady Ninja Kasumi sorozat) kicsit több betekintést nyújt a nindzsanők titkaiba, de hogy a talán legismertebb sorozat, a Female Ninja Chronicles-hez viszonyítva milyen minőséget képvisel, azt egyelőre fedje jótékony homály.

eredeti cím: くのいち忍法　観音開き