Ma 2012. május 25., péntek, Orbán napja van.
Sumo Do Sumo Don't (Shiko funjatta) (1992)
( 2 szavazat )
Suo Masayuki rengeteg díjat nyert művét leginkább egyetlen mondattal érdemes ajánlani, egy egész ajánló talán felesleges is hozzá. Ez a film szolgált alapul Yaguchi Shinobu számára, aki gyakorlatilag ugyanígy építette fel leghíresebb vígjátékait, a Waterboys-t és a Swing Girls-t. Ebből már mindenki tudja, mire számíthat, ráadásul Suo és Yaguchi művei között a kapocs nem is lehetne más, mint Takenaka Naoto, aki pontosan ugyanolyan ütődött karaktert játszik, itt még egész fiatalon, mint Yaguchi rendezéseiben.
Egy ilyen könnyed komédia receptje egyszerű és mindig működik. Kell hozzá néhány ügyetlen fiatal, akik különféle okok miatt végül rászánják magukat, hogy egy általuk eleinte lesajnált dologban nagyot alkossanak. Ezúttal egy iskola szumó klubja adja mindehhez a hátteret, ami a sport népszerűségvesztésének következtében a megszűnés küszöbén áll, az egykori nagy bajnok tanár legnagyobb bánatára. Az egyetlen megmaradt versenyző ráadásul nem igazán sportos alkat, még soha egyetlen ütközetet sem nyert meg. Némi tanári ráhatást követően belép a klubba Shuhei, majd szép lassan összetoboroznak még néhány diákot, hogy részt vehessenek az iskolai bajnokságban.
Suo ezzel a filmjével nemcsak azt érte el, hogy a legjobb japán rendezők között tartsák számon (hírnevét a későbbiek során olyan alkotásokkal öregbítette, mint a Shall We Dance és a Soredemo boku wa yattenai), hanem sokak szerint új színt vitt az akkoriban kissé egysíkúvá vált japán filmiparba. A sorozatban készülő véres yakuza történetek, valamint az érzelgős melodrámák tengerében friss, üde színfoltot hozott a család minden tagja számára önfeledt szórakozást nyújtó, a tradicionális sportot szeretettel kifigurázó, a hőseit pedig nem kicsit idealizáló vígjáték. Szintén újszerű volt a külföldiek rokonszenves emberként való bemutatása (az eleinte kicsit nagyképű, elképesztő akcentussal bíró brit cserediák személyében), illetve a különféle társadalmi előítéletek céltáblájaként funkcionáló szereplők (túlsúlyos lány, keresztény vallású fiú, stb.) ábrázolása.
Természetesen nem maradhatott ki az a jellegzetes, sok más filmben is lezajló folyamat, ahogyan a szedett-vedett társulat szép lassan kezd csapattá formálódni, komolyan venni az eleinte nyűgnek tekintett feladatot, ami végül számtalan kellemes tapasztalattal gazdagítja őket. Nem véletlen, hogy mindez visszaköszön Yaguchi munkáiban is.
A Sumo Do Sumo Don’t, ami néhány éve a Japán Alapítvány egyik filmhetének keretein belül a magyar mozikban is látható volt Ne habozz, szumózz címmel, 1992 legsikeresebb japán filmje lett, a Japán Filmakadémia a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb színész, a legjobb mellékszereplő és a legjobb forgatókönyv díját is a stábnak ítélte, de ugyanígy tarolt többek között a Kinema Jumpo magazin díjkiosztóján is. Ha tetszett a Waterboys és a Swing Girls, akkor azért érdemes rá időt szakítani, ha pedig még nem látta valaki őket, akkor nem árt ezzel kezdeni. Remek vígjáték!
Eredeti cím: シコふんじゃった
iMDB
| Ismertetők - Japán |

További cikkek :
» Love in Disguise (Lian ai tong gao) (2010)
Az elsőfilmes rendező, Wang Lee-hom a legkevésbé sem idol-mozifilmet akart készíteni, ám a legszélesebb közönséget megcélzó romantikus vígjátéka, a Love in Disguise épp személye miatt lett mégis az.
» All’s Well Ends Well 2010 vs 72 Tenants of Prosperity (2010)
Ezen röhög újévkor a kínai
» Gokusen - The Movie vs Crows Zero II (2009)
Középiskolás rosszcsontok bűnrossz filmjei
» Okinawa Rendez-vous (Luen chin chung sing) (2000)
Vajon elgondolkozott-e azon bármelyik ázsiafilm rajongó valaha is, hogy milyen lenne egy olyan Wong Kar-Wai film, amihez semmi köze Wong-nak?
» Mr. Tadano's Secret Mission: From Japan with Love (Tokumei kakarichou Tadano Hitoshi: Saigo no gekijouban) (2008)
Tadano úr, avagy a hozott anyagból összegyúrt tévés szuperhős
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com