Szegény Kurosawa Akira mukásságából mostanában elég sokan akarnak meggazdagodni. A sort egy 26 részes anime sorozat nyitotta 2004-ben, majd az egyébként korrekt munkákkal jelentkező Morita Yoshimitsu kiábrándító Tsubaki Sanjuro remake-je folytatta három évvel később. A minden valószínűség szerint botrányosan rossznak ígérkező amerikai 7 szamuráj remake mellett 2008-ban az eddig elsősorban animékkel és tokusatsu trükkökkel foglalkozó Higuchi Shinji sem akart kimaradni a sorból, de ő tulajdonképpen jól választott, hiszen a Császár talán legkönnyebben emészthető, igazi blockbusterét, a The Hidden Fortress-t vette kezelésbe.

Mielőtt bármi konkrétat írnék a remake-ről, nem árt tisztázni: az eredeti változathoz képest mindenben alulmarad, egyetlen szempont szerint hasonlítható csak össze érdemben a kettő, ez pedig az, hogy mennyiben felelnek meg az aktuális nézői igényeknek. Az 1958-as verzió annak idején bukás volt, hiszen a komolyra hangolt szamurájfilmekkel nem lehetett igazán egy lapon említeni. Az, hogy végül mégiscsak bekerült a filmtörténet leghíresebb alkotásai közé, az egyrészt Kurosawa érdeme, aki a többi alkotásának köszönhetően ezt is húzta magával, másrészt pedig George Lucas-é, aki a Csillagok háborúját ebből a sztoriból adaptálta. Higuchi újraértelmezett verziója biztos, hogy nem fog bekerülni a filmtörténet arany lapjaira, ám a mostani közönségfilmekkel összehasonlítva nehéz benne kivetnivalót találni.

Amíg Morita a Tsubaki Sanjuro másolatával elbukott azon, hogy amennyire csak lehetett, egy az egyben követte az eredeti forgatókönyvet, viszont ordító baklövésként a japán filmre óriási hatást kiváltó zárójelenetet érthetetlen okokból megváltoztatta, addig Higuchi teljesen más utat követett. Feltételezem, tisztában volt vele, hogy nincs értelme egy az egyben újraforgatni az 50 évvel ezelőtti filmet, több okból sem. Egyrészt a mai színészek között nincs senki, aki képes lenne Mifune Toshiro színvonalán teljesíteni, másrészt a mostani japán filmekből kihagyhatatlan romantikus szálat is bele kellett valahogy gyömöszölni a két órába. Ennek megfelelően igencsak átírták a forgatókönyvet és átformálták a szereplőket, félig meddig tehát új sztorit hoztak létre, akárcsak a rendező korábbi munkájában, a Sinking of Japan-ban.

Persze a történet fő szála azért megmaradt. Az Akizuki klán hercegnőjét Rokurota és a hozzá csapódó két pénzéhes földönfutó figura próbálja meg átjuttatni az ellenséges vonalakon, hogy újraépíthesse birodalmát. A szereplők és útjuk azonban sokat változtak 50 év alatt, nem éppen előnyükre, de a változások többsége érthető. A legtöbbet Rokurota figurája veszített a varázsából, akit ugyan a jelenlegi talán legkarizmatikusabb színész, Abe Hiroshi alakít, de ő sem képes Mifune Toshiro örökébe lépni. Egyrészt jóval kevesebb időt szenteltek az erejének és méltóságának szemléltetésére, másrészt leginkább az ő jeleneteit vagdosták ki, illetve helyettesítették egyéb fordulatokkal, így nem is volt lehetőség igazán kidolgozni a karakterét. A hercegnő figuráját jócskán szelídebbre vették, nyoma sincs annak az akaratosságnak és önfejűségnek, ami eredetileg jellemezte. A két paraszt közül Shinpachi megmaradt olyannak, mint amilyen volt, viszont Takezo jócskán megfiatalodott, ráadásul még a lassacskán kibontakozó szerelmi szálnak is a főszereplője lett. Sajnos így a páros állandó veszekedéseiből fakadó humor elveszik, amit nem pótol a kissé erőltetettnek ható romantika.

A rendező persze nem zavartatta ezen magát különösebben, sokkal inkább igyekezett hangsúlyt fektetni a látványvilágra, bőségesen merítve korábbi tapasztalataiból a tokusatsu terén. Van itt valami zöldes gáz, ami robban, szikrázó kardok, füstölő és égő várak, valamint a brutalitást fokozandó, még félbevágott emberek is. A CG a kaiju filmekből megszokott minőséget hozza (ami nem véletlen, hiszen Higuchi több Gamera és Godzilla sztoriban is közreműködött), időnként egész látványos, bár nem elég élethű. Itt érdemes még megemlíteni, hogy a stáb igyekezett a sztorihoz leginkább megfelelő helyszíneken forgatni, így az Aso vulkán kissé kietlen környéke, valamint a Kumamoto kastély is felismerhető a képsorokon.

A színészek mindegyikéről elmondható, hogy gyakorlatilag lehetetlen feladatra vállalkoztak. Ennek a leginkább szenvedő alanya a fentebb már említett Abe Hiroshi volt, aki képtelen volt Rokurota figuráját ugyanolyan erőteljesen megformálni, mint anno a zseniális Mifune. Az új Rokurota egy papucs, illetőleg egy valamivel átlag feletti képességű szamuráj, akit a hercegnő kénye kedve szerint ugráltat. Yukihime-t a cuki Nagasawa Masami alakítja, de pont ez a cukiság róható fel neki leginkább, hiszen a karakterének pont a rámenősség és az akaratosság volt a lényege eredetileg. Shinpachi szerepében Miyagawa Daisuke rendben van, míg Takezo-t az eddig nem éppen remek színészi alakításaival elhíresült Matsumoto Jun játszotta. Simán el tudom képzelni, hogy a rendező főleg miatta iratta át ilyenre a forgatókönyvet, hogy a fiatalok között rendkívül népszerű idollal még több bevételre tegyenek szert. Ez mindenképpen Matsujun ellen szól, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy végre normális színészhez méltó alakítást nyújt, nyoma sincs a rá korábban jellemző szerencsétlenkedésnek.

Hogy megérte-e elkészíteni ezt a remake-t azon kívül, hogy bőséges profitot hozott, abban nem vagyok biztos. Azonban ha már elkészült, akkor mindenképpen ez a jócskán megváltoztatott sztori a járható út, nem pedig az egy az egyben újraforgatás, ami tönkretette a Sanjuro másolatot. Mindezekkel együtt is ugyanazt lehet elmondani a filmről, mint Higuchi korábbi blockbusteréről, a Sinking of Japan-ról, azaz csak úgy érdemes megnézni, ha már láttuk az eredetit és csak úgy érdemes megnézni, ha el tudunk vonatkoztatni az eredetitől, mert amennyiben nem, úgy garantálható az egy csillagos minősítés. Nekem sikerült így tennem, hogy inkább a jelenkor filmjeivel mérjem össze és azokkal összehasonlítva (lásd Cyborg Girl, Crows Zero, Death Note, stb.) nem lóg ki a sorból. Abban azonban biztos vagyok, hogy aki az eredeti ismerete nélkül nézi végig, az nem fogja érteni, hogy miért is vált a sztori legendássá.

eredeti cím: 隠し砦の三悪人
iMDB