Ázsiafilm

2006 egyik kellemes színfoltja volt a  The Uchoten Hotel, aminek stábja egy a 30-as évek klasszikus, színpadias vígjátékaira emlékeztető darabot hozott össze. Ez persze nem volt véletlen, hiszen a forgatókönyvíróként sem akármilyen pályát befutott Mitani Kouki rendezte, akinek elég komoly színházi múlt van a háta mögött. Semmi meglepő sincs tehát abban, hogy következő filmjében, a The Magic Hour-ban is a jól bevált receptet követte és egy újabb remekül eltalált komédiát tett le az asztalra.

Ezúttal nem egy szilveszteri parti, hanem a filmforgatások és az utóbbi időben a japán mozikban méltatlanul háttérbe szorult yakuzák körül forognak az események. Hogy, hogynem, egy ifjú férfi és a yakuzafőnök álomnője egymásba szeretnek, ám együtt elmenekülniük nem sikerül a főnök látóköréből. Emberünk csak akkor maradhat életben, ha előkeríti a híres hírhedt bérgyilkost, akit szemtől szemben még senki sem látott. A reménytelennek látszó feladat helyett a könnyebbik utat választja, felfogad egy statisztaként ügyködő színészt, hogy filmforgatásnak álcázva az eseményeket játsza el a rettegett bérgyilkost. Apró probléma, hogy az aktor akciója túl jól sikerül, ami nem akármilyen láncreakciót indít el.

A rendező nem csak a csavaros, számtalan geget tartalmazó forgatókönyvvel húzott nagyot, hanem a helyszín kiválasztásával is, ami szintén hozzájárul a néző összezavarásához. Az egyik pillanatban még a múlt század 30-as éveiben érezzük magunkat, majd szépen ugrálunk az 50-es és 70-es évek yakuzafilmjeinek világa között, az idillt egyedül a mobiltelefonok használata töri meg, de valahogy az is szerves részét képezi ennek a fantáziavilágnak. Ez, valamint a továbbra is színházi előadásra emlékeztető díszletek adják a film hangulatának sava-borsát, amit csak tetéz a jópár „film a filmben” jelenet.

Mindemellett a humor sem akármilyen. Mitani nagy szeretettel ábrázolja a szerencsétlen színészt, akit az orránál fogva vezetnek, miközben azt hiszi, élete alakítását hajtja végre. Mindeközben a yakuzafilmek rajongói a klasszikus gengszteres akciók kifigurázásán szórakozhatnak jól, de az (ál)rendezőként fellépő fiatal főszereplő szintén remek gegek forrása.

A színészek szinte mindegyike számára igazi jutalomjátékot kínáltak a szerepek, mindenkinek lehetősége volt kedvére félig komolyan, félig komikusan megformálni a figuráját, ráadásul többségében már összeszokott csapatot alkottak az Uchoten Hotel óta. A színészt a rutinos Satou Koichi játszotta, elsőosztályúan, Fukatsu Eri egy jelenet erejéig még Shu Qi-t is felidézi a Blood Brothers-ből, mindannyiunk kedvence, Terajima Susumu pedig nagy komolysággal alakítja a yakuzafőnök könyörtelen jobbkezét. De rajtuk kívül is olyan ismert arcok láthatóak kisebb nagyobb szerepekben, mint Kohinata Fumiyo (a menedzser), Ayase Haruka (a hotelbeli alkalmazott lányka), Tsumabuki Satoshi (az álrendező), Nishida Toshiyuki (a yakuzafőnök), valamint a zseniális filmrendező, Ichikawa Kon, aki nem sokkal halála előtt ült be a filmbeli rendező székébe.

A The Magic Hour tehát minden elemében nagyszerű, önfeledt kikapcsolódást nyújtó vígjáték, amire egy az egyben ugyanaz a hangulat jellemző, mint azt az Uchoten Hotel esetében már megszoktuk. Nem szabad kihagyni!

eredeti cím: ザ・マジック・アワー
iMDB