Ázsiafilm

Ez a film egy újabb bizonyítéka annak számomra, hogy az eredetileg lányok számára készült, úgynevezett shoujo mangákból sokkal jobb produkciókat lehet készíteni, mint a fiúk érdeklődésére számot tartóakból. Hogy ez miért van így, nehéz megmondani, de valószínűleg a történetek mélysége és kidolgozottsága lehet a fő oka, hiszen amíg a fiúk érdeklődését szinte teljességgel lekötik az erőszakot előtérbe helyező, papírmasé figurákkal teletűzdelt sztorik, addig a lányok számára készült történetek jóval összetettebbek. Persze biztos, hogy rengeteg szirupos sztori is a képregényboltok polcaira kerül, de azokból nem készül mozifilm változat. A 20. Koudansha manga nagydíjat elnyert Tennen Kokekko, ami mintegy 6 éven keresztül jelent meg a Chorus című magazinban, ékes példája a fentieknek. Az 1955-ös születésű, immáron 35 éve mangarajzoló Kuramochi Fusako által megálmodott világ a fiatal lányok számára sokat mondó első szerelem megtapasztalása mellett érdekesen világít rá a világ minden pontján meglevő nagyváros-vidék ellentétekre. Ez utóbbi miatt válik a történet igazán érdekessé.

A helyszín ezúttal nem egy elragadó szépségű kisváros, hanem egy varázslatos, szinte mindentől elzárt tengerparti kis falu, ahol a tizenéves fiatal lány, Soyo történetét követhetjük végig. A falu iskolájába összesen 7 gyerek jár, persze mindegyikük más korban van, de azért az alsó és felső tagozat külön van szedve. A nyugodt és boldog életet azonban egyik pillanatról a másikra felkavarja a Tokyo-ból érkező fiú, Hiromi, aki hamar a kis közösség körülrajongott tagja lesz. Soyo-ban pedig addig nem tapasztalt érzelmek kezdenek kavarogni, amikkel nem nagyon tud mit kezdeni.


Az alig több, mint 30 éves rendező, Yamashita Nobuhiro a kissé nehezen fogyasztható vígjátékaival (Ramblers, Matsugane Potshot Affair) ellentétben már a Linda Linda Linda-val megmutatta, hogy van érzéke a tinédzserfilmek készítéséhez. Nem szerződtetett nagy neveket, szinte ismeretlen gyerekszínészekre bízta a főszerepeket és egyáltalán nem döntött rosszul. A fiatalok jó érzékkel játszották el, hogy külső szemlélő számára miféle fura hóbortjaik vannak a helyieknek, illetőleg, hogy hogyan hat rájuk a nagyvárosból érkezett „idegen”. A rendező mindemellett pedig külön figyelmet fordított arra, hogy átélhetően mutassa be a nagyszerű operatőri munka segítségével a kis falucska és környéke szépségét és azt az idillt, ami az ottani életet jellemzi, amit jókora kontrasztként a főszereplők nagyvárosbeli kalandjai követnek.


Yamashita alkotása tehát szinte minden téren tökéletes, számomra egyedül a helyenként vontatott tempó volt zavaró. Mint oly sok hasonló műfajú filmben, úgy itt is a történet első 30-40 perce fantasztikus hangulatú, majd egy ideig leül a sztori és csak a vége felé kezd el újra igazán érdekessé válni ismét. Ettől függetlenül a műfaj rajongói számára feltétlenül ajánlott néznivaló és valószínűleg nem csak én gondoltam így, hiszen Yamashita elnyerte munkájáért a Hochi Film Awards legjobb rendező díját, a Soyo-t alakító Kaho pedig az év felfedezettje lett ugyanott, karrierje pedig ennek a szerepnek köszönhetően kezdett beindulni, 2008-ban eddig 3 főszereppel rendelkezik.

eredeti cím: 天然コケッコー
iMDB