Ázsiafilm

Ennek a híres-hírhedt csoportnak a története elválaszthatatlan az újkori Japán kialakulásának folyamatától. Tevékenységüknek a megítélése máig sem egyértelmű. A szigetország filmesei viszont csak nagy hálával gondolhatnak rájuk, mert kifogyhatatlan témát biztosítanak számukra. Létezik egy felfogás, amely szerint elkötelezett, hagyománytisztelő szamurájok voltak, akik hatalmas áldozatot hoztak a képviselt ügyért. Személyes tragédiájuk, hogy nem ismerték fel, tevékenységük az ország fejlődésének útjában áll. (Lásd: Shinsengumi Chronicles)  A másik felfogás szerint gátlástalan, sőt torz lelkületű, mindenre elszánt válogatott torokmetszők voltak, akik még a saját embereiken is átgázoltak, ha az érdekük azt kívánta és rengeteg kárt okoztak az országnak. (Lásd: A Cruel Story)

Legyen bármely felfogás a valóság, az biztos, hogy a csoport története minden filmes felfogásban kiválóan a vászonra vihető. Személyes tragédia, kaland és vérontás, elkötelezett hazafiság, mind- mind benne van a róluk szóló sagában. Amikor Mifune Toshiro saját produkciós vállalatot alapított, ez a téma szinte magától kívánkozott a nemzetközi piacra. A "Császár" célja ugyanis olyan alkotások leforgatása volt, amely kiállításban, színészi alakításokban egyaránt állja a versenyt az akkor uralkodó amerikai történelmi szuperprodukciókkal, de azért jellegzetesen japán marad.  Persze azért a művészi igény sem a sor végére szorult.
A forrongó Japánban kettészakadni látszik a társadalom. Az elzárkózás hosszú évei után már ismét "idegen ördögök" tapossák a haza szent földjét, amihez semmi joguk. Legalábbis a legradikálisabb, ugyanakkor legkonzervatívabb szamurájok szerint. Így aztán véres attrocitások érik a külföldieket és a reformok hazai támogatóit. Bár nagy még a zűrzavar, azért lassan elkülönülnek az arcvonalak. Isami Kondo, egy vidéki szamuráj vívóiskola vezetője, a fővárosba igyekszik, hogy csatlakozzon az elzárkózást támogató, császári kegyet kereső csoporthoz, melynek a neve Shinsengumi és nagyon ígéretesnek látszik...

Kevés a olyan mozi, amely a csoport teljes történetének az áttekintésére vállalkozik, mert az igen összetett, s zsúfolt alkotást igényel. A legnehezebb feladat, hogy a rengeteg, külön-külön is önálló filmre alkalmas történeteket hogyan lehet mégis szerves egésszé összegyúrni, és elkerülni a terjengősséget. Hiszen követni kell a történelmi eseményeket, de egyéni sorsok bemutatásán át lehet filmet készíteni. Kényes egyensúly.
A film rögtön az elején kemény, sokkoló jelenetekkel eleveníti fel a kor vad hangulatát, majd hozza képbe a fő karaktereket. Megismerjük, mit szeretnének, mit hagynak maguk mögött, majd belemerülünk a Shinsengumi fordulatokkal, belharcokkal teli világába, végül persze eljön a híres leszámolás az Ikeda fogadóban. Szóval tempósan halad a történet, de ezután megbicsaklik. Észrevehető kettősség hatja át a forgatókönyvet. A történelmi, kalandos jelleg ütközik a lelki, magánéleti bajokkal. Működhetne egymás mellett, de a film közepe sajnos "leül". Kondo-nak, akit természetesen Mifune alakít, túlságosan elnyújtott lelki életet szánnak, ami megtöri az addigi feszes stílust, s nem is igazán illik az előzményekhez, vagy az ugyancsak kemény véghez. Valószínűleg ez az oka, hogy a végül elmaradt a remélt átütő siker. Máskülönben minden rendben. Igazi sztárparádét látunk, a kor kiváló japán színészeivel, hiteles kosztümökkel, színpompás kiállításban. A csoport a valóságban megjárta a mennyet és a poklot, amihez igazából hozzátenni nem kellett. Voltak a császár megmentői, a shógun legerősebb harci csapata, hogy végül felségsértő lázadókként végezzék ki a túlélő keveseket. Mifune megbízhatóan teljesíti a feladatát, miként a többiek is, de ez mégsem tartozik a kiemelkedő munkái közé. Személyes véleményem szerint a forgatókönyvben nem merték felvállalni pörgős, kemény film végig vitelét, beleírták a művészinek szánt lelkizést. Nincs ugyan szenvelgés, de törés igen. A vége már ismét kiváló, a főhős tragédiája átjön, csakúgy, mint az újkor iránti kétkedés. A politikusok cserélődnek, a dolgok nem változnak.

A film hibái ellenére is "kötelező darab". A Shinsengumi történetét egy egyestés játékfilmben alig-alig lehet ilyen részletesen nyomon követni. Mifune neve és játéka pedig azért garanciát ad arra, hogy nem másodrangú alkotást kell végigülni. Neki írták persze a pozitív szerepet, a Shinsengumi véres munkáit a helyettese hajtja végre. A látványkedvelők pedig csemegézhetnek egy elmúlt, színpompás világ festői megjelenítésén.
Megjegyzés: Manapság a Shinsengumi története a Taboo (Gohatto) történetében van jelen. A film mint művészi megközelítés működik, de az események erősen fiktívek és kosztümei nem állják ki a valóság próbáját.

Rendezte: Tadashi Sawashima
Főszereplők: Toshiro Mifune; Rentaro Mikuni; Keiju Kobayashi; Kinya Kitaoji
(1969, 122 perc)