Nem kellene ugyan, mert már megszokhattuk volna, de az ember időről időre újra és újra meglepődik azon, hogy milyen színes és elképesztő ötletekkel képesek előállni a japán filmesek. Ez persze elsősorban a mangakák és a regényírók érdeme, akik hatalmas mennyiségben készítik a forrásmunkákat, közülük is az egyik leghíresebb a sok tekintetben Wong Jing-re emlékeztető Asada Jirou, akinek munkáiból olyan ismert alkotások születtek, mint a Railroad Man, a Failan, a When the Last Sword is Drawn, valamint a Riding the Metro. Az író, aki egy cameo szerep erejéig fel is tűnik a filmben, Tsukigami című műve egy igencsak érdekes feldolgozása a sógunátus bukása idején történteknek, egy lecsúszófélben levő szamuráj nézőpontjából bemutatva.

Asada regényei szinte kivétel nélkül zseniális ötleteken alapulnak, a végkifejlet azonban néha csalódást kelt bennük (legalábbis a filmek alapján ez a benyomásom). A The Haunted Samurai is beleillik ebbe a képbe, hiszen nagyon okosan szőtte bele a történelmi események sűrűjébe a japán mondavilág egyes szereplőit, míg a vígjátéki kereteken belül pont megfelelő mennyiségű drámai résszel igyekszik fajsúlyosabbá tenni a történetet. A lezárás pedig olyan, amilyen.


Főhősünk, Hikoshirou, egy egykoron nagynevű szamuráj család legfiatalabb sarja, aki ugyan jóravaló ember, de az események úgy alakultak, hogy megbélyegzetté vált. Egy éjszaka, miután telebeszélték a fejét egy szentély isteneivel, részegen megtalálja a helyet (illetve egy helyet, amit ennek hisz), az ima után pedig fura alakok kezdik el kísérteni, szép sorban egymás után. Az első közülük a Szegénység Istene, akit jóval veszedelmesebb testvérei követnek, Hikoshirou-nak pedig nincs könnyű dolga, hogy jóvátegye hibáját...


A sztori ugyan kevésbé elvetemült, mint a Maiko Haaaan, vagy a Mayonaka no Yaji-san, Kita-san, a fantázia terén azonban nincs szégyenkeznivalója. Az istenségeket megtestesítő figurák jól eltaláltak (elsősorban a shinigami, szerintem senki se számítana ilyen karakterre, főleg a Death Note után), a fordulatok kiszámíthatatlanok, a poénok pedig kellőképpen elborultak ahhoz, hogy szórakoztatónak hassanak. Egy idő után azért kissé fárasztóvá válik az egész és mint írtam fentebb, a lezárás csalódást keltő. Az angol cím félrevezető, ugyan valóban a szamurájok korában játszódik a történet (annak is a legvégén), de aki látványos csatákra, valamint a hősiesség bemutatását keresi, az jobb, ha messzire elkerüli a filmet, még azzal együtt is, hogy Hikoshirou a maga módján valóban hősies karakter.


A filmet a japán rendezők egyik nagy öregje, Furuhata Yasuo rendezte, akinek már volt némi rutinja Asada regényeinek adaptálásában, hiszen a Railroad Man-t is ő vitte mozivászonra. Jó munkát végzett, ügyesen válogatta ki a szereplőket, jó érzékkel adagolta a humort és a látvány terén sincs ok a panaszra (a Toei Movie Land díszletei külön élményt nyújtottak, mivel jómagam is sétálgathattam közöttük).


A The Haunted Samurai tehát egy jól eltalált ötvözete a jidaigeki és a fantasy műfajának. Alapvetően könnyedre van hangolva, ám van benne némi keserédesség, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy átjöjjön a mondanivalója és kis túlzással még a japán drámák közé is besorolhatóvá teszi. Nekem nagyon tetszett, bár kétségtelen, hogy nem tartozik a könnyen nézhető darabok közé.

eredeti cím: 憑神
iMDB